Dárdai Pál nélkül nem fejlődik a Hertha, éles kritika Berlinből

Túl az idény negyedén a Hertha futballcsapata nagyjából ugyanott áll a német másodosztályban, mint tavaly ugyanennyi meccs után Dárdai Pál irányításával. A berlini futballisták ráadásul kevesebbet futnak az új edző, Cristian Fiél által megváltoztatott felfogásban. Egyelőre nem tapasztalható jelentős előrelépés a Herthánál a Dárdaitól való megválás után.

2024. 10. 25. 5:50
DÁRDAI Pál
Dárdai Pál nem lett a Schalke vezetőedzője Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly ősszel a Hertha nagybefektetője, a 777 Partners képviseletében Johannes Spors éles kritikát fogalmazott meg a csapatot akkoriban irányító Dárdai Pál vezetőedzővel szemben, állítása szerint ugyanis a berlini csapat nyilvánvalóan jobb volt annál, mint a helyezése a tabellán. Spors arra alapozta a véleményét, hogy tavaly az élvonalból frissen kiesett Hertha rendelkezett papíron az egyik legértékesebb kerettel a Bundesliga II-ben, mégis csak a középmezőnyben volt helye.

Cristian Fiél (középen) a nyáron lett a Hertha vezetőedzője Dárdai Pál utódjaként. Fotó: herthabsc.com

Dárdai visszautasította a kritikát, a képet pedig árnyalta, hogy a nagy anyagi bizonytalanságban lévő Hertha kerete alaposan kicserélődött tavaly nyáron, amikor is több mint harminc futballista jött és ment.

– Rendkívül nehéz időszakban vette át a csapat irányítását, ezért nagyon hálásak vagyunk neki. A kiesés után sokáig azt sem tudtuk, kapunk-e licencet a másodosztályra, ő mégis elkötelezte magát mellettünk – méltatta Dárdait korábban Benjamin Weber sportigazgató.

Tehát a magyar edzőnek gyakorlatilag a nulláról kellett építkeznie rövid idő alatt, ezek után volt kilenc meccs után 12 pontja, amivel a kilencedik helyen állt a 18 csapatos bajnokságban. Jelenleg ennél nem sokkal jobb a helyzet, a Hertha most túl az idény negyedén csak két ponttal gyűjtött többet, amivel hetedik. Lényegében tehát nem változott a klub helyzete, ugyanúgy a középmezőnyben vannak a berliniek.

Jobb helyzetből indult az új edző, mint Dárdai Pál

Pedig a Hertha jelenleg is a Bundesliga II egyik legértékesebb keretével rendelkezik, most a második legdrágább játékosanyag áll a Dárdai helyére kinevezett Cristian Fiél rendelkezésére, csak az élvonalból kiesett Köln csapata ér többet. Ráadásul Fiél jóval jobb helyzetből kezdhetett csapatépítésbe, mint tavaly Dárdai, hiszen a magyar elődtől egy már összeszedett együttest örökölt meg, ezt a helyi lap, a Berliner Kurier is megfogalmazta.

„A fiatalok először Dárdainál szerezhettek tapasztalatot az előző szezonban, és az időnkénti kudarcokból tanulni tudtak. Az olyan játékosok, mint Derry Scherhant és Ibrahim Maza jelenleg azért virágoznak, mert Dárdai Pál rendszeresen játéklehetőséget adott nekik vagy épp kritizálta őket, ha hibáztak. Ami ennél is fontosabb, Dárdai olyan csapatszellemet teremtett, amelyből Cristian Fiél is profitál, és ez a csapaton belül és kívül is észrevehető” – húzta alá a Berliner Kurier.

Ugyanez a lap az idény negyedén túl mérleget vont a Hertha jelenlegi szerepléséről, és nem volt elragadtatva: a Fiél-féle csapat meccsenként átlagosan három kilométerrel kevesebbet fut, mint tavaly Dárdaival, ez lehet az oka annak, hogy nincsenek jobb eredmények. A Hertha játékosai az előző idényben 117,74 kilométert tettek meg mérkőzésenként, ez a szám most 114,53-ra csökkent, amivel mindössze a 12. helyen áll a csapat a bajnokságban.

A Hertha mást próbál játszani, de mérsékelt sikerrel

Fiél alapvetően másfajta futballt igyekezett meghonosítani a Herthánál, mint Dárdai: a magyar edző a reaktív játék híve volt, átadta a labdát az ellenfélnek, ezért is futott sokat az együttes, az új edző viszont szeretne dominálni a labdabirtoklásban, ám ezt sem lehet megvalósítani nagyobb futómennyiség nélkül, hívja fel a figyelmet a Berliner Kurier.

A Hertha kezdőjében általában helyet kap Dárdai Pál középső fia, Dárdai Márton, ám az előző idényben fontos szerepet játszó Dárdai Palkó a kispadra szorult. Berlinben most abban is bíznak, hogy a szezonban sérülés miatt eddig nem játszó Fabian Reese, aki Dárdai Pál irányítása alatt a csapat legjobbja volt, hamarosan visszatérhet a pályára. A berliniekre szombaton nagy meccs vár, ugyanis a második helyezett Karlsruhe otthonában lépnek pályára a tizedik fordulóban. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.