
Izgalmas hajrá várható
Szemben a már eldőlt angol, német, valamint a Barcelona vasárnapi, Real Madrid elleni sikerével eldőlni látszó spanyol bajnoksággal, a Napoli botlásával tovább élesedett a Serie A aranycsatája, két-két meccs vár viszont még a nápolyaiakra és az Interre is. Antonio Conte együttese május 18-án a 16. helyen álló Parma vendége lesz, 25-én pedig a 14. pozíciót elfoglaló Cagliarit fogadva zár, míg az Inter a jelenleg ötödik helyezett Laziót látja vendégül, majd a 10. helyezést birtokoló Como otthonába látogat.
Nem csak a bajnoki címért várható komoly küzdelem Olaszországban, a 4., utolsó BL-kvalifikációt kínáló helyezésre ugyanis jelenleg öten is esélyesek.
Pillanatnyilag a 64 pontos Juventus jutna be a Bajnokok Ligájába, ám mögötte csak rosszabb gólkülönbséggel lemaradva következik a Lazio, az eddig 63 pontot szerzett AS Roma pedig hétfő este, 20.45-ös kezdéssel az Atalanta arénájában lép pályára (tv: Arena4). A 62 pontos Bologna és a 60-nal álló AC Milan is odaérhet még a negyedik helyre. Az Atalanta egyelőre négy ponttal előzi a Juventust.
Még a kiesés kérdése sem dőlt el: a sereghajtó Monza sorsa ugyan már megpecsételődött, a 18–19. helyen 26 ponttal álló Empoli és Venezia viszont még megelőzheti a Leccét, amely 28 ponttal egyelőre bennmaradó.
Serie A, a 36. forduló eredményei: Hétfőn: A bajnokság állása: |



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!