A hasba rúgott olasz kapus élesztgette a törött lábú spanyol játékost

Június 11-én a Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. Az 56. részben a második labdarúgó-világbajnokságra ugrunk vissza. 1934-ben ugyanis 24 óra alatt kétszer is megmérkőzött egymással a házigazda Olaszország és Spanyolország a negyeddöntőben.

Az olasz labdarúgó-válogatott az 1934-es világbajnokságon Fotó: - Forrás: AFP

A megismételt mérkőzésen Benito Mussolini is megjelent

Mivel nem dőlt el a legjobb négy közé jutás kérdése, másnap, azaz 1934. június 1-jén újra egymásnak feszült a két csapat. A szervező bizottság már arra is odafigyelt, hogy a sötétedés ne akadályozza meg a mérkőzés befejezését, ezért a kezdést 16.30-ra írták ki. Ez a fizikai igénybevétel a mai, modern korban is megviselné a játékosokat, nem volt ez másképpen 1934-ben, amikor rendkívüli hőség tombolt Firenzében. Az olaszok világhírű szövetségi kapitánya, Vittorio Pozzo nehezen tért magához, hiszen az első mérkőzésen elért 1:1 óriási kudarcnak számított. 

Arról nem is beszélve, hogy az olasz közönség dermedten nézte a spanyol fiatalok erős, az olaszokat csaknem térdre kényszerítő játékát. 

Mert az első összecsapáson elért 1:1 a házigazda csapat számára volt hízelgő.

Pozzo mester a másnapi, megismételt meccsen mindössze négy helyen változtatott, azaz hét hullafáradt olasz kezdett a spanyolok ellen. A másik edző, Garcia Salazar éppen fordítva gondolkodott: ő négy játékosát hagyta meg az első mérkőzésen látott csapatból, s hét friss labdarúgót küldött a küzdelem folytatására.

A FIFA a megismételt negyeddöntőre új bírót küldött, a svájci René Mecet fújta a sípot, mert a belga Baert erre képtelen lett volna, annyira kimerítette az első találkozó. 

A svájci bíró azonban jól tudta, hogy a világbajnokságnak nagyon rosszat tenne a házigazda olaszok kiesése.

A felfokozott hangulatban 43 ezer néző zsúfolódott be a firenzei stadionba. A díszpáholyban megjelent Benito Mussolini olasz kormányfő és teljes családja, valamint Giorgio Vaccaro tábornok, az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke is. Mussolini lehetőséget látott arra, hogy a vb segítségével népszerűsítse a fasizmust. „A világbajnokság végső célja az lesz, hogy megmutassa a világnak, mi a sport valódi fasiszta ideálja” – mondta Giorgio Vaccaro tábornok, Mussolini által kinevezett olasz szövetség elnöke. A rezsim 3,5 millió lírát fektetett a rendezvény megrendezésébe, ami arra késztette Jules Rimet FIFA-elnököt, hogy kijelentse: „Az a benyomásom, hogy valójában nem a FIFA szervezte a világbajnokságot, hanem Mussolini.”

Benito Mussolini az 1934-es labdarúgó-világbajnokságon. Fotó: © Harlingue/Roger-Viollet

Ha belegondolunk, ilyen körülmények között már az is kisebb csoda volt, hogy a spanyol csapat kiharcolta a megismételt mérkőzés lehetőségét.

A meccs:

II. labdarúgó-világbajnokság, megismételt negyeddöntő: Olaszország–Spanyolország 1:0 (1:0)
Firenze, 43 ezer néző. Vezette: Mecet (svájci)

Olaszország: Combi – Monzeglio, Allemandi – Ferraris, Monti, Bertoloni – Guiata, Meazza, Borel II, Demaria, Orsi
Spanyolország: Nogues – Zabalo, Quincoces – Cillaruen, Mugnerza – Nesue – Vendorba, Reguero, Tampanol, Chaco, Bosch

Gól: Meazza (11.)

Hogy mekkora volt a küzdelem, azt jól mutatja a Pesti napló helyszíni tudósítása. „A spanyolok nappal szemben kezdenek és azonnal erős támadást indítanak az olasz kapu ellen. Az első percben látszik már, hogy kemény mérkőzés lesz ebből. A spanyol csapat remekül passzolgatja a labdát, jobban, mint az osztrákok és olaszok legremekebb formájukban. 

Az első öt perc után lesántul a spanyolok jobbszélsője, kiviszik a pálya szélére és szegény fiú – alig lehet több 16 évesnél – valósággal idegrohamban fetreng. Jajgat, hogy nem tud majd játszani. De talán tíz perc múlva befáslizzák a lábát, sántítva visszamegy és ettől az időtől kezdve féllábbal ugrálva, majdnem a játék végéig, pompás beadásaival segíti a csatársort.

Sokszor a fájdalomtól elkékül az arca. Hiába mondják azonban neki saját emberei is, hogy hagyja abba a játékot, a pályán marad.” 

Meazza gólja mindent eldöntött

Így indult tehát a meccs, az első tíz perc a spanyoloké volt, aztán ebből a nagy szorításból kiszabadultak az olaszok és Meazza révén megszerezték a vezetést. A spanyolok nem hittek a szemüknek. De az olaszok sem, mert Reguero odarontott az olasz kapushoz és hasba rúgta Combit. A tömegverekedés öt percen át tartott, amíg a három bíró szét tudta választani a feleket. 

Ez a hangulat jellemezte a továbbiakban is a mérkőzést. A lelátón ülő osztrák szövetségi kapitány, Hugo Meisl dörzsölte a tenyerét. Miért? Mert ennek a meccsnek a továbbjutója Ausztria csapatával mérkőzött meg az elődöntőben. Meisl arra számított, hogy akár a spanyol, akár az olasz együttes jut tovább sokkal fáradtabb lesz, mint a napok óta pihenő osztrák csapat. A második félidő sem nélkülözi a drámai jelenteket. 

Nem sokkal a lefújás előtt a spanyol Vendorba eltorzult arccal terült el a gyepen. Mozdulni sem tud. Az olaszok kapusa, Combi rohan oda és élesztgeti, hiába. 

Amikor az orvosok odaérnek és kiviszik a pályáról, kiderül, hogy a spanyol játékos végig törött térddel küzdött a mérkőzésen. Ezt a törést úgy szorították el, hogy a focista szinte semmit sem érzékelt, de eljött az a pillanat, amikor már lépni sem tudott.

Az utolsó tíz percben Spanyolország játékosai már semmit sem tudnak tenni. Amikor a svájci bíró lefújja az összecsapást, a 43 ezer néző elképesztő örömünnepben tör ki. A két csapat játékosai közül, akik állva tudnak maradni, a lelátó elé mennek és integetnek. Mussolini dörzsöli a tenyerét. Az olasz együttes győzött, bejutott a legjobb négy közé. Ott 1:0-ra nyert a kissé elbizakodott osztrák csapat ellen, majd a döntőben 2:1-re legyőzte Csehszlovákiát és első alkalommal lett világbajnok.