Djokovics a térde miatt aggódik
Ezúttal is a szerb a mérkőzés esélyese, azonban egy dolog aggasztja a bajnokot, mégpedig, hogy a teste elárulja. Djokovics jobb térdét júniusban megműtötték, miután elszakadt a meniszkusza. A volt világelsőnek ezután az olimpiai részvétel lebegett a szeme előtt, sok időt mégsem szánt a pihenésre. Alig pár héttel az operáció után már Wimbledonban püfölte a labdát, sőt egészen a döntőig menetelt ott. Eddig Párizsban is gond nélkül vette az akadályokat, szettveszteség nélkül jutott el az elődöntőig, ám a Cicipasz elleni találkozó második játszmája során éles fájdalmat érzett a térdében.
– Aggódom a térdem állapota miatt. Nem tudok többet megosztani erről önökkel, mert nekem sincsenek pontos információim. Vizsgálatokra van szükségem, aztán meglátjuk. De reménykedem, hogy készen állok majd a következő meccsre – nyilatkozta Djokovics.
A szerb teniszezőt ugyanakkor nem csak a térde gátolhatja meg az álmai megvalósításában. Még ha túl is jut Musettin, a fináléban a Felix Auger-Aliassime–Carlos Alcaraz találkozó győztese vár rá. Mindannyian emlékezhetünk arra, mi történt, amikor Djokovics legutóbb a spanyollal találkozott: Alcaraz lemosta őt a pályáról a wimbledoni döntőben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!