Marc és Alex Márquez csatája 2025-ben a katari vb-futamon:
– Ha már a Márquez-testvérek szóba kerültek. Vajon a fiatalabbik, Alex – aki maga is mindkét alacsonyobb kategóriában világbajnok volt – képes lehet legyőzni a nyolcszoros világbajnok bátyját?
– Egy testvér, főleg sikeres testvér árnyékából nagyon nehéz kitörni. Az öccs esetében ez ráadásul egy plusz nyomás, hiszen biztos, hogy állandóan majd az idősebb testvér teljesítményéhez mérik majd az eredményeit. Amíg Marc egy zseni, egy őstehetség, addig Alex soha nem volt a legtehetségesebbek között számon tartva – legalábbis ezt mondják a paddock szakemberei. Ugyanakkor ő a mezőny egyik legszorgalmasabb tagja, aki több év esés-kelését követően jutott el oda, amit ebben az idényben produkál. Senki sem gondolta róla, hogy egyszer a MotoGP-ben is a legszűkebb elit tagja lesz. Ám idén nemcsak ő, de más, főleg a másik Ducati-menő, szintén világbajnok csapattárs, Bagnaia sem tudja legyőzni a bátyját.
Talmácsi nem mindig vette figyelembe a csapatutasításokat, ezért lett világbajnok
– Ön is csatázott eleget a csapattársaival, több könyvet is lehetne írni a velük való csatározásairól...
– Voltak nehézségeim a csapattársaimmal, ezt sosem tagadtam. De ez természetes a motorsportban. Egy versenyzőnek mindig önmagát, a csapatát és a szponzorait kell képviselnie, és ha tud, akkor nyernie kell. Nagyon sokat tanultam a karrierem során, hogy bizonyos helyzetekben hogyan kell jól kezelni a szituációkat és ebben is segítem a mostani fiatal versenyzőket a megszerzett tapasztalatokkal. Egy csapattárssal véleményem szerint sosem baráti, hanem helyette professzionális kapcsolatot érdemes kiépíteni.
– Ennyi idő után elárulhatná: tényleg azt hitte anno, hogy van még egy kör a versenyből, és ezért előzte meg a vb-címért hajtó csapattársát, Mika Kalliót?
– Valóban ez az igazság. Egy körrel előbb intették le a versenyt, és én az egész futam alatt azon gondolkodtam, vajon előzhetek-e vagy sem mert nem volt egyértelmű az utasítás . Végül a célegyenesben megtettem, és amikor megláttam, hogy emelik a kockás zászlót, három másodpercem volt eldönteni, elveszem a gázt, vagy tovább húzom. Döntöttem, tovább húztam. Bevallom, nem gyötörnek rémálmok emiatt. A mai napig nem tudom, hogy jól döntöttem-e akkor, hiszen ennyi idő elteltével már érzi, tudja az ember, hogy mindkét oldalnak volt igazsága. Ez még 2005-ben volt, de 2007-ben világbajnok lettem.
Talmácsi Gábor első világbajnoki futamgyőzelme 2005-ben:
– Aztán jött Aspar Martinez csapata, ahol két spanyol csapattárs ellen, spanyol főszponzor mellett és spanyol istállóban kellett 2007-ben megvívnia élete nagy harcát. Világbajnok lett, de jó szemmel nézte ezt a csapata?
– Általában lassabb motorokon ültem, mint a csapattársaim, mert én a Hondával versenyeztem az átigazolás előtt, és rögtön nem kaphattam meg a legújabb Apriliát. Ugyanakkor hagyták, hogy sikeres legyek, mert szem előtt tartották az egyéni érdekeimet. És a szezon végén spanyol csapatban, spanyol ellenféllel, spanyol pályán kellett megküzdenem a világbajnoki címért. Nem volt csapatutasítás mindenki húzhatta maximumon.A harmadik csapattársam, Gadea rendkívül sportszerűen nem avatkozott bele kettőnk harcába az utolsó futamon, végül megnyertem a 125-ös kategória vb-címét.
– Milyen a viszonya jelenleg Faubellel és Kallióval?
– Faubellel nagyon jó a viszonyom, például 2018-ban ugyanannál a csapatnál edzősködtünk. Sokat beszélünk egymással. Kalio viszont eltűnt, nyolc-tíz éve nem tallkoztam vele, fogalmam sincs, hogy mi lehet vele.
Az alma mégis messze esett a fájától?
– A kisfia már öt és fél éves. Lesz újabb motoros világbajnok a családban?
– A család mindig is nagyon fontos volt a számomra, és megfelelő minőségi időt töltök el a kisfimmal. Nem úgy tűnik, hogy motorversenyző lesz, holott bármelyik pályán körbemegy, van saját motorja, és ott van a saját pályánk is. De nem érdekli, inkább biciklizünk, illetve most beleszeretett az atlétikába a budapesti vb hatására.
Talmácsi Gábor legnagyobb sikere, 2007-ben a valenciai futamon világbajnok lett:
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!