A fővárosi önkormányzat brüsszeli irodájának bezárását indítványozzák a budapesti Fidesz–KDNP képviselői. Nem is csodálom. Az iroda évről évre nagyobb költségvetésből működik, ráadásul még csak nem is „hivatalos” – nem szerepel ugyanis az Európai Unió átláthatósági nyilvántartásában. (Ez annyit jelent, hogy nem folytat hivatalos lobbitevékenységet, holott ez lenne az egyik legfontosabb feladata. Létrehozása óta egyetlenegy magas rangú uniós tisztviselővel sem szervezett találkozót a képviselet.) Ehhez képest az iroda működtetése évi 100-120 millió forintba kerül a budapesti adófizetőknek. Bravó, Karigeri! (Önök kérték.)
Már maga az iroda-létrehozás ötlete is roppant érdekes történet. Maga Karácsony Gergely főpolgármester „találta ki” az irodát, így próbált meg a hóna alá nyúlni az EP-képviselőségből 2019-ben kibukott csókos párttársán, a párbeszédes Jávor Benedeken, akit irodavezetővé nevezett ki. A főváros innovációs és klímaügyi képviselete lett az ökohazafi feladata, valamint hogy lobbizzon: a szivárványos Budapest a kormányt megkerülve közvetlenül kaphassa meg az uniós pénzeket. (Az ábrándos tekintetű Jávor, mint volt „brüsszeli”, jól ismeri a járást, tudja, kinél érdemes előszobázni, hercigeskedni, kormányt, honfitársat mószerolni stb.)
További Tollhegyen híreink
Pár éve a Mandiner munkatársai megpróbáltak utánajárni, vajon mivel múlatja idejét, mire költi a pazar iroda százmilliós büdzséjét a molinóábrázatú Jávor, de csak annyit tudtak rögzíteni, hogy nem kap sérvet a munkától. Az aktív vakarózás és a napi kormányótvarolás mellett csak az érdekelte: időben érkezik-e a léhűtésért járó milliós apanázs.
További Tollhegyen híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megtisztulásrul
Hiába a sok reklám, a sok hablaty, aki egyszer alaposan besározódik, az sosem lesz már igazán tiszta.

Üzentek a szponzorok
Zavart érezni a Momentum környékéről.

A szomjas vendég, aki a csapszékbe rúgtat lovával, mint a vadnyugaton
Milyen jogcím alapján induljon eljárás az ittas panellovas ellen? A Btk. ugyanis nem rendelkezik hasonló esetekről.

A lakók meg takarítanak
Egy minapi hír szerint Belső-Erzsébetvárosban tovább terjeszkedhet az éjszakai bulinegyed. Jeee!
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Úton a demográfiai katasztrófa felé

Mégis, kinek a győzelme?

Petőfi időszerűbb, mint valaha

Ami még kell a győzelemhez
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Megtisztulásrul
Hiába a sok reklám, a sok hablaty, aki egyszer alaposan besározódik, az sosem lesz már igazán tiszta.

Üzentek a szponzorok
Zavart érezni a Momentum környékéről.

A szomjas vendég, aki a csapszékbe rúgtat lovával, mint a vadnyugaton
Milyen jogcím alapján induljon eljárás az ittas panellovas ellen? A Btk. ugyanis nem rendelkezik hasonló esetekről.

A lakók meg takarítanak
Egy minapi hír szerint Belső-Erzsébetvárosban tovább terjeszkedhet az éjszakai bulinegyed. Jeee!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról

„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa

Valami nagyon furcsa történik a kínai e-kereskedelmi óriásoknál

Az édesanya karjából akarták kitépni gyermekét a miskolci buszon

Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból

Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó

A hasi zsír eltüntetése: 7 napos mintaétrend, ami segít a fogyásban

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Mérgező klórfelhő terjedése miatt súlyos figyelmeztetést adtak ki a hatóságok + videó

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Címoldalról ajánljuk