Hosszú Katinka uralta a 2010-es éveket a női úszóknál. Shane Tusup hivatalosan a 2012-es londoni olimpia után karolta fel a sportolót, a többi meg, mondhatni, történelem. Bármennyire fura, de magyar úszónő legutóbb 2019-ben, a kvangdzsui világbajnokságon állt dobogón. Hosszú mellett Kapás Boglárka szerzett aranyérmet, azóta két olimpia és három vizes-vb eltelt magyar női érem nélkül. Ez viszont hamarosan könnyen változhat, mert egy új generáció rúgta be az ajtót. 2024 decemberében, a budapesti rövid pályás vb-n a Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Ábrahám Minna, Molnár Dóra fémjelezte négyes hatalmas meglepetésre az USA mögött második lett a női 4×200 méteres gyorsúszásban. Nemcsak az a közös bennük, hogy egyikük sem töltötte be még a 21. évét, hanem a négyből hamarosan már hárman Amerikában bontogatják a szárnyukat.

Fél év távlatából sem hiszi el az ezüstérmet
Az írásbeli érettségik után találkoztunk Molnár Dórával a budafoki Hajós Alfréd Tanuszodában. A 18 éves úszót először a fentebb már említett vb-második helyről kérdeztük.
– Ezeket hallva nagyon durva mindezekbe belegondolni. A vb-2. helyet még nem teljesen tudtam feldolgozni, bármikor eszembe jut, újra és újra átgondolom, hogy ez tényleg megtörtént-e velem. Most, hogy így feljött, emlékszem, a Duna Arénában végigbőgtem az egészet.
Nem vagyok izgulós típus, de amikor láttam, hogy az előttem lévők világcsúcson belül úsznak, akkor megremegett alattam a talaj. Ki kellett zárnom a szurkolókat is, hogy magamra koncentráljak, a vége pedig egy örömúszás lett. Ezekre a pillanatokra örökké emlékezni fogok.
Apropó, izgulás: Molnár az írásbeli érettségiken ekkor már túl volt, s valamiért ott jobban izgult, mint egy versenyen. Pedig már három felnőtt, nagymedencés világbajnokságot és egy olimpiát is megjárt, 18 évesen…

Molnár Dóra ott ragadt az uszodában
A budafoki sportoló, ahogy sokan mások, először csak a vízbiztonság miatt ment le az uszodába, majd az edzők felhívták a szülők figyelmét, hogy a lányuk rendkívül tehetséges. Az itthoni mezőnyben is kiemelkedő vízalatti lábtempói miatt csak delfinkirálynőnek becézik.
Nagyon jól delfinezek a fordulók után, ebből pedig olykor nagy előnyöm származik, akár egy testhossz hátrányt is ledolgozok a versenyeken. Ezt a technikát az edzéseken fejlesztettük ki edzőimmel, az elmúlt években Horváth Tamással.
NÉVJEGY – MOLNÁR DÓRA Született: 2006. június 29., Budapest |