Sportágtörténeti kiállítás nyílt kedden a budapesti Szép Juhászné Teniszklubban.

Szétpukkadt az Újpestről és a Puskás Akadémiáról költött pletyka
Hornyák Zsolt 2027-ig meghosszabbította a szerződését a Puskás Akadémiával.
Sportágtörténeti kiállítás nyílt kedden a budapesti Szép Juhászné Teniszklubban.
A nyitóünnepségen Richter Attila, a szövetség főtitkára hangsúlyozta, csak a múlt ismeretében lehet jól alakítani a jövőt, és fontos megmutatni a gyerekeknek, hogy másfél évszázaddal ezelőtt honnan indult a mára csaknem ötmillió versenyzőt megmozgató sportág.
A Közép-Európa legnagyobb teniszrelikvia-gyűjteményével rendelkező Gáspár Balázs – akinek a centruma tavaly Körmöczy Zsuzsa-kiállításnak is otthont adott – elmesélte, hogy a sportágalapító Walter Wingfield brit őrnagy 1874. február 23-án szabadalmaztatta a „lawn tennis” felszerelését és pályáját, és három évvel később már megrendezték az első wimbledoni bajnokságot. Az első magyarországi pálya 1881-ben készült el a Városligetben.
„Talán a legbecsesebb tárgyam egy 1875-ös, ma már milliókat érő faütő, amelyből jó, ha tíz van a világon, és még ferde a feje, mert az emberi tenyeret hivatott lemásolni” – mondta az MTI-nek.
A várhatóan fél évig látogatható tárlaton többek között megtekinthetők a Viktoriánus korból származó fűnyírók, lovas hengerek, teniszes tematikájú porcelán dísztárgyak, sétapálcák, szivarvágók, pirítóstartók és egy ütőkkel-hálóval díszített, ebédhez hívó gong is. Kiállítják a Kertész János által 1903-ban kiadott első magyar teniszkönyvet, továbbá egy krétarajzot az 1908-as olimpiára teniszben nevezett Cséry Katalinról is.
Hornyák Zsolt 2027-ig meghosszabbította a szerződését a Puskás Akadémiával.
XIV. Leó pápa a baseballt kedveli igazán, de drukkol az AS Romának is.
A több mint harminc kilométeres út végén a szakértőként dolgozó NBA-bajnok a végletekig kimerülve, tolószékben ért be a stúdióba.
Angol házi döntőt rendeznek a második számú európai kupában.
Helyszínelők a Csillagbörtönnél, kiderült, miért vonultak ki a rendőrök – videó
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak
Megérik az árukat a kínai vadászgépek, a pakisztániak velük lőtték le az indiaiakat
Enrique Iglesias 50 éves − Így vált a fiatal macsóból, igazi sármőrré − GALÉRIA
Vezércikk – Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és elválik Dobrev Klárától + videó
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Révész Attila: Ahogy mi működtetjük ezt a rendszert, úgy sehol a világon nem működik
Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére
Hornyák Zsolt 2027-ig meghosszabbította a szerződését a Puskás Akadémiával.
XIV. Leó pápa a baseballt kedveli igazán, de drukkol az AS Romának is.
A több mint harminc kilométeres út végén a szakértőként dolgozó NBA-bajnok a végletekig kimerülve, tolószékben ért be a stúdióba.
Angol házi döntőt rendeznek a második számú európai kupában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.