A mostani beadványban az ott eljáró ITIA-t a teniszezők személyes jogainak durva megsértésével vádolják, az ATP-t, a WTA-t és az ITF-et pedig azzal, hogy összefogtak, hogy a sportág bevételeiből minél kevesebb jusson el a játékosokhoz.
A problémák között felsorolja Djokovicsék beadványa a fenntarthatatlanul túlzsúfolt versenynaptárat és a sérülést okozó labdákat is.
„A teniszt tönkretették”
A PTPA megalakulása óta többször jelezte, hogy nem kap elég nagy hangsúlyt a játékosok szava a saját karrierjüket meghatározó döntésekben.
– A teniszt tönkretették. A játékosok egy igazságtalan rendszer rabjai, amely kihasználja a tehetségüket, miközben visszaszorítja a keresetüket, és veszélybe sodorja az egészségüket és biztonságukat. Minden lehetőséget kimerítettünk, hogy párbeszéd útján idézzünk elő reformot, a teniszt irányító szervezetek nem hagytak más választást – hangsúlyozta Ahmad Nassar, a PTPA ügyvezető igazgatója.
Novak Djokovics indul Miamiban
Mindeközben Novak Djokovics Miamiban indul az általa is perelt ATP egyik nagy versenyén, a miami mestertornán negyedik kiemeltként a második fordulóban lép majd először pályára, az ausztrál Rinky Hijikata vagy a szerb Hamad Medjedovics lesz az ellenfele.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!