Kovácsik Ádám, a Paks kapusa így értékelt: „Ha reálisan nézzük ezt a meccset, a görögöknek sok helyzetük volt. A kapott gólok azonban így is nagyon bosszantóak. A második félidőben kinyíltunk, mentünk az eredmény után. Összességében nem volt ez rossz meccs egy sokkal esélyesebb ellenféllel szemben.
A döntetlen azért benne volt ebben a játékban. Kapufát is lőttünk, nem érheti szó a ház elején. El kell menni Athénba, nyerni egy góllal, aztán jöhet a hosszabbítás.
70 percig úgy éreztem, hogy nem tudunk ellenük helyzetet kialakítani, aztán az utolsó 20 percben megmutattuk, hogy mi is tudunk helyzeteket teremteni.”
A görögök sem elégedettek
Érdekes, hogy a görög sajtó annak ellenére nem elégedett, hogy a meccset a Panathinaikosz 2-1-re megnyerte. Több görög újság csalódást keltő eredményről írt. Az egyik lap szerint a reális végeredmény 5-1 lett volna az athéni együttes javára. Jacob Neestrup, a görögök edzője sem volt maradéktalanul elégedett. „Nagy csalódás számomra, hogy nem nyertünk nagyobb különbséggel, mert akkor már az első meccs után lezárhattuk volna ezt a párharcot. Mindig tisztelettel beszélek az ellenfeleimről. A Paks jól küzdött, és igazság szerint néhány percig nyomás alatt is tartott minket.
Éppen ezért az utolsó húsz perce egyáltalán nem tetszett a mérkőzésnek. Ez volt az az időszak, amikor a kihagyott helyzetek miatt elveszítettük az irányítást, csökkent a koncentrációnk.
A Paks ekkor nagyon motiváltan kezdett el játszani, lőtt is egy gólt, veszélyes helyzeteket teremtett.”
A Paks egy hét múlva Athénban próbálja meg a lehetetlent és a továbbjutást görög ellenfelével szemben.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!