Gyermekeink egészsége jövőnk záloga

Annak ellenére, hogy a kormány döntése nyomán az elkövetkező években százmilliárdok segítik az egészségügy átalakítását, továbbra is nagy kérdés, hogy a változtatást hol is kell folytatni. Amennyiben a célállapot a nemzet egészségi állapotának jobbítása és a stratégia hosszú távú, úgy a gyermekellátó rendszer megreformálása tűnik elsődlegesnek, hiszen csak a jó egészségben eltöltött gyermekkort követheti egészséges felnőttkor.
Az egészségi állapotot meghatározó tényezők (genetika, környezet, szociális helyzet, életmód, egészségügy) sorából az egészségügyi ellátórendszer az, amelyik kritikus helyzetekben kerül előtérbe. Akkor, amikor gyors, szakszerű, hatásos lépésekkel lehet az egészségi állapotban fellépő zavart, egyensúlyvesztést kiiktatni. Ha megvizsgáljuk, hogy ezekre milyen megoldásokat kínál a mi jövőt építő, fennmaradni akaró társadalmunk, az eredmény lehangoló: Budapesten korszerű, a gyermekszakellátást teljességében biztosító szakkórház utoljára 1883-ban épült – a Stefánia Szegénygyermek Kórház, ma I. sz. Gyermekklinika. Igaz, hogy létezik egy több évtizede kialakított széttagoltan, 20 kórházban, illetve muzeális jellegű, más funkcióra tervezett épületekben működő gyermekellátó kórházi rendszer, ám a szakemberek tudása és áldozatos munkája sem képes ellensúlyozni azokat a hátrányokat, amelyek az elavult szerkezetből, a széttagoltságból származnak.
A gyermekellátó rendszer működésének társadalmi tükre, hogy a sorkötelesek 60-70 százaléka alkalmatlan katonai szolgálatra. Valami nem jól működik, ha újra és újra azt halljuk, olvassuk, hogy gyűjtést tartanak gyermekek külföldi gyógykezelésére, hogy laikus civilek alapítványt hoznak létre daganatos gyermekek kezelésére. Paradox módon ott, ahol elméletileg a legnagyobb esély lehetne a szakmai megújulásra, ahol a legtöbb neves gyermekellátó szakkórház működik, Budapesten, illetve az ország központi régiójában észlelhető leginkább, hogy a válság jelei elérték a kritikus szintet.
A fővárosi önkormányzat egészségpolitikai cselekvési programtervezetét olvasva örömmel konstatáltam, hogy körülbelül hetvenhétmilliárd forint szolgálhatja Budapest egészségügyi ellátásának fejlesztését. És ebből jut a gyermekellátásra is. Szomorúan észlelem azonban, hogy miközben kifejezetten fejlesztésről (és nem konszolidációról) írnak, a program a régi gyermekkórházi struktúra fenntartásáról szól, ahelyett, hogy a tulajdonosi megosztottságból adódó párhuzamosságokat kezelné, és egy valóban új, a vezető szakemberek által is javasolt, korszerű struktúra kialakítását tűzné ki célul.
Budapesten ki kell alakítani egy olyan korszerű gyermekellátó rendszert, ahol a definitív ellátás az alapellátásra és a járóbeteg-szakellátásra épül, és amely rendszer rendelkezik egy-két olyan csúcsintézettel, amelyek folyamatosan képesek a XXI. század követelményeinek megfelelő színvonalon, hatásosan és gazdaságilag hatékonyan biztosítani a speciális körülményeket igénylő diagnosztikai és terápiás eljárásokat. Ez a rendszer nem leépítene (bezárna) osztályokat, illetve gyermekkórházakat, hanem átrendezné a meglévő tárgyi és emberi erőforrásokat úgy, hogy az a beteg számára megfelelő szintű, könnyebb hozzáférhetőséget, a szolgáltatók számára pedig a prevenciótól a csúcseljárásokig megnövekedett mozgásteret, és a különböző ellátási szintek (alap, szakrendelői és kórházi) sokoldalú és folyamatos szakmai együttműködését biztosítaná. Téves az a koncepció, amely szerint a jelenlegi szakintézetekből a párhuzamosságok megszüntetése miatt kiszoruló orvosok munkanélküliekké válnának. Egy a mainál sokkal szervezettebb és fejlettebb (a szűrővizsgálatok és az egynapos sebészet kiterjesztésével), a betegek számára hozzáférhetőbb gyermek járóbeteg-ellátó rendszer, prevenciós programok folytatásával és az ott feltárt esetanyag ellátásával mindenkinek adna teendőt bőven.
Egy önálló, megújult gyermekellátó rendszer számos, az egész egészségügyi rendszer reformja szempontjából is pozitív lehetőséget hordozna. Hatásos lenne, hiszen úgy törekedne a lakosság egészségi állapotának maximalizálására, hogy a lehető legtöbb preventív elemet tartalmazná. A preventív szellemű hozzáállás a gyermekkorban azt is jelenti, hogy a néha még panaszokat is alig okozó elváltozások feltárásával és kiiktatásával az egészségi állapot folyamatosan optimális, vagy ahhoz közeli szinten tartható.
Gazdaságilag hatékony lenne, hiszen a centrumokban a költséges diagnosztikai és terápiás eljárások és eszközök kihasználtsági foka optimalizálható lenne, valamint egy összehangolt rendszerben a progresszív betegellátással a párhuzamosságok kiiktatása is számos gazdasági előnnyel járna. A prevenció által kiiktatott szövődményes esetek anyagi előnyei szintén nem elhanyagolhatók. Méltányos, igazságos lenne, hiszen a területen élő valamennyi gyermek számára hozzáférhető lenne. Megvalósítható, hiszen a meghirdetett népegészségügyi program céljai és kiemelt feladatai legegyszerűbben, leghatékonyabban a gyermekkorban valósíthatók meg. Az oktatással összefogva, az egészségügy viszonylag alacsony adminisztratív költségekkel a gyermekkorban képes leginkább kezelni úgy a közösségi, mint az egyéni értékválasztási prioritásokat, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az elkövetkező generációk felnőttkorban is optimálisabb partnerek legyenek egy jó egészségi állapot kialakításában és megtartásában. Ugyanakkor a jelenleg rendelkezésre álló, széttagolt intézményrendszer nagyrészt magában hordozza a megújuláshoz szükséges emberi és tárgyi feltételeket.
Fenntartható lenne, hiszen a jelenlegi pazarló párhuzamosságok kiiktatása, a járóbeteg-ellátás előnyben részesítése már rövid távon is, a prevenciós tevékenységek pedig közép- és hoszszú távon jelentős gazdasági haszonnal járnának. Olcsó adminisztratív és kontrollrendszer szerepét is betölthetné: rögzítve az állampolgárok egészségi állapotát jellemző adatokat a születéstől a felnőttkor határáig, objektív alapot szolgáltathatna például a felnőttkori egészségbiztosítási költségmegosztás arányának meghatározásához (tudniillik, hogy minden felnőtt egyén a 18. életévétől kezdődően önmaga is felelőse lehessen egészségének esetleges károsításáért, megőrzéséért).
A magyar gazdaság egyre magasabb teljesítményeket mondhat magáénak. Pénzünk tehát lenne. Kötelességünk gondoskodni gyermekeink biztonságáról, hogy a magunk öregkorát és nemzetünk jövőjét is egy egészséges következő generációra bízzuk.
A szerző gyermeksebész, egészségügyi szakmenedzser