Verstappent a felhők is segítették, Leclerc keserű megállapításra jutott

Az előző futamon történt kisiklás után vasárnap a Formula–1-es Japán Nagydíjon minden Max Verstappen tervei szerint alakult. Idei harmadik győzelme után nemcsak a háromszoros világbajnok volt boldog, hanem a második helyen befutott csapattársa, Sergio Pérez is. A Ferrari pilótái felemás napot zártak: Carlos Sainz nagyon elégedett volt a harmadik hellyel, a negyedik Charles Leclerc viszont dühös volt magára.

2024. 04. 07. 14:20
Verstappen idén harmadszor nyert
Verstappen idén harmadszor nyert Fotó: AFP/The Yomiuri Shimbun/Masanori Inagaki
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ausztráliai kiesése után Japánban mindenképp javítani szeretett volna (Red Bull), ami sikerült is neki. A címvédőt az sem zavarta meg, hogy két rajtnál is résen kellett lennie, nehogy csapattársa, Sergio Pérez elhúzzon mellette. Két rajtra azért volt szükség, mert Daniel Ricciardo (RB) és Alexander Albon (Williams) karambolja miatt szinte azonnal megszakították a versenyt, amit egyébként egyikük sem tudott folytatni.

Pérez (balra) és Verstappen (középen) mellett Sainznak is jutott pezsgő
Pérez (balra) és Verstappen (középen) mellett Sainznak is jutott pezsgő Fotó: EPA/Franck Robichon

Verstappennek minden összejött

Verstappennek viszont sima futama volt, tizenkét másodperces előnnyel ért célba Pérez előtt, és a leggyorsabb körért járó pluszpontot is bezsebelte.

– Nagyszerű verseny volt. Sokat számított, hogy a rajt után megőrizzem az első helyet, az idő előrehaladtával egyre jobb lett az autóm, részben talán az érkező felhőknek köszönhetően. A stratégiánk működött, a kerékcserék rendben lezajlottak, a múltkori kisiklás után most visszatértünk a csúcsra. Ez a Honda hazája, nagyszerűek a szurkolók, fantasztikus érzés itt győzni – értékelt a holland futamgyőztes.

Elégedett dobogósok, csalódott Leclerc

Pérez ismét csak a csapattársa hátát nézte, az idei négy versenyből háromszor lett második, mégis nagyon boldog volt ezzel az eredménnyel.

– Ez egy jó hétvége volt a csapatunknak. Nem könnyítette meg a feladatunkat, hogy második rajtra is szükség volt, nehéz volt összeszedettnek maradni. Végül a második rajtom sikerült jobban, de annyira nem volt jó, hogy elcsípjem Maxot. Az első etapban az autó egyensúlyával és a gumikkal is akadtak problémáim, a kerékcsere után pedig Lando Norris elém került, úgyhogy mindent bele kellett adnom a közepes keverékeken. A végén, a keményeken jobb lett a helyzet – magyarázta a mexikói versenyző. – Most lendületben vagyunk. Tavaly talán Japánban volt a legrosszabb hétvégém. De ha a gyors pályákon is jól teljesítek, akkor mindenhol sikerülhet – tette hozzá eltökélten.

Carlos Sainz (Ferrari) is lendületben van. Vakbélműtétje után Ausztráliában győzött, most pedig a negyedik rajthelyét a futam végére a harmadikra váltotta.

– Nagyszerű, de kemény futamom volt. Az elején gyorsan koptak a gumik, de a felhők megjelenésével javult a helyzet. Azt hittem, hogy az egykiállásos stratégia működhet jobban, de én kettőn voltam, emiatt sokat kellett előznöm, ami itt nem könnyű. De megoldottam a feladatot, és dobogós helyen végeztem.

Sainznak a csapattársával, Charles Leclerc-rel kellett megküzdenie a harmadik helyért. Jobban mondva, a futam hajrájában arra kérte a monacói pilótát a Ferrari, hogy ne tartsa fel a spanyolt. Leclerc engedelmeskedett, és a leintés után elárulta, hogy ez nem zavarta. Az viszont annál inkább, hogy szombaton az időmérőn nem jött ki neki a lépés, csak a nyolcadik lett, ami kihatással volt a futamra is.

– Jó verseny volt, utólag nem változtatnék semmin. Elég gyorsak voltunk, a gumikkal sem akadtak problémáim és a csapattal való kommunikáció is rendben volt. 

De egy dolgot el kell ismernem: a versenytempónk Ausztráliában és itt is jó volt, az én időmérős tempóm viszont nem volt az. A nyolcadik helyről indulva sok mindent nem tehettem a futamon 

– sajnálkozott Leclerc, aki szokatlan helyzetbe került. – Az időmérőkön mindig jól teljesítettem, az elmúlt két alkalommal szenvedtem a gumikkal, nem tudtam működésre bírni őket. Erre a legutóbb és most is ráfizettem.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.