A palesztin terrorizmus gyökereiről

Manapság dúló terrorellenes hajszában sem lehet közömbös annak ismerete, mi a veszítenivalója egy öngyilkos merényletet elkövető palesztin terroristának. Milyen körülmények között, hogyan élnek a palesztin menekültek, akik közül toborozzák az öngyilkos merénylőket? Nézzük meg például Libanont, amely egyes források szerint a többi arab országgal összevetve messze élen jár az emberi jogok, a demokrácia, a lelkiismereti szabadság, az egyéni szabadság és a sajtószabadság tiszteletben tartásában.
Az 1982-es izraeli invázió során szétzúzták a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) libanoni hatalmát, s a szervezet távozni kényszerült az országból. A palesztin menekülttáborok védelem nélkül maradtak. A nyolcvanas évek közepén a szíriai támogatottságú Amal síita katonai erők támadták meg a palesztin táborokat, pokoli állapotokat hagyva maguk után a palesztinok lakóterületein.
Néhány összehasonlító adat a palesztin közösségek helyzetét illetően Libanonban, Szíriában, Jordániában, a Gázai övezetben és Ciszjordániában. Regisztrált menekültek száma: 350–350 ezer Líbiában és Szíriában, félmillió Ciszjordániában, 700 ezer a Gázai övezetben és közel másfél millió Jordániában. A menekültek 8–10–12, illetve Ciszjordániában 19 menekülttáborban vannak elhelyezve. A táborlakóknak az össznépességhez viszonyított aránya Jordániában és Ciszjordániában 33, illetve 34 százalék, de a Gázai övezetben 75 százalékos (Libanonban 10 százalék). A táborlakók munkanélküliségi mutatója Libanonban, Ciszjordániában 30–40 százalék, a Gázai övezetben 50–60 százalék. A regisztrált menekültek Libanonban és a Gázai övezetben több mint 55 százaléka, Szíriában és Ciszjordániában 28–29 százaléka a táborokban él.
Milyen az élete egy palesztin menekültnek például Libanonban? Az országban való tartózkodáson kívül jóformán semmire sincs joga, sőt, még a tartózkodási engedélye is bizonytalan. A palesztinok ki vannak zárva a társadalmi élet közintézményeiből, az állampolgári jogokból és rendkívül szigorú megszorításokat alkalmaznak velük szemben a munkavállalás terén. Szinte teljes mértékben megvonnak tőlük minden szociális juttatást (orvosi ellátás, oktatás, társadalombiztosítás).
Állampolgárság nélküli palesztin semmiféle vagyont nem birtokolhat. A palesztinok számára tilos a politikai és kulturális szerveződés és a nyilvános demonstráció. A palesztinok személyi adatait tartalmazó okmányt az UNWRA (az ENSZ Közel-Keleti Palesztin Menekülteket Segélyező Ügynöksége) adja ki, de ez csak egy regisztrációs papír, ami nem személyazonossági igazolvány és nem úti okmány. Csak arra szolgál, hogy a tulajdonosa – ha jogosult – igénybe vehesse az UNWRA szolgáltatásait (például oktatás, orvos stb.).
A palesztinok munkavállalása hosszadalmas és bonyolult, sem biztosítási kedvezménnyel, sem béremeléssel nem jár együtt, és amint egy palesztint kirúgnak az állásából, a munkavállalási engedélye azonnal érvénytelenné válik. A palesztin nem végezhet értelmiségi munkát, nem dolgozhat a közszférában és számos szakképzettséget vagy képzettséget nem igénylő munkától is el van tiltva. Szinte csak fizikai munkát végezhet, alkalmi, napszámos munkát vagy kiskereskedelmet folytathat a menekülttáboron belül. A Libanonban 1992– 1996 között kiadott 15 ezer munkavállalási engedélyből csupán 125 jutott palesztinnak.
A palesztinok nem jogosultak közegészségügyi és más szociális juttatásra sem. Egészségügyi ellátás tekintetében teljes egészében az UNWRA-ra szorulnak. Az ellátás színvonalát megfelelően mutatja az a tény, hogy a szervezet által működtetett 25 kórház egyike sem rendelkezik például dialízisgéppel. Az állampolgársággal nem rendelkező palesztinok (a palesztin menekültek elméletileg nem kaphatnak állampolgárságot Libanonban, Ciszjordániában és a Gázai övezetben) nem járhatnak állami iskolákba, csak magániskolákba, amit viszont nem tudnak megfizetni, ezért csak az UNWRA által működtetett alapszintű iskolákba járhatnak a hivatalosan regisztrált táborlakó gyerekek. Természetesen az állami középiskolákból és az állami támogatású felsőoktatási intézményekből is ki vannak zárva a palesztinok.
Még valamit a menekülttáborokról. A legnagyobb tábor az Ain el-Hilweh, amely lényegében egy túlnépesedett gettó, korlátozott víz- és áramszolgáltatással, telefon-összeköttetés nélkül. Százával nyüzsögnek benne a különféle palesztin csoportok, folyamatosak a hatalmi összetűzések. A többi tizenegy táborban is jobbára embertelen körülmények uralkodnak, amelyek ellen tiltakozni sem nagyon lehet, hiszen a libanoni hadsereggel és szír erőkkel vannak körülvéve. A táborok kicsik, a túlzsúfoltságot csak tetézi, hogy nincs áram, szivárognak a csatornák, fertőzött az ivóvíz.
Az építést, újjáépítést szigorúan korlátozzák a törvények, így az emberek rossz állapotú, félig lerombolt házakban laknak. Ennek köszönhető, hogy 150–200 ezer menekült él egy olyan táborban, amely összesen 50 ezer ember elszállásolására lenne alkalmas. Különböző palesztin szervezetek toboroznak a táborokban, de nincs lehetőség kényszertoborzásra. Az Ain el-Hiweh menekülttábort például részben a PFSZ irányítja, de egyéb palesztin szervezetek is jelen vannak, köztük az Iszlám Dzsihád, a Hamász és a Front for the Liberation of Palestine vagy a Front for the Liberation of Palestine-General Command. A toborzás többnyire családi kapcsolatok és a szervezetek intézményei révén zajlik. Az Iszlám Dzsihád havi fizetést ad, ami sokszor az egyetlen jövedelemforrása a palesztin fiataloknak és családjuknak.
A Hezbollah tagjának lenni anyagilag nagyon kedvező, és magas társadalmi elismertséggel jár. A Hezbollah katonai egységébe (Iszlám Ellenállás) bekerülni csak az erősen elkötelezetteknek lehet, akik vállalják a szigorú kiképzés feltételeit. Katonai akciókban vagy öngyilkos merényletekben önkéntes jelentkezés alapján lehet részt venni.
Kedves Világ (USA, ENSZ stb.)! Nem kellene a palesztin menekültek gazdasági helyzetén változtatni? Nem lenne gazdaságosabb (olcsóbb) és humánusabb katonai erődemonstráció helyett építeni (mint tudjuk, az egykori balos demagógiából: egy amerikai vadászbombázó árából hány darab tantermes iskolát lehetett volna építeni)? Nem kellene-e elgondolkodni az egykori nemzeti felszabadító mozgalmak újradefiniálásán? Ugye nem arról van szó, hogy a legegyszerűbben úgy lehet megszabadulni a nyomorba taszított, területi-politikai autonómiát követelő, másként gondolkodó „nemkívánatosoktól”, hogy a sorsukra hagyjuk őket?
A szerző párton kívüli jogász