Néhány napja egy korabeli Afrika-gyarmattérkép kering az interneten Némi segítség a kvóta kiszámolásához címmel, mintegy válaszul a Brüsszelben izomból megszavazott, a menekültek kötelező szétosztásáról szóló kvótaszabályra. Miközben a kontinens megszállóinak névsorát böngészem, fülembe cseng az Amnesty International Magyarország cselédbrigád tenyérbemászó lózungja: 

„Minden ország, köztük Magyarország is, tartsa tiszteletben az Európába érkező menekültek, migránsok és menedékkérők jogait, és nyújtsanak számukra hatásos védelmet területükön és határaikon egyaránt!”

Aztán miért kellene szolidaritást vállalnunk azokkal a gyarmatosításban megtollasodott országokkal, amelyeknek kifosztott alattvalói most földönfutóként keresnek új hazát? Az egészből csöpög az aljasság. A múltban meggazdagodott rablóhatalmak az egész kontinenst magukkal rántanák. Gyomorforgató. Már ahhoz vastag ábrázat kellett, hogy míg eleink évszázadokon át végvárak ormain védték tatártól, töröktől, muszkától Európa nyugati felét, a most minket zsűriző „finom nyugat” nagy jó dolgában gyarmatosítani – értsd: rabolni – járhatott szerte a világban, s lett dúsgazdag. Meg „bölcs”.

A magyarságnak nincs oka, hogy lehajtott fejjel, örökös bűnbakként éljen, és a történelem cselédlépcsőjén járjon. Mi sosem voltunk gyarmattartók – kifosztott, megszállt ország annál inkább. Hallgassuk csak a korabeli regőst! „Magyarország mindenét föláldozta Európáért: önmagát, jövőjét, jólétét és normális fejlődését.” Hogy mit kaptunk vérünkért cserébe? Trianont. Meg egy véget nem érő menekültáradatot a határainkhoz, amelyet most „szolidaritásból” be kellene fogadnunk.

Nem! Nem! Soha!

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Europress/AFP)