Amíg nincs nemi teszt, Helif nem indulhat el a versenyeken
Maga a WB is a párizsi olimpián többek között a magyar Hámori Lucát is legyőző Helif nevével hozta nyilvánosságra a döntését a nemi tesztek július 1-től való bevezetéséről, közölvén, hogy
az algériai botrányhős már a csütörtökön kezdődött eindhoveni viadalon sem vehet részt.
Illetve abban az esetben igen, ha aláveti magát a szervezet által kötelezően előírt tesztnek, ami az előző vizsgálati eredményekkel szemben azt támasztja alá, hogy Helif mégiscsak nő, és ezt nemcsak az útlevele igazolja.
A World Boxing az Algériai Ökölvívó-szövetségnek is elküldte a döntéséről szóló levelét, amelyben megerősítik, hogy Helif egy nőiségét bizonyító teszt nélkül nem versenyezhet a nők között.
Helifet mindez láthatóan nem zavarja. Ő már a következő, 2028-as olimpiára koncentrál, amit Los Angelesben rendeznek meg. Azt mondta, újra nyerni akar, ezért utazik Amerikába. Ám most mintha fordulat állna be a szövevényes ügyben. Itt tart tehát most minden idők egyik legszövevényesebb olimpiai botránya.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!