A Hertha közleménye azzal indokolja Petry Zsolt kirúgását, hogy a lapunkban megjelent nyilatkozata nincsen összhangban a klub által képviselt értékrenddel. A szerződésbontásnak tehát nem szakmai okai voltak, hanem az, hogy a csapat alkalmazottjaként a klubnak nem tetsző véleményt fogalmazott meg.
Döbbenetes: Petry Zsoltot politikai véleménye miatt kirúgta a Hertha
A Hertha BSC hivatalos honlapján jelentette be, hogy azonnali hatállyal felbontotta Petry Zsolt szerződését, miután a klub magyar kapusedzője a lapunknak adott interjúban politikai véleményét is megfogalmazta.

„Petry Zsolt munkáját mindig is nagyra értékeltük a Hertha kötelékében eltöltött évei alatt. Segítőkész, toleráns és nyitott embernek ismertük meg, aki sosem tett homofób vagy idegengyűlölő megnyilvánulásokat. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Petry Zsoltnak az elvégzett munkáért, és minden jót kívánunk neki a jövőben” – idézi a Hertha honlapján megjelent írás Carsten Schmidt vezérigazgatót.
A közleményben Petry Zsolt is megszólalt: „Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem homofób, sem idegengyűlölő. Sajnálom a bevándorlási politikáról tett nyilatkozatomat, elnézést kérek mindazoktól, akik menedéket keresnek nálunk és akiket megbántottam. Szerettem a Herthánál dolgozni, és tiszteletben tartom a döntést. Minden jót kívánok a klubnak a jövőben.”
Petry 2015 óta volt a Hertha szakmai stábjának a tagja. Korábban a Paderbornnál és a Hoffenheimnél edzősködött, illetve 2008-ban Erwin Koeman irányítása mellett a magyar válogatott kapusedzője volt.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt
Képtelen nyerni a székesfehérvári csapat.

A Barcelona szenzációs bejelentést tett a magyar futballistájáról
Yaakobishvili Áron szintet léphet.

Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
Az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok a MÖSZ bokszgáláján újra megmutatja, hogy mit tud.

Szeretetcunami és fanyalgás – így reagáltak a szurkolók Rossi szerződéshosszabbítására
Nem mindenki örül, hogy 2030-ig marad a Mister.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Ő adja az erőt, a mosolya a szemében az akarat” – szülei mindent megtesznek a halva született Nolináért

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után

„Kívánom, hogy Böde Dani rúgjon egy gólt nekünk" - félti a Fradit a zöld-fehér legenda

Napi Aktuális – Gyurcsány Ferenc lemondott, visszavonul a közélettől + videó

Furcsa fogás XIV. Leó pápa kedvence, te meg mernéd kóstolni?

Orbán Viktor is reagált a Magyarország elleni ukrán lejárató hadjáratra

Pofon a magyar szurkolóknak: tiltólistára kerültek egyes himnuszok a vb-n

„Szexuális ragadozó” – lavinát indított Hosszú Katinka szövetségese

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Trump és Zelenszkij telefonon tárgyalt, kemény üzenet érkezett Amerikából

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Donald Trump bejelentette a győzelmet
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt
Képtelen nyerni a székesfehérvári csapat.

A Barcelona szenzációs bejelentést tett a magyar futballistájáról
Yaakobishvili Áron szintet léphet.

Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
Az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok a MÖSZ bokszgáláján újra megmutatja, hogy mit tud.

Szeretetcunami és fanyalgás – így reagáltak a szurkolók Rossi szerződéshosszabbítására
Nem mindenki örül, hogy 2030-ig marad a Mister.