– Tudja százalékosítani, hogy versenyzőként mekkora az ön szerepe a sikerben?
– Lehetetlen megmondani. Egy bajnoki címhez mindennek klappolnia kell, és az egész csapat kiváló munkát végzett idén is, például jól reagáltunk a technikai változásokra. A Révész stabil hátteret nyújt nekem, és persze én is beleteszem a magamét. Azzal tudunk kitűnni a mezőnyből, hogy olajozottan zajlik a közös munka, a csapat minden szinten teszi a dolgát. Ha a kirakósnak csak egy darabja nem passzol, az már sok mindent lerombolhat. Esetemben jól szemlélteti ezt, hogy voltak olyan évek, amikor nem volt esélyem a bajnoki címre, most meg képesek vagyunk dominálni. Ezt nem egyedül érem el.
Kiss Norbert: Jó, hogy női pilóta is van a mezőnyben
– Idén az összes pole pozíciót megszerezte, és a 28 futamból 19-et megnyert. Az előző három év egyre meggyőzőbb bajnoki címei után ez a tarolás szinte már magától értetődő volt?
– Egyáltalán nem. Jobban sikerült a szezon, mint ahogy azt előre gondoltuk, hiszen ahogy már említettem, a télen a technikát komolyan érintő szabályváltozások történtek, és emiatt lehettek kétségeink, volt egyfajta bizonytalanság. Főleg az új első híd geometriája okozott fejtörést, így óvatosan vártuk az idényt, nem tudhattuk, hogy a riválisok megoldásai mennyire lesznek hatékonyak. Ebben a bajnokságban a csapatok maguk fejlesztik a kamiont, és csodák történtek a nyíradonyi műhelyünkben. Az első futamok után már láttuk, hogy nem lőttünk annyira mellé, jó munkát végeztünk, amiben óriási szerepe volt a mérnököknek és a szerelőknek.
– Mi volt ebben a menetelésben a legkülönlegesebb önnek?
– Az, hogy a szezon első tizenegy futamát egymás után megnyertük, mert ilyenre korábban senki sem volt képes a kamionos Eb fennállása alatt, vagyis 1985 óta. Az is ritkaság, hogy egy csapat egy versenyhétvégén mind a négy futamot megnyeri, és mi ezt kétszer egymás után megtettük.
Amire külön büszke vagyok, hogy a fordított rajtrácsos versenyeken is győztünk, mert a nyolcadik helyről rajtolva csak sok előzés, nagy csaták árán lehet előrejutni. Aztán a harmadik hétvégén is rátettünk még egy lapáttal, azon csak az utolsó, negyedik futamon szakadt meg a győzelmi sorozat.
– Éppen Jochen Hahn volt az első, aki ön után nyerni tudott, a szezon harmadik futamgyőztese pedig Stephanie Halm személyében egy női versenyző volt. Az autóversenyzés férfiak által uralt világ. Ön szerint van létjogosultsága annak, hogy a két nem pilótái egy mezőnyben küzdjenek?
– Vannak olyan sportágak, amelyekben nem helyeselném a vegyes mezőnyt, hiszen ha egy férfi a természetes fizikai adottságai révén előnyt élvez egy nővel szemben, az nem fair. A technikai sportok kicsit mások, szerintem egy nő fizikuma simán alkalmas arra, hogy ugyanúgy elboldoguljon egy versenyautóval. Mondjuk a Formula–1 lehet, hogy más szint, mert ott már követelmény a tökéletes atléta fizikum a nagy erőhatások miatt. A mi bajnokságunknál maradva, én üdvözlöm, hogy hölgy is van a mezőnyben, és jó dolognak tartom, hogy futamgyőzelemre képes. Persze csak addig, amíg nem nyer túl sokszor, maradjon csak mögöttem, mint mindenki más!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!