Hogy Bartus krónikás honnan meríti „ismereteit”, mikor járt utoljára Magyarországon, senki sem tudja. A kirohanásait olvasó ember azon mereng, hogyan teperhette le a rosszindulat ezt az ijedt tekintetű, malacszemű betűvetőt, hogy időt, fáradságot nem sajnálva, közutálatot is vállalva ennyire a gyűlöletnek éljen. Egyesek szerint még az itthoni sikertelen pályafutása során kaphatta el a kórt, amikor anno a 168 Óránál, a Hócipőnél, a Napkelténél meg egyebütt próbált meg versenyt köpködni a hazai hírlapírás legnyálasabbjaival – csak akkor még nem bírta a tempót. (Űzött tekintete, ügető járása máig előttem van a kilencvenes évekből – amennyire emlékszem, az akkor erősen SZDSZ-es Magyar Hírlaptól trappolt ki az USA-ba magyarságot gyalázni.)

Ápolói szerint Bartus még az eszmetársak intelmeire sem hallgat, miszerint fröcskölődni csak mértékkel szabad. A vehemens fröcskölődők könnyen a saját taposóaknáikra lépnek.

Borítókép: Bartus László (Forrás: Facebook)