– Kielemeztük a megbízott vezetőedző, David Hubert eddigi egyetlen meccsét, próbáltuk megtalálni az eltéréseket az akkori játék és a korábbi edző alatt játszott futball között – mondta a mérkőzés előtti keddi sajtótájékoztatón Pascal Jansen, a Ferencváros holland vezetőedzője.
Gondok a brüsszeli pályával
Jansen arról is beszélt, hogy a brüsszeli stadion pályája is okozhat problémát, de a holland szakember szerint a jó csapatok felülemelkednek az ilyen körülményeken.
Jansen nem passzióból kritizálta a brüsszeli gyepet, a belgák is érzékelték a problémát. Frissen vetett fűmaggal próbáltak javítani a helyzeten, ám az eljárás rengeteg galambot vonzott a pályára.
Hogyan állhat fel a Ferencváros az Anderlecht ellen?
Belgiumban nem áll Pascal Jansen rendelkezésére két védője, az eltiltott Raul Gustavo és a sérül Cebrail Makreckis. A holland szakember azonban nem aggódik emiatt.
– Tapasztalt, jó játékosokkal van tele a keretünk, és maximálisan megbízom azokban, akik pályára lépnek majd – szögezte le Jansen.
Akár köztük lehet Botka Endre is. A rutinos védő az Origónak nyilatkozott a Ferencváros keddi, brüsszeli edzése előtt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!