Asóka császár és az erőszakmentes civilizáció

Az Indus-völgyi civilizáció az emberiség egyik legnagyobb rejtélye. Városai lenyűgöző városrendezéssel, fejlett infrastruktúrával és kiterjedt kereskedelmi hálózattal rendelkeztek, ám végül nyom nélkül eltűntek. A történetük a világ egyik legősibb civilizációjának története.

Asóka buddhista szerzetesek között Fotó: Wikimedia Commons/Dharma

Az Indus-völgyi civilizáció nyomában

Az Indus-völgyi civilizáció fejlődése több ezer évvel ezelőtt kezdődött. Bár pompája és fejlettsége Mezopotámiához és Egyiptomhoz hasonlítható, történetéről még mindig keveset tudunk. Ennek fő oka, hogy írásrendszerüket nem sikerült megfejteni, mert kevés jel áll rendelkezésre. Ezért a régészeti feltárások jelentik a legfőbb információforrást. A kultúra gyökerei a neolitikus településekig vezethetők vissza, például a Beludzsisztán területén fekvő Mehrgarhig, amely i. e. 7000 előtti időszakból származik.

Az Indus völgyében rendkívül fejlett korai civilizációk léteztek. Fotó: Wikimedia Commons

A városok születése és fejlődése

Kezdetben kis földművelő közösségek alakultak ki az Indus mentén, körülbelül i. e. 3500 körül. E falvakból i. e. 2500-ra fejlett városok jöttek létre. Harappa és Mohendzso-Dáró voltak a legfontosabbak, mellettük olyan központok is léteztek, mint Lothal, Kot Diji, Kalibangan és Rupar. Lothal például 400 méteres téglakikötővel és 64 raktárral rendelkezett, míg Harappában 14 méter széles falak vették körül a várost. 

Ezek a városok pontos alaprajz szerint épültek,

 jól szervezett utcák, csatornarendszerek, vízellátás, lakónegyedek, középületek és raktárak jellemezték őket. A kereskedelem és a mezőgazdaság központi szerepet játszottak.

Az ősi indiai kultúráról még mindig sok mindent nem tudunk. Fotó: Wikimedia Commons

A legújabb indiai régészeti kutatások szerint a kultúra eredete korábbra tehető, a preharappai leleteket i. e. 7380 és 6201 közé datálták. Ez alapján az indiai civilizáció már az i. e. 8–7. évezredben is jelen volt.

Az összeomlás okai

I. e. 1600 körül a városok elnéptelenedtek. Bár inváziónak nincs nyoma, az összeomlást valószínűleg éghajlati változások, folyómedrek elmozdulása és a túlhasználat (pl. erdőirtás) okozta. A kereskedelem visszaesett, az emberek kisebb településekre költöztek. Így amikor az árják megérkeztek, a nagyvárosokat már elhagyták.

Asóka emlékműve Indiában. Fotó: Moheen Reeyad

Az árják i. e. 1500 körül érkeztek, valószínűleg Anatóliából vagy a Kaszpi-tengeri sztyeppékről. Hódításaikat kiváló lovas harcmodoruk segítette. Az eredetileg egyszerű társadalmi szereposztás később kasztrendszerré fejlődött. Az árják és a helyi, sötétebb bőrű dasák közti különbségtétel színek szerint (varna) vezetett a bráhmanák, kshátriják, vaisják és sudrák kialakulásához. Ezek a rétegek nem csupán foglalkozási kategóriák voltak, hanem vallási és társadalmi szerepeket is jelentettek, s évszázadokon át meghatározták India társadalmi szerkezetét.

A Védák és a szanszkrit irodalom

A Védák – Rig-, Sama-, Yajur- és Atharva-veda – az indiai irodalom legrégebbi szövegei, a hinduizmus előfutárai. A legfontosabb, a Rig-veda, a világ egyik legrégebbi irodalmi műve, melyet szanszkrit nyelven írtak, tíz könyvből és 1028 himnuszból áll. 

A szanszkrit irodalom hatalmas, Louis Renou szerint „egyedülálló időben, térben és terjedelemben”. 

A Mahábhárata például a világ leghosszabb verses eposza, 120 000 versszakkal. I. e. 600 körül a védikus köztársaságok és a monarchiák vetélkedtek a Gangesz-síkság uralmáért. 

A Kandahári Asóka-ediktum, kétnyelvű (görög és arámi) felirat Asóka királytól, amelyet Kandahárban fedeztek fel. Fotó: Wikimedia Commons

A köztársaságok törzsi alapokon működtek, míg a monarchiák isteni eredetű uralkodóikra építettek. A végső győztes a Magadha királyság lett, amely politikai központtá vált. Chandragupta Maurja i. e. 321-ben lépett Magadha trónjára, majd egyesítette Észak-Indiát. Legyőzte I. Szeleukoszt, és egészen Afganisztánig terjesztette ki uralmát. Birodalma fia, Bindusara idején tovább bővült.

Asóka, a hódító császárból lett buddhista uralkodó

Asóka (i. e. 304–232) a Maurja Birodalom harmadik és legismertebb uralkodója volt. Trónra lépésekor kegyetlenségéről volt híres, a hatalom megszilárdítása érdekében állítólag testvéreit is meggyilkoltatta. Leghíresebb hódítása, a kalingai csata rendkívüli vérontással járt – Asóka saját feljegyzései szerint százezrek haltak meg vagy kerültek száműzetésbe. Ez az esemény mély lelki válságot idézett elő benne, és a buddhizmus tanításaihoz fordult. 

Uralkodása hátralévő részében a könyörületesség, az erőszakmentesség (ahimszá), az igazságosság és a vallási tolerancia eszméit hirdette.

Egy császár – valószínűsíthetően Asóka – és két császárné domborműve. Fotó: Wikimedia Commons/Dharma

Számos kőediktumában nemcsak saját bűnbánatáról írt, hanem a birodalom erkölcsi megújítására is törekedett. Bár halála után a Maurja Birodalom gyors hanyatlásnak indult, Asóka öröksége – mint első uralkodó, aki államszinten hirdette az erkölcsi felelősség elvét – nagy hatással volt az indiai történelemre és a buddhizmus terjedésére.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.