Az egészségét kockáztatta a világbajnoki címért – a Fradinál halhatatlanná vált

Talán Német Toni sem hitte volna 2017-ben, hogy amikor a Ferencváros férfi-vízilabdacsapatához igazol, nem csupán a saját élete változik meg gyökerestül, de a klub történelmét is átírja. A zöld-fehéreket nyolc év után elhagyó világbajnok center a légióskodással egy pontot kipipálhat a bakancslistáján, ugyanakkor a legnagyobb gyerekkori álmáért még mindig küzdenie kell – nevezetesen, hogy Német Tonit olimpiai bajnokként emlegessék az unokái.

Német Toni a Ferencváros történelmének egyik legeredményesebb sportolója lett a klubnál eltöltött nyolc éve alatt Forrás: FTC Vízilabda/Facebook

– Az évek során egyeduralkodóvá váltak hazai fronton, de ha megnézzük a három Bajnokok Ligája-sikert, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy Európában is jelentős tényező lett az FTC. Mi kellett ahhoz, hogy ezt elérjék? 
– Amit a saját szemszögemből tudok mondani, az a folytonos építkezés. Nyilván akadtak mindig sztárjátékosok, de ott voltak a fiatalok is, akikre kicsit várni kellett, de meghozták azt a bizonyos pluszt és meghálálták azt a kellő bizalmat, amit az edző és a klub beléjük fektetett. Amikor ott van egy fiatal – nézzük meg az én helyzetemet, már idősnek számítok –, és úgy érzem, hogy erősebb, mint én, az extra motivációt ad, hogy még jobban eddzek. A fiatalok mindig hoznak egy új ritmust, egy másféle felfogást, egy kis szeleburdiságot, amiből mi csak profitálhatunk. És nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Fradinál mindig kiváló volt a hangulat az öltözőben, az edzőkkel, sosem volt az, hogy valaki a saját egóját helyezte előtérbe, inkább a csapatért küzdöttünk, és ezek nagyon kellenek egy klub ilyen mértékű sikerességéhez.

– Összesen 21 trófeát nyert a Fradival, így furán hathat a kérdés, de van hiányérzete? 
– Van, azt az idényt bánom, amikor nem nyertük meg a bajnokságot, mert azzal megszakadt egy szép sorozat: nyolc éven keresztül az élen végezhettünk volna. De örülök annak, hogy számtalan bajnokságot és kupát nyertünk. Elképesztő, amit véghez vittünk, és nagyon remélem, hogy folytatják, mert vannak olyan fiatalok, akiknek kellenek a sikerélmények.

– Mit érzett, amikor kiderült, hogy elhagyja a Ferencvárost? 
– Nehéz erről beszélni, hiszen egy korszak véget ér. Fájdalom és egy furcsa érzés van bennem, mert olyan, mintha az otthonomat hagynám el. Nyolc évről beszélünk, mindenki ismer ott, én is őket. Több időt töltöttem ott, mint otthon. Mindez hiányozni fog, de szépen, közös megegyezéssel válunk el, most is visszamehetek edzeni, mielőtt Horvátországba utazom.

Német Toninak rengeteg sikerben volt része a Fradinál (Fotó: FTC Vízilabda/Facebook)

– Pályafutása során először áll légiósnak. Nem volt önben félsz, hogy 31 évesen belevágjon egy ilyen kalandba? 
– Én szerettem volna már korábban, akadt is lehetőségem, de eddig mindig a Fradi felé húztam, mert úgy éreztem, itt van még mit megmutatni magamból. Most viszont olyan lehetőség jött, amit nem tudtam visszautasítani. Szerintem egy játékosnak kell egy olyan időszak az életében, amikor külföldön játszik, mert plusz erőt és extra motivációt ad, belekóstol a légióséletbe, és azért másként tekintenek a külföldiekre. Én úgy érzem, ezt minden játékosnak egyszer az életében meg kell lépnie.

– Mi döntött a Jadran Split mellett? 
– Voltak más ajánlataim, de ők akartak a legjobban. Nekem egy régi, gyerekkori álmom volt legalább egy idényt játszani szerb vagy horvát bajnokságban, úgyhogy ezzel legalább azt is ki tudom pipálni.

Nehezen indult a válogatott-pályafutás, de aztán jöttek a sikerek

– Térjünk át a válogatottra. A szülei jugoszlávok, de ön már Magyarországon született, és ezzel kapcsolatos a következő kérdés: igaz, hogy élete első (junior) Európa-bajnokságáról az állampolgársági papír érkezésének csúszása miatt maradt le? 
– Így van, egy napot késett. Akkor nyilván nem esett jól, de szerencsére nem sokat hátráltatott a karrieremben, ugyanúgy elértem, amit szerettem volna. Pontosítok: még nem értem el mindent, de remélhetőleg jó úton járok.

– A felnőttcsapatban 2014-ben mutatkozott be, de a nyolc évvel későbbi Európa-bajnokság volt az első nagy világversenye, s így az igazán nagy sikerek – Eb-második hely, világbajnoki cím – csak később jöttek. Mi volt az oka ennek? 
– Én mindig megtettem minden tőlem telhetőt, sosem lehetett azt mondani, hogy félvállról vettem a dolgokat. Akadtak olyan világversenyek, amelyekre egyes vélemények szerint engem kellett volna vinni, de ez már a múlt. Jobb későn, mint soha, az én időm akkor jött el. Úgy gondolom, hogy előtte is mindent megmutattam magamból, szerencsére az Eb-n és a vb-n sikerült dobogóra állni, és a legfényesebb érmet is hazahozni.

– A fukuokai arany a csúcs a válogatottban? 
– Per pillanat igen. Azt nagyon bánom, hogy két olimpiáról az utolsó szűkítésnél lemaradtam, ez nagy törés egy játékosban, főleg, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, és mindkétszer úgy éreztem, megyek. Nehéz, de túl kell tenni magad rajta, és menni tovább. Pont ezek miatt is mondom az én helyzetemben, hogy a külföldre szerződés óriási erőt és motivációt tud adni, pláne, ha még játszik is az ember.

– Kevesen tudják, de a torna közben megsérült a válla, és így játszotta végig a vb-t. Ennyire akarta a világbajnoki címet, hogy még az egészségét is kockáztatta miatta? 
– Az első mérkőzés után sérültem meg, elkezdett fájni a vállam. Egy ideig nem is nagyon tűnt fel, vitt az adrenalin: a lövésem nem volt olyan pontos, de fájdalmat nem éreztem, birkózni is tudtam, vagy éppen kiállításokat kiharcolni. Ez a horvátok elleni meccs előtt volt, és sokáig ment a hercehurca, hogy játszom-e, aztán meghallottam, hogy végül nem írtak be. Odamentem Varga Zsolthoz, elmondtam neki, hogy azt beszéltük meg, játszani fogok, és teljesen mindegy, mi van a vállammal, én azért jöttem ide, hogy aranyéremmel menjünk haza. Onnantól kezdve minden találkozón lőttem egy gólt, jól ment a játék – egyedül az argentinok elleni összecsapást hagytam ki, mert aznap megszúrták a vállamat, és másfél napig fel volt kötve.

Utána viszont minden mérkőzésre össze lettem drótozva, mert akkora tűz volt bennem, hogy mindenáron aranyat akartam nyerni, és mindegy volt, hogy le van szakadva a vállam, nem volt más forgatókönyv.

Német Toni mindent megtett a mielőbbi gyógyulásért (Fotó: FTC Vízilabda/Facebook)

– Ezután jött a műtét, amely miatt közel fél évet kellett kihagynia, de a dohai vb-keretbe sikerült bekerülnie. 
– Egyeztettünk az orvosokkal, nyilván a Fradinak is engedélyeznie kellett, hogy mikor műtsenek. A Magyar Kupát még megnyertük, utána feküdtem kés alá, de amint kitoltak a műtőből, én már szobabicikliztem, aminek a gyógytornászok nyilván nem örültek. Onnantól kezdve, hogy kivették a varratot, minden nap gyógytornáztam, és otthon is megcsináltam a feladatokat, folyamatosan azon dolgoztunk, hogy rendbe jöjjön a vállam.

– Milyen érzés volt a visszatérés, tartott attól, hogy az eltelt idő alatt kikerült Varga Zsolt látóköréből? 
– Ettől nem féltem, inkább attól, hogy nem lesz kész a vállam. Akkor úgy éreztük, hogy igen, mai fejjel is ezt mondanám. Sajnos a dohai világbajnokság nem sikerült jól.

– Hogyan élte meg, hogy kimaradt a párizsi olimpiai keretből?  
– Ráadásul másodszor… A tokióit is nehéz volt megemészteni, de úgy voltam vele, hogy ez volt az első olimpiai felkészülésem, amiről aztán lemaradtam. A párizsinál, ha nem is száz, de nyolcvan százalékig biztos voltam benne, hogy meg tudom csinálni. Nem sikerült… 

Ez olyan lélektani törés volt, hogy utána nem nagyon szerettem volna vízilabdával foglalkozni abban az egy hónapban, amikor Balin voltunk.

Ezért is jöttünk el minél messzebbre, hogy az ismerősök se tudjanak velem beszélgetni, teljesen ki tudjak kapcsolni. Az olimpiai felkészülés nem hasonlítható semmi máshoz, ott át kellett értékelni a dolgokat, új motivációt találni. Ehhez szükség volt egy kikapcsolásra, újraindításra, hogy aztán ismét megtaláljam a mindennapi monotonitáshoz a motivációmat. A feleségem nélkül ez nem sikerült volna, de a Fradi is rengeteget segített, a legjobb helyen voltam ahhoz, hogy tovább tudjak lépni.

– Milyen érzés volt kívülről nézni a többieket, mit szólt a negyedik helyhez? 
– Az összes meccset visszanéztem reggelente, és nyilván sajnáltam a srácokat, mert a barátaimról beszélünk, valakivel kiskorom óta együtt játszunk. Ugyanakkor sportolók vagyunk, biztos voltam benne, túl fogják tenni magukat azon, hogy nem jött össze az érem, és akkor a következő olimpián pont ezekből a kudarcokból tudnak építkezni.

Mindent megtesz az álmai megvalósításáért (Fotó: FTC Vízilabda/Facebook)

Az olimpiai álom még mindig él, de van más is

– Lát még esélyt arra, hogy visszatér a nemzeti együttesbe? 
–  A párizsi olimpia után megkeresett Varga Zsolt, akkor kértem tőle egy év kihagyást – nevezzük így, de nem kihagyni akartam, hanem magammal foglalkozni. Szeptembertől ismét rendelkezésre állok, de most kellett egy ilyen idény.

Az olimpiai álmot nem dobtam el magamtól, ha Los Angeles nem jön össze, megpróbálom a következőt.

– A héten volt a kerethirdetés a szingapúri világbajnokságra. Ön szerint mire lehet képes ez a csapat? 
– Nagyon jó és erős keretünk van. Vogel Somát – nem lebecsülve a másik két kapusunkat – nagyon sajnálom, remélem, minden rendben lesz, és hogy fejben és lélekben át tudja fordítani ezt a sérülést pozitív energiába. A négy közé jutásban elég biztos vagyok, onnantól pedig bármi megtörténhet.

– Fél éve vezették be az új szabályokat, pedig sokan kritizálták a döntést, hogy tesztelés nélkül döntöttek így. Hogyan látja, jól sültek el a változtatások? 
– Kívülről nem tűnik rossznak. Egy-két edzésen kipróbáltuk, de élesben még nem sikerült. A televízióban nézve az tűnik fel, hogy érezhetően több gól lett, valamint felgyorsult a játék. A többiek – akik játszottak már így – azt mondták, hogy valóban gyors. Én úgy vélem, aki már benne van, annak az lenne a furcsa, ha a régi szabályokkal játszana, mert már teljesen átállt. Az én szemszögemből jobb, mert oké, hogy gyorsabb a játék, de kevesebbet kell úszni, így több erő marad a birkózásra, és ilyen szempontból sokkal jobban ki kell használni a centerjátékot. Volt világliga és világkupa, de nem ugyanaz: egyik héten még a régi, a következőn új szabályokkal játszottál. Most, hogy minden csapatnak volt másfél-két hónapja a felkészülésre, ez lesz az igazi vízválasztó.

Az új szabályok a férfiaknál

• Rövidebb a pálya: 30 méterről 25-re csökken a medence hossza.
• Kevesebb támadóidő: 30 másodperc helyett immár csak 25 másodperc áll rendelkezésre, míg a kiállítások 20 másodperc helyett 15 másodpercről indulnak.
• Edzői VAR-ozás: a trénerek egyes szituációkban – szándékos ütés vagy rúgás, ötméteresek és sarokdobások megítélése – kérhetik a döntés felülvizsgálatát, ám ha nem adnak nekik igazat, több lehetőségük nem lesz.
• Játék kapus nélkül: nem kötelező kapussal játszani, így a csapatok akár hét mezőnyjátékossal is támadhatnak, de mezőnyjátékos nem védhet két kézzel.

– Van még valamilyen álma a sportban, amit szeretne mindenképpen elérni? 
– Az egyik álmom most teljesül, hogy légióskodni fogok, ezt mindig ki akartam próbálni. A legnagyobb gyerekkori álmom továbbra is az olimpia. Nyilván az aranyérmet mondom, mert minden sportolónak ez a vágya, de ha már kijut valaki, és ott megmutatja magát, egyeseknek az is egy álom beteljesülése. Ha ez összejönne a közeljövőben, annak nagyon örülnék, és akkor teljes lenne a paletta. Persze, telhetetlen vagyok, mert jó lenne egy Eb-győzelem is, hogy az éremkollekciómat majd meg tudjam mutatni az unokáimnak: „Ez volt a ti nagyapátok!”