A sportértéke igencsak megkérdőjelezhető, ám látványosságnak biztosan elsőrangú profi bokszcsatára kerül sor európai idő szerint szombat hajnalban Texasban, ahol a nehézsúly korábbi ura, a jelenleg már 58 éves Mike Tyson (50-6-2, 44 KO), illetve a népszerű, a ringben egész ügyes dolgokat csináló youtuber, Jake Paul (10-1, 7 KO) csap össze. A tervek szerint július 20-án, a texasi Arlingtonban mérkőztek volna meg egymással, azonban a találkozót el kellett halasztani, mert kiújult Tyson fekélye, így orvosi javaslatra a következő időszakban csak könnyített tréningeket végezhetett. Mostanra már tökéletesen felépült, így november 15-én egy 8x2 perces, 14 unciás kesztyűkkel megvívandó összecsapásnak immár nincs akadálya.
Tyson legutóbb 2020 novemberében lépett ringbe egy Roy Jones Jr. elleni bemutató mérkőzésen, de saját elmondása szerint jelenleg remek állapotban van, és készen áll arra, hogy visszatérjen a szorítóba. Az Origó számolt be arról, hogy Tyson nemrég a brazil Rafael Cordeiróval, a többszörös MMA-világbajnokok képzéséről ismert edzővel készült a közelgő összecsapásra, a beszámolók szerint pedig a ringben nagyon közel állt ahhoz, hogy egy brutális horoggal kiüsse a trénert.
– Keményebb vagyok, mint hittem. Befejeztem az edzéseket, alig várom a bunyót. Elvégeztem a kemény munkát, készen állok. Hogy aggódom-e valamiért? Nincsen semmi, ami eszembe jutna vagy amin elgondolkodnék. Én erre születtem, és arra, hogy stadionokat töltsek meg. Jake Paul elég jó ahhoz, hogy elérje azt a szintet, hogy megküzdjön velem. Az a szándékom, hogy odamegyek, keményen küzdök, és fájdalmat okozok neki. Az első menetben úgy jövök majd ki a sarokból, mint egy rakéta – mondta az 58 éves legenda.
Ellenfele, a youtuberként befutó – 2014 májusában indította el YouTube-csatornáját , és 2017-ben, 2018-ban, 2021-ben és 2023-ban a Forbes listáján a legjobban fizetett YouTube-alkotók egyike volt –, aztán a ringben is szép eredményeket felmutató Jake Paul legnagyobb esélye a kora, ugyanis ha túléli az első meneteket, illetve nem néz bele az 58 évesen is roppant nagyot ütő Tyson egyik bombájába, akkor akár eddigi bokszkarrierje legnagyobb sikerét is arathatja. Az eddigi 11 mérkőzéséből tízet megnyert, és csak egy vereséget szenvedett Tommy Fury ellen. Paul egyébként leütötte Furyt a 8. menetben: az egyik bíró 75–74-re Paulnak adta a meccset, míg a másik két bíró 76–73-ra Furynak. Az esemény állítólag 800 000 fizetős megtekintést generált.
– Ez egy csodálatos utazás kezdete, amit eddig tettem, az nem számít. Péntek este kezdődik el a karrierem – mondta a 27 éves YouTube-sztár, aki az utolsó három meccsét idő előtt megnyerte, amiből kétszer már az első menetben végzett az ellenfelével.
A két főszereplő szerdán nyilvános sajtóedzésen mutatta meg magát a nagyközönségnek. A gála főszereplői csütörtökön mérlegre álltak, és míg Tyson alatt 103.6 kg-ot mutatott a műszer, addig 31 évvel fiatalabb riválisa 103.15 kg-mal zárta a procedúrát. Tyson az eseménynek adott egy kis extra fűszert, ugyanis egy jól irányzott pofont is elhelyezett riválisán. A mérkőzést és a köré épülő gálát a Netflix streamingszolgáltató fogja élőben közvetíteni magyar idő szerint szombaton hajnali 2 órától.