Gerincnyavalyák

Fóti orvos ismerősömmel régi mániánk, hogy kéthavi rendszerességgel átbeszéljük a világ nyavalyáit – mindketten a magunk szakmai szemüvegén keresztül persze.

Fóti orvos ismerősömmel régi mániánk, hogy kéthavi rendszerességgel átbeszéljük a világ nyavalyáit – mindketten a magunk szakmai szemüvegén keresztül persze. Mit mondjak, sosem unatkozunk. Nemrég az akut gerincproblémákról merengtünk. Ránk esteledett, de így sem értünk a végére.

Abban egyetértettünk (végül is mindenben egyetértettünk), hogy a gerincnyavalya korunk gyakori betegsége, előfordulása idehaza is számottevő. Hogy értsük a kór lényegét, ismernünk kell, mi vezethet a kialakulásához. A gerincoszlop mindenféle csigolyákból, kereszt- és farkcsontból áll. A csigolyák mozgékonyságát a porckorongok biztosítják – már ha biztosítják. Lestrapált, rossz korongok esetén szó sincs mozgékonyságról, ilyenkor az ember mondatvégi kérdőjelre emlékeztet. Gerincünk elméletben egyenes, valójában viszont S alakú görbületet ível, ez teszi lehetővé a felegyenesedett testtartást és a két lábon való járást. Régi tapasztalat: felegyenesedve csupa öröm az élet, tartása lesz az embernek, rálát a világra, egyáltalán, jó benyomást kelt. Sudár, mértékadó és daliás alkat az ilyen, megakad rajta az ember szeme. Csak hát ott vannak ezek a piszok porckorongok, időtartamuk véges, garancia nincs rájuk. Előbb-utóbb jönnek a nyögdécselős esztendők, gyógytorna, iszappakolás, görbe bot, miegyéb…

Ehhez a ponthoz érve megállapítottuk, hogy mennyivel könnyebb a gerincteleneknek, férgeknek és csúszómászóknak. Csak tekeregnek, csavarodnak hol jobbra, hol balra (némelyiknek méregfoga is van, olykor fenyegetően belesziszeg a levegőbe), ha meg úgy látják jónak, eldobják a régi ruhájukat, átvedlenek. Itt összenéztünk, melyikünk fintora lesújtóbb.