Imane Helif is áldozat, Hámori Luca mégse legyen a prédája!

Túlzás nélkül világméretű tiltakozást váltott ki a biológiai teszten fennakadt Imane Helif szereplése a párizsi olimpia női ökölvívótornáján. Következő ellenfele a magyar Hámori Luca bátran néz a kihívás elébe, ám jobb lenne megóvni attól, hogy az algériai bunyós következő prédája legyen. Az interszexuális sportolók jogi helyzete megoldás után kiált.

Imane Khelif érthetően biztos a dolgában, tudja, hogy erősebb a nőknél Forrás: AFP

Először atlétikában, mégpedig éppen az 1966-os budapesti Európa-bajnokság előtt tartottak nemi (akkoriban még úgy mondták: szex) vizsgálatot. Ewa Klobukowska akkor még nem akadt fenn a rostán. Egy év múlva mégis eltiltották. Ő volt az első közismert sportoló, aki elvérzett a nemi teszten. A lengyel atlétanő azzal vonta magára a vetélytársak és persze az irigyek figyelmét, hogy elképesztően gyorsan futott, háromszor is megjavította a 100 méteres síkfutás világcsúcsát. Mint kiderült, igazságtalanul vonták meg tőle a versenyzés jogát a nők között.

Ewa Klobukowskát eltiltották, majd gyereke született

Kétségtelen, hogy a lengyel sportolónőnek is volt kromoszóma-rendellenessége, de az – kérem, ne várjanak tudományos igényű biológiai értekezést – nem befolyásolta női mivoltát, sportolóként sem jelentett neki előnyt. Ezt később belátták, Klobukowska az 1968-as mexikói olimpián ismét versenyezhetett volna. Ám akkor már várandós volt, s egészséges fiúgyermeknek adott életet...

Ewa Klobukowska sorra döntötte a világcsúcsokat 100 méteren. Forrás: X

A Pressz „fivérek” visszavonultak

A teszt bevezetését ettől függetlenül a többség üdvözölte. Okkal. Szép számmal akadtak ugyanis gyanús esetek. Az egyaránt olimpiai aranyérmes szovjet Pressz nővérek, Irina és Tamara – akiket gúnyosan csak Pressz fivérekként emlegettek – az említett vizsgálat bevezetésekor például úgy döntöttek, inkább visszavonulnak. (Azt se hallgassuk el, a román színekben 1960-ban Rómában és 1964-ben Tokióban magasugrásban győztes, hosszú időn át világcsúcstartó Balázs Jolánt is hírbe hozták, de a gyanú vele szemben nem nyert bizonyítást.)

A kromoszómán alapuló genetikai vizsgálat egészen 1999-ig volt érvényben. A női és az emberi jogok térnyerésének hatására a módszert számos bírálat érte, végül felhagytak vele, a sydney-i olimpia előtt már nem végeztek ilyen tesztet.

Caster Semenya megnyert két olimpiát, majd csatát vesztett (Fotó: AFP)

Caster Semenyával szabadult ki a szellem a palackból

A palackba visszazárt szellem újra kiszabadult. Caster Semenya a legismertebb vitatott nemiségű sportoló, aki a nők között aratott diadalt, 2012-ben és 2016-ban is megnyerte a 800 méteres síkfutást. A pletykák szerint a londoni női 800 méteres döntőben az első négyből hárman is interszexuális genetikai adottsággal versenyeztek.

Mi több, állítólag egész hálózat épült ki arra, hogy különösen Afrikában tehetséges interszexuális „lányokat” kutassanak fel, hogy aztán atlétákat neveljenek belőlük.

Aztán beindult a transznemű őrület is, s mivel a panaszaik nem találtak meghallgatásra, a női versenyzők tömegesen fenyegetőztek azzal, hogy hátat fordítanak az atlétikának. A Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF) lépnie kellett. Először adott tesztoszteronszinttel akarták határok közé szorítani a transznemű és interszexuális sportolók részvételét a viadalokon. Aztán kimutatták, hogy a transzneműek továbbra is előnyt élveznek, ezért a Nemzetközi Olimpia Bizottság is elfogadta azt a párizsi olimpián már érvényben lévő ajánlást, miszerint azok, akik tizenkét éves koruk után estek át nemváltó műtéten, nem indulhatnak a nők között.

Különbséget kell tenni transzneműek és interszexuálisok között

Az interszexuális sportolók esetében maradt a tesztoszteronszint. Ami praktikusan azt jelenti, hogy az ilyen genetikai hátterű, nők között induló sportolóknak gyógyszerezéssel kell mérsékelniük a biológiailag egyértelműen nőnek született sportolókhoz képest magasabb tesztoszteronszintjüket. Caster Semenya minden követ megmozgatott, hogy igazolást nyerjen, ez a korlátozás jogot sért. Mindhiába. Ráadásul az interszexuális női sportolók alkatilag, izomzatra a korlátozással együtt is erősebbek a biológiailag nő versenytársaiknál. Az igazságtalanságot ezzel csak mérsékelni lehet, megszüntetni nem.

Az interszexuális (kromoszóma-rendellenességet mutató) és transznemű sportolók között mind sportszakmailag, mind genetikailag, mind morálisan különbséget kell tenni.

A transzneműeket senki sem kötelezi arra, hogy megváltoztassák a nemüket. Bár a hétköznapi életben ugyanazokat a jogokat élvezik, mint biológiailag nőnek született társaik, el kell fogadniuk, a döntésük azzal jár, hogy a sportpályán nem versenyezhetnek velük együtt.

Áldozatok és az ő prédáik

Az interszexuális hátterű női sportolók viszont valahol a genetika, a biológia, a sors áldozatai – a nélkül természetesen, hogy megbélyegezni szándékoznánk őket. Az ő esetükben a sportversenyeken való indulás joga kétségtelenül kiigazításra szorul, indokolt lehet nekik külön versenyszámokat kiírni. Ettől a lépéstől nyilván azért óvakodnak az egyes sportszövetségek, mert a teljes népességhez mérten az interszexuálisok elenyészően kevesen vannak, relatíve kisebb teljesítménnyel arathatnak diadalt, ami megint csak egyfajta igazságtalanság.

Innen nézve Imane Helif is áldozat. Ettől azonban még roppant igazságtalan, hogy bármelyik női ökölvívó, következő kiszemeltként Hámori Luca legyen a prédája.