A fantázia nem ismer határokat. Olvasom, hogy kreatív szíriai migráns férfiak ukrán röplabdázóknak álcázták magukat, hogy Svájcba kijuthassanak. (Még jó, hogy nem svéd szinkronúszókat imitáltak.) Mindnyájan címeres sportfelszerelést öltöttek, járásukat ruganyosra vették, viselkedésükbe laza sztárallűröket építettek, ám az athéni nemzetközi repülőtér sokat látott hatóságát így sem tudták átjátszani, pillanatok alatt lebuktak. (Az is kiderült, hogy a náluk lévő ukrán útleveleket egytől egyig lopták.) Zürichbe szeretett volna eljutni a „sportdelegáció”, de csak a görög tömlöcig jutott. Fönnakadtak a röplabdahálón. Aligha ilyen meccsre gondoltak. Virtuális háló helyett valóságos rács. Ráadásul az illegális határátlépés mellett lopott dokumentumok birtoklása miatt is felelniük kell. (Csekély vigasz, hogy a sitten lesz majd sportolási lehetőség. Talán a röplabdát is kipróbálhatják...)
A nagy álcázások korát éljük. Mindenki másnak akar mutatkozni, mint ami. Idehaza momentán a demokratasmink és a bárányjelmez a legkapósabb. Ezek most a slágerek. Soha még ennyi demokrata és ma született bárány nem volt ebben a hazában – csupa lelemény, furfang és rafinéria valamennyi. Igaz, ők nem Svájcba, csupán hatalomba szeretnének jutni, de ez sem könnyű, mert hatalmas a tumultus. Ráadásul egymást tapossák a kozmetikázott felek, s ilyenkor bizony hamar sérül a smink, le-lepottyan a hevenyészett álca. Nincs is annál röhejesebb, mint amikor egy-egy affektáló amatőr színész alól kimegy a talaj.
Vígjátékalkotásban is az élet a legnagyobb.
