A Liverpool így Szoboszlai Dominik nélkül veszítette el 3-1-re az Arsenal elleni rangadót. Alisson kapusnak szörnyű napja volt. Az Ágyúsok harmadik gólja úgy esett, hogy a 92. percben Leandro Trossard lövése után a labda a lábai között jutott a kapujába; tegyük hozzá, hogy a menteni igyekvő Virgil van Dijk még beleért. Az Alisson, van Dijk kettősnek azonban a 67. percben összehozott gólja az igazán fájdalmas, amivel 2-1 lett az állás. A 16-os előterében Gabriel Martinelli és a holland védő taszigálta egymást a labdáért, Alisson is kiszaladt a kapujából, hogy elrúgja, de egy balettes mozdulattal célt tévesztett. Martinellinek 15 méterről csak be kellett gurítania a labdát az üres kapuba.
A találkozó összefoglalója:
Van Dijk: Fáj az egész csapatnak, de a legjobban nekem fáj
– Ez egy nagyon nehéz nap, fordulópont volt, amikor 2-1-re alakult az állás, és ezért a bekapott gólért a teljes felelősséget magamra vállalom – mondta a lefújás után van Dijk. – El kellett volna rúgnom a labdát, de én hagytam lepattanni. A másodperc tört része alatt kellett döntenem, és rossz döntést hoztam. Alisson pedig kicsit hozzám ért, ezért nem tudott menteni. A futballban megesik az ilyen, ami azonban nem vigasz, mert ez egy fájdalmas történet. Fáj az egész csapatnak, de a legjobban nekem fáj, mert ez az egész az én hibám. De talpra fogok állni, és azon leszek, hogy ilyesmi ne forduljon elő.