Michelangelo Antonioni múzsája kilencven éves – A Monica Vitti-portré

November 3-án ünnepli 90.ik születésnapját Monica Vitti olasz filmszínésznő, a rendező Michelangelo Antonioni múzsája, drámáinak nagyasszonya. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga.

Családja rosszallásától tartva titokban felvételizett a színiiskolába, és amikor a kedvező eredményről beszámolt anyjának, az csüggedten csak annyit mondott: „Legalább megtanítanak járni.”

Ez az akadémián sem sikerült igazán, de játszani megtanult: a harminc növendék közül ő nyerte el az osztályelsőnek járó bíbordiplomát. Rómában így sem kapott szerződést: pályáját Milánóban kezdte, de néhány év múlva már az Örök Városba hívták.

Huszonöt éves volt, amikor egy színházi előadáson felfigyelt rá a filmrendező Michelangelo Antonioni, aki megérezte, hogy a sajátos stílusú színésznő drámai és vígjátéki szerepre egyaránt képes. Rögvest fel is kereste az öltözőben, és meggyőzte, hogy dolgozzon vele, fordítson hátat a színpadnak.

Vitti, aki addig csak „hátulról”, filmszínésznők hangját szinkronizálva forgatott, végül kötélnek állt, ezzel kezdődött kettejük egy évtizeden át tartó magánéleti és szakmai kapcsolata, egyben az olasz film egy fontos fejezete.

Antonioni irányításával szorongó, helyüket kereső, titokzatos, kissé neurotikus nőalakokat formált meg.

Neve világszerte A kaland című film nyomán vált ismertté, amely az 1960-as cannes-i filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját, Olaszországban az alkotás emlékére még bélyeget is kiadtak a színésznő arcképével. Az 1960-as években olyan klasszikus Antonioni-darabokban szerepelt, mint Az éjszaka, a Napfogyatkozás és a Vörös sivatag, s szinte csak elismerő kritikákat kapott. Már világhírű volt, amikor véget ért szerelme – ahogyan sokan emlegették – Pygmalionjával, akivel még egyszer dolgoztak együtt, a felejthető Oberwaldi titok című 1981-es filmben.

Vitti a Vörös sivatag című filmben (Forrás: Flickr)

A magánélet után pályáján is új fordulat következett: megmutathatta másik arcát is, a derűset, a sziporkázóan szellemeset.

Játszott humoros, szatirikus vígjátékokban és kalandfilmekben is, mint a Modesty Blaise, Az erényöv és az Éjfélkor indul útjára a gyönyör. 1971-ben ő volt Jancsó Miklós A pacifista című, Itáliában forgatott filmjének főszereplője, de a közös munka mindkettejük számára csalódásnak bizonyult: a forgatás feszült hangulatban folyt, a film pedig megbukott. Vitti 1970-ben Marcello Mastroiannival játszotta el a Féltékenységi dráma főszerepét, majd 1974-ben emlékezetes alakítást nyújtott Luis Bunuel A szabadság fantomja című művében. Pályafutása során olyan kiváló partnerei voltak, mint Giancarlo Giannini, Alain Delon és Vittorio Gassman.

Komédiázott könnyed és kasszasiker filmekben is: Tudom, hogy tudod, hogy tudom; Nem örökkön, nem örökké.

Pályafutása során összességében félszáz filmet forgatott, az 1984-es berlini filmfesztiválon megkapta a legjobb színésznőnek járó Ezüst Medve-díjat. A legjelentősebb olasz filmes kitüntetést, az Olasz Filmművészeti Akadémia David di Donatello-díját hatszor vehette át.

Az 1980-as évek közepétől televíziós forgatókönyveket írt, majd megpróbálkozott a rendezéssel is, de Titkos botrány című filmjét hűvösen fogadták. Bár maga is tudta, hogy nem született rendezőnek, ezt az alkotást mégis mindenestül a magáénak érezte a témaválasztástól a megvalósításig, ezért vállalkozott arra, hogy átül a kamera másik oldalára.

Forrás: Wikipédia

Antonioni után még két nagy szerelme volt. Az első Carlo Di Palma operatőr, akivel a Vörös sivatag forgatásán ismerkedett meg, a második és leghosszabb Roberto Russo rendezőhöz fűzi, akivel huszonhét év együttélés után 1995-ben össze is házasodtak. Három film forgatókönyvét közösen írták, ebből kettőt Russo rendezett, a harmadik a Titkos botrány volt.

A színésznő az új évezredben eltűnt a nyilvánosság elől, állítólag Alzheimer-kórral küzd, szépségét és ragyogását filmjei őrzik.

Borítókép: pillanatkép a Modesty Blaise című filmből (Fotó: Flickr)