Válasz Aczél/Acsádi Endrének és Elek Istvánnak egy jegyzet ügyében

Aczél Endre, a Népszabadság és a 168 Óra publicistája, a Pannon GSM lapjának főszerkesztője, a Nap-kelte műsorvezetője napilapja május 15-i számában Közszolgálati zsidózás címen vezércikket írt a Vasárnapi újság című rádióműsorban elmondott jegyzetem ellen. Ahogyan Aczél egy másik helyen bírált, én egy harmadik helyen – itt – reagálok.Aczél az elején azt írja: „sokan” a műsort „Korán Kelő Csurkistának” becézik. Jellegzetes hazai újságírói fogás. Hasonló szinten adott válasz: a Népszabadságot igen sokan nevezik Néphazugságnak – lásd akár magát az ezzel a névvel indított topicot (szombat délben 1870 hozzászólással) az index.hu politikai fórumán, ahol viszont a Vasárnapi újságot támadók egyike sem nevezi annak, amiről Aczél a „sok” jelzőt írta.Aczél vezércikkét egy barátjával indítja, aki, mint értesülünk róla, 25 éven át „lektorkodott” a Magvetőben: „csak a rendszerváltás tehet róla, hogy azóta prózaibb pályán kíván érvényesülni”. Gyors fejszámolás Aczél hiteles tanújának pályájához: munkáját 1965-ben kezdte („csak a rendszerváltás tehet róla, hogy azóta prózaibb pályán kíván érvényesülni”). Akkor ő nyilván valamelyik „Korán Kelő Aczél” lehetett. Mármint a másik Aczél, Aczél György, a kádári idők azóta elhunyt kulturális cárja, aki a cenzúrában látta a kiadásipar irányításának mindennapjait. Ami Aczél Endre sóhaját illeti, valóban a rendszerváltás „tehet” róla: ilyen emberekre 1990 után kevesebb szükség lett. És remélem, egyre kevesebb is lesz. Főként azért, mert mestersége betanult szokásait Aczél barátja ma is magával hozta, hiszen Aczél – lehet persze, hogy csak a felelősség alóli kibúvás végett – őt idézve írja rólam, a jegyzetíróról: „Ez az ember, aki tüntet azzal, hogy ő nem zsidó, azt mondja, hogy a zsidók keltik Magyarország antiszemita hírét.” Ha Aczélt megkérdezném, tudna-e idézni egyetlen helyet, ahol nemhogy dicsekedtem, de egyáltalában annyira fontosnak tartom származásomat, hogy ezzel foglalkoztam volna, nyilván azt mondaná, hogy az ő lektor barátja tévedett.Aczél természetesen nem írja le vezércikkében a nevemet, hiszen egész életében így szokta meg az újságírást: elég, ha az „elitnek”, a beavatottaknak ír, mert tőlük függ. Nem az olvasóktól. Holott akár londoni éveinek tapasztalataiból is tudja, ott szakmai és piaci okokból is elképzelhetetlen egy olyan vezércikk, amely egyetlen embert támad anélkül, hogy megnevezné. De hát a rossz szokások lassan halnak.Jegyzetemben a tőlem telhető legnagyobb szorgalommal felsoroltam mindazokat – boldog örömmel egészítem ki a listát, ha valaki felhívja annak hiányosságára a figyelmemet -, akik külföldön alaptalanul antiszemita vagy szélsőséges hírét keltik ennek az országnak. Példákat is felsoroltam a nevek mellé, hogy a hallgatók ne tapogatózzanak a sötétben, és hogy önmaguk ítéljenek, vajon az idézett kijelentések valóban abszurdként csengenek-e fülükben? Majd felsoroltam a neveket, és feltettem a kérdést: mi bennük a közös? Aczél (aki, akárcsak kollégái, még soha, soha, egyetlen egy alkalommal sem ítélte el a gusztustalan, igen kártékony, hazug vádakra alapuló antiszemitázást) szerint ezzel azt akartam mondani, hogy „a Fidesz-kormány ellen összeesküdött zsidók mindenáron az antiszemitizmus bélyegét akarják rásütni a mai Magyarországra, ilyképpen aknázva alá önnön hazájuk megítélését a külső világban”.Anne Applebaumtól Michael Wolffsohnig a posztkommunista társadalmak több kiváló – nem baloldali, de történetesen zsidó származású elemzője – felfigyelt arra, hogy a térségben a volt nómenklatúra tagjai, akiknek korábban a „Párt” hű szolgálataikért teljes immunitást biztosított, és akik a legprivilegizáltabb életet élték, rövid ideig igen keserűnek találták azt a változást, amely kiváltságaikat megszüntette az őket támogató és az őáltaluk támogatott rendszer elmúlásával. De, írják Applebaumék, ők gyorsan feltalálták magukat. A zsidó származásúak, akik korábban semmilyen sorsközösséget nem voltak hajlandóak vállalni a zsidósággal, azonnal a zsidó származás sejtetését, lebegtetését vagy az antiszemitizmus állandó vádját veszik elő. Nem-csak akkor, amikor bármilyen támadás éri újonnan megszerzett vagy vagyoni illetve korábbi kapcsolatrendszerükből átkonvertált új hatalmukat, hanem még annak híján is. Ez az a páncéling, amelyet korábban az egypárti diktatúra biztosított nekik. Privilégiumaikhoz tartozik egy olyan magatartás, mely szinte változatlan a kommunista idők óta: nekik minden beszéd megengedett, beleértve a legalpáribb zsidózást vagy a rasszista kártya legalantasabb kijátszását is, míg másoknak a levegővétel vagy a puszta létezés is eredendő bűnnek számít. Elég Eörsi Istvánnak a ZDF német televíziónak adott nyilatkozatára gondolni, melyben a jobboldalról így szólt: „A kommunisták legnagyobb bűne, hogy ha nem is testileg, de szellemileg nem tudták kipusztítani ezt a söpredéket.”Aczél tehát felsorolja azokat a neveket, amelyeket én felsoroltam, és hozzáteszi: „Nem vagyunk gyerekek, ugyebár: ha elolvasunk egy névsort, rögtön tudjuk, hogy az, aki a neveket egymás mellé állította, mit feltételez.” Ugorjunk át azon, hogy amíg ő pontosan tudja másról, hogy a másik mit feltételez, addig én Aczélnak nem a feltételezéseit vizsgálom, hanem sorait. De nézzük akkor a névsort, amely „közös származás, közös gonoszság, közös bűn” kifejeződése. Hogy pl. Herczog Edit zsidó származású és/vagy vallású-e, eddig nem tudtam. Aczéltól most megtudtam, mert ő nyilván számon tartja. Vagy ott van Tamás Gáspár Miklós, aki több alkalommal jelentette ki, hogy székely-zsidó származású, hol a magyar, hol a „zsidó” oldalát hangsúlyozva. Vagyis akkor máris nem illik a sorba – még akkor sem, ha „gyerekek vagyunk”. Sőt, főleg az én számból, hiszen pontosan a Népszabadság volt az, amelyből meglepetéssel értesültem magamról, hogy félzsidó vagyok, attól a Bodor Páltól, aki egy cikkében engem és Pálfy G. Istvánt félzsidózott le. Hogy Aczélt e saját lapjából előtörő penetráns zsidózás nem bántotta, szintén mutatja, hogy az antiszemitizmusügyben felháborodása irányítható. Mindenesetre a MÚOSZ etikai bizottsága kérésemre Bodort (aki néhány évvel ezelőtt azért fordult ugyanoda, mert apai nevét tüntette fel egy tévéműsor) elítélte rasszista magatartásáért. Nyilván Bodortól kedvet és „infót” kapva, Tamás Gáspár Miklós ugyanezt a bájos rasszista kirohanást ismételte meg a Magyar Narancsban, amelyet követően, mondanom sem kell, sem Aczél, sem a balliberális média szintén egy hang tiltakozást sem hallatott. Én igen: a MÚOSZ etikai bizottságához fordultam ismét, és az Tamást is elítélte. És most jól figyeljen Aczél: ha neki kellene döntenie egy tény ügyében a saját lapja állítása és az én szende valóságértelmezésem között, aligha hiszem, hogy ne saját lapjának adna igazat. Tehát ha lapja azt állítja, hogy én félzsidó vagyok, miként tehetném fel éppen én egy olyan, általam igen negatívként beállított névsor után a „mi bennük a közös?” kérdést az Aczél által megadott „zsidó” szóra gondolva? Mégpedig úgy, hogy e lajstromban szereplők egyike a saját bevallása szerint zsidó (Lantos), a másik saját bevallása szerint félig az (Tamás), vagyis az előbbi velem félig, az utóbbi ugyanaz? Nem mutatna mértéktelen mazochizmust, ha azokkal akár ötven százalékban is közösséget vállalnék az Aczél által értelmezett alapon, akik külföldön antiszemitizmusról, szélsőjobboldali veszélyről és készülődő puccsokról mesélnek, nem szólva a százszázalékos azonosságvállalást velük Tamás Gáspár Miklóson keresztül?De hagyjuk a Népszabadság-Aczél logikát. Vajon elképzelhető-e, hogy én a „zsidókra” gondoltam akkor, amikor ezt a névsort összeállítottam? Vajon akkor is azt tettem, amikor a magyar sajtóban – a Demokratában – egyetlenként azonnal felhívtam a figyelmet a magáról magyar zsidó származásúként író Paul Lendvainak a frankfurti könyvvásárra megjelent, Magyarországról szóló csodálatos könyvére, amely azóta bestseller lett a német nyelvű világban, és ma a legsikeresebb reklámozása ennek a történelme legnagyobb részében oly szerencsétlen sorsú országnak? Erről Aczélék oldala hallgat, mint a sír. Talán azért, mert Lendvai egy korábbi könyvében egy olyan újságírót (V. P.) nevezett meg a Népszabadságtól, aki Lendvait besúgva az ÁVH börtönébe juttatta? Vagy amiért a máig magyarra le nem fordított könyvében, az Igazság bürokráciájában oly éleslátással elemezte Aczél György és Aczél Endre korának sajtóját? De tovább megyek. Nem a józan ész elleni erőszak lenne azt feltételezni, hogy a saját magát zsidónak tekintő kisgazda Timár György, a zsidó származású és hívő katolikus, legjobb magyar humorista és kiváló patrióta Sándor György (aki vasárnap reggel elsőként gratulált Aczél szerint nyíltan antiszemita jegyzetemhez), netán a pótolhatatlan Krassó György valaha is ennek az országnak külföldön gonosz szándékkal rossz hírét akarná vagy akarta volna költeni?Nem. Amikor arra gondoltam, hogy a felsoroltakban van valami közös, ösztönösen egy olyan jelzőre gondoltam, amit nem akartam kimondani azon egyszerű oknál fogva, hogy Csúcs László emiatt már veszített pert a jelzővel megvádolt rádiósok ellen. (Ennek az írásnak a kedvéért: az összetett szónak van egy tagja, amelyik „árulásról” szól.) A másik, amire gondoltam velük kapcsolatban, nem igazán elegáns általánosítás, ezért csupán annyit mondtam, tán a szél susogja. Általánosítás ugyanis, de mivel perelhetetlen: a balliberálisokra gondoltam. De most Aczéltól az ország nyilvánosságának egy része megtudhatta azt, hogy ő a zsidókra gondolt, és hogy ő pontosan számon tartja a származást.Ami viszont mélyen megdöbbentett, az Aczélnak az a mondata volt, hogy a liberális „a magyar közbeszédben a húszas évek óta egyvalamit jelentett gyakorlatilag: a zsidót”. Vajon ez azt jelenti, hogy ezután ha valaki akár eötvösi vagy deáki, akár jelző nélküli liberalizmust ír, eötvösi vagy deáki avagy jelző nélküli zsidót ért alatta? És ez a konvertálásra alkalmas képlékeny kódszó – liberális – vajon ezt követően tilos lesz a jobb oldali és csak a jobboldali szerzőknek? A nem privilegizáltaknak? Természetesen nem lesz tilos, ha Aczél és társai használják saját lapjaikban, nemde? És ezután még a konzervatív egyenlő lesz a kereszténnyel?„Személyes tapasztalatból mondom, hogy egy egész >politikai osztálybeáldozottAz egységesen sérelmezett és érvényesülő politikai megítélés és operatív gyakorlat kialakítása, erősítése érdekében növelni kell a centralizmust. A feladat megoldása érdekében hatékonyabban működjön együtt a III/I., a III/II. és a III/III. csoportfőnökség.<" Hogy e politikai osztályoknak – Aczél megbízóinak – a szemében a liberális egyet jelentett a zsidóval, nem kétlem, hiszen sok példáját láttam. Mint ahogyan azt sem kétlem, hogy Aczél páncélzata ma éppoly lehangoló látvány, mint tudósító/felderítő korában. Applebaum, ó Wolffsohn!Utóirat: Kapja még: Elek István.