Egy következmények nélküli ország

Amikor a magunk mögött hagyott 2003-as politikai évet kívánjuk tömören értékelni, akkor aligha találunk olyan embert széles e hazában, aki azt állítaná, hogy ez egy sikerekben gazdag év volt. Ellenkezőleg, a rendszerváltozás óta talán még soha nem éltünk meg egy ennyire nyugtalanító, kiábrándító, kétségbeejtő évet, mint a 2003-ast, amelynek még az utolsó hetei is hoztak igen kellemetlen élményeket az ország számára.
De talán nem is lenne nagy baj egy olyan rossz évvel, amely bár vért és könnyeket nemcsak hogy ígért (Churchill), de egyenesen hozott is, ha tudnánk és éreznénk, érezhetnénk, hogy az áldozatoknak, a szenvedéseknek létezne valamifajta hosszú vagy középtávú értelme. Nem, az igazi baj éppen az, hogy a 2003-as év önmagában és céltalanul volt rossz, megalázó, arcátlanul tékozló és hitehagyott év, s ebben az a leglehangolóbb, hogy éppen emiatt a 2004. esztendő sem kecsegtet semmiféle fellendülés, kiegyenesedés, gerincesedés esélyével. Bizony, sokszor úgy látszik, hogy nemcsak a jelenbe, hanem a jövőbe vetett hit és tartás is veszni látszik, s ez az, ami a legalapvetőbb és legmélyebb elgondolkodásra kell késztessen egyre többeket.
A reális politikai alternatíva
E tekintetben úgy gondolom, hogy a 2003-as év politikai tapasztalatai radikális következtetésekre kényszerítik még a politikai elemzőt is, amelynek eredői természetesen a 2004-es évben jelenhetnek meg. Itt emlékeztetnem kell a tisztelt olvasót, hogy jómagam először tavaly szeptember táján, e lap hasábjain adtam hangot abbéli véleményemnek, hogy Magyarországon 2004-ben előre hozott választásokat kellene tartani – a kialakult politikai helyzetre való tekintettel. E véleményemet ezek után még többször megismételtem a Magyar Nemzetben és más fórumokon (Hír TV stb.) is, s bizonyos mértékű vita ki is bontakozott felvetésem, javaslatom körül. Az év legvégén úgy láttam, hogy erről beszélni, ezt felvetni és ezt vitatni ma már nem ördögtől való dolog, ami egyben azt is jelenti, hogy a politikai lehetőségek és forgatókönyvek világába bekerült ez az elképzelés.
Az igazi kérdés azonban az: vajon 2003 végén, 2004 elején is reálisnak tűnik, tűnhet ez az alternatíva?
Nos, a leghatározottabban azt gondolom, hogy az ősz folyamán és az év végén lezajlott folyamatok nemhogy gyöngítették volna ennek a lehetőségét, de még jócskán meg is erősítették. Ahhoz, hogy ezt bizonyítani tudjam, induljunk neki a témának ismét egy kicsit elölről, és tegyük fel a teljességgel indokolt kérdést: vajon mikor van reális politikai alapja előre hozott választások megtartásának?
Először is tisztázzuk: az előre hozott választások nem ördögtől való dolgok, az európai demokráciákban a politikai kultúra szerves részét képezik, számos példát lehetne ezekre felhozni mind Nyugat-Európából, mind az új kelet- és közép-európai demokráciákból. Az előre hozott választások általában egyfajta katarzis, megtisztulás lehetőségét hordozzák, egy válságos szituációt igyekeznek radikális módon megoldani (mert már a többi lehetőség kimerült); ezektől a demokrácia nemhogy veszélybe kerülne, hanem a legtöbb esetben a demokrácia megmentését szolgálják. Éppen ezért már most felhívnám a figyelmet a következőkre: a szocialisták előreláthatólag azzal fognak az előre hozott választások ellen érvelni, hogy a demokrácia egyik nagy erénye, hogy mindig időben és rendben zajlanak le az országos választások, s ez a külföld felé mily nagyszerű képet mutat országunkról. Nos, már most szólok, hogy ne dőljenek be ezeknek a jól hangzó, de egyébként üres érveknek. Ugyanis egy ország demokráciájának nem az az erénye, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a négyéves periódushoz akkor is, ha alapvető kormányzási és legitimációs válság bontakozik ki az országban, ha sztrájkhullám fenyeget minden területen, ha az erkölcsi züllés jeleit mutatják a hatalmon lévők, ha a kormány minden, válságra adott reakciója az, hogy az állampolgárok pénzét kívánja mindenáron magához vonzani, pontosabban elvonni (lásd a lakáshitelek megkurtítását megalapozó érveléseket) stb., stb. Ellenkezőleg, a nyugati országok példái épp azt mutatják, hogy egy ország akkor erényes és erélyes, ha képes felfogni a kialakult válsághelyzetet, hatalmi és erkölcsi válságot, s az új politikai állapotok tisztázása végett elhatározza magát az előre hozott választásokra. A Nyugat már sok mindent tapasztalt a saját életében is, s egyáltalán nem azon méri le országunk felkészültségét, demokratizmusát és erkölcsösségét, hogy görcsösen ragaszkodunk – természetesen szigorúan hatalmi megfontolásból! – a négyéves periódus kitöltéséhez, hanem éppen azon, hogy mennyire tudunk és merünk szembenézni saját politikai és gazdasági, illetve erkölcsi nehézségeinkkel.
Cikcakkos, kiszámíthatatlan politika
Mikor kerül sor általában előre hozott választásokra? Ennek alapvetően három oka van. Az egyik, amikor a kormányzati hatalmat gyakorló pártok többsége elvész a parlamentben, a kisebbségi kormányzás nehézségekbe ütközik vagy lehetetlen. A másik, amikor – ez bizonyos alkotmányos feltételek között van, mint például Angliában – az adott kormányzat úgy érzi, váltás előtt áll, helyzete viszont stabil, s ekkor önmaga kényszeríti ki az előre hozott választásokat, hogy ezáltal stabilizálja hatalmi pozícióit. A harmadik, amikor alapvető és átfogó belpolitikai válság alakul ki, mert a hatalmon lévők politikája cikcakkossá és kiszámíthatatlanná változik, alapvetően eltér az eredeti céljaitól, amiért hatalomhoz juttatták a választópolgárok, s ezt a helyzetet az ellenzékben lévő pártok, állampolgárok, illetve más társadalmi és gazdasági érdekszervezetek sem veszik tudomásul, és nem tolerálják. Utóbbi esetben az előre hozott választásokat igen gyakran mintegy politikai nyomásgyakorlással kényszeríti ki az ellenzék, hiszen a kormányon lévők nem szívesen mondanak le önként a hatalmukról.
Talán a fentiekből már kikövetkeztethető, hogy jómagam úgy vélem, Magyarországon a legutóbbi, a harmadik variáció feltételei alakultak ki. A jelenlegi, Medgyessy Péter nevét hordozó kormányzat 2003 végére egyszerre került politikai, gazdaságpolitikai és erkölcsi válságba, miközben a formális parlamenti többségét valóban nem vesztette el, azaz direkt kényszerítő erő nincs arra, hogy megtörténjenek az előre hozott választások. Ám most már jussunk el a legfontosabb érvig, ami politikailag és erkölcsileg is megalapozhatja az előre hozott választások ellenzék általi kikényszerítését.
Ez pedig a következő: egy politikai pártot azért juttatnak hatalomra a választópolgárok, mert az általuk megfogalmazott ígéreteket, elképzeléseket messzemenőkig akceptálják, elfogadják, s úgy vélik, hogy legalább is a következő négy évben a kampányban általuk megfogalmazott irány a követendő és reménykeltő. Igen ám, csakhogy egészen megváltozik a helyzet akkor, ha az adott párt (és koalíciós társa) kormányrúdhoz kerülvén igen rövid időn belül gyökeresen megváltoztatja a politikáját, kormányzati filozófiáját, gazdaságpolitikai koncepcióját, s egy év elteltével a jelenlegi kormányra már az anyja – azaz a választópolgárok rájuk szavazó része – sem ismer rá. S a lényeg éppen a gyökeres változáson van: kisebb korrekciót, a külgazdasági feltételváltozásokból adódó módosításokat talán mindenki képes elfogadni; de ha a külső feltételváltozások pánikreakciókat váltanak ki a kormányból, s az feladja céljainak, elveinek – ha voltak ilyenek – az esszenciáját, akkor már átléptünk egy Rubiconon, ami nem maradhat következmények nélkül.
A kormány cinikus kommunikációja
Itt ugyanis egy kormány, egy MSZP által vezetett kabinet röpke egy év alatt kifordult önmagából, teljesen más arcot öltött magára, de még pontosabb, ha azt mondjuk Musil után, hogy tulajdonságok nélküli – arc nélküli – emberré – kormánnyá – vált. Hiszen alapvetően jóléti rendszerváltozást ígértek az embereknek, ám egy évvel a kormányra kerülésük után a miniszterelnök már a jóléti államok korának alkonyáról beszélt – s azóta is azon küszködnek, hogy legalább két ember a pártvezetésből ugyanazt mondja e témában. Hiszen azt mondták, több pénzt akarnak adni az embereknek és az önkormányzatoknak, ám a 2003. őszi események fényében ez ma már tragikomikusnak tűnik (az adócsökkentés csaknem teljes elmaradása, önkormányzati pénzmegvonások stb.). Az igazi baj az, hogy ez a kormány totális fordulatot tett, az egyetlen és szinte automatikus elképzelése a gazdasági és pénzügyi, valutáris és fiskális problémák megoldására, hogy az egyszerű állampolgároktól kell még több és még több pénzt elvenni. Jó példa erre az állami kamattámogatású lakáshitelek rendszerének kétszeri, igen erős megkurtítása. Azt próbálják kommunikálni, hogy ne adósodjanak el az emberek, mert az nem jó nekik, helyette tegyék be a pénzüket a bankokba és államkincstárpapírokba, mert az a jó, ha az emberek pénze az államnál és a bankoknál van. Valóban: az embereknek nem az a jó, ha hitelekből lakáshoz, otthonhoz jutnak végre, hanem az, ha az állam és a bankok pénzforgatási tevékenységeit segítik elő… Valóban lehet kormánytagoknak ilyen cinikusan kommunikálni?
Súlyos krízist élünk át
De menjünk tovább: ez a párt – az MSZP – azt ígérte, hogy az Orbán-kormány után megteremti az igazi demokráciát. Akkor tehát az igazi demokrácia az, ha személycserék tömege zajlik le a kormányváltás után, ami már egyértelműen tisztogatásszámba megy, ha sorra-rendre megtámadják a független intézményeket és azok vezetőit, köztük a bíróságokat, a legfőbb ügyészt és egyáltalán az ügyészséget, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét és annak vezetőjét? Legújabban az a döbbenetes eset is előfordult, hogy a miniszterelnök megtámadta a köztársasági elnököt, amiért az a lex Szászt (a PSZÁF függetlenségét megszüntető törvényt) alkotmánybírósági kontrollra merte küldeni. Sőt Gyurcsány sportminiszter oda jutott, hogy közölte, most már az Alkotmánybíróság is Fidesz-párti, hiszen a kórháztörvényt vissza merte dobni. Hát, kedves Gyurcsány sportminiszter úr, ezek után – szigorúan a saját logikája alapján – bátran mondja csak ki: ma már az Európai Unió is Fidesz-párti, hiszen több vezetőjük tiltakozott a lex Szász ellen. „Naná! Mi az hogy?!”
S végül az MSZP és ez a kormány erkölcsi magaslatokat ígért nekünk. No comment.
Mi a helyzet tehát 2003 végén, 2004 elején? Súlyos belpolitikai válság alakult ki, mert a jelenlegi kormány politikája cikcakkossá és kiszámíthatatlanná vált, gyökeresen eltért azoktól az eredeti céljaitól, amelyekért a szavazók egy része bizalmat adott neki, s ezt a helyzetet sem az ellenzék, sem az állampolgárok egy jelentős része nem veszi tudomásul – minderről a közvélemény-kutatási eredmények jól tanúskodnak. De ezen túl látható, hogy a legtöbb érdekképviselet és szakszervezet, önkormányzat is tiltakozik a kialakult s 2002-ben teljességgel kalkulálhatatlan állapotokkal szemben.
Két voksolás egy füst alatt
Az előre hozott választásokhoz a magyar alkotmányos feltételek között nem vezet könynyű út, ugyanis a köztársasági elnök két rendkívüli esetben oszlathatja fel (illetve kell hogy feloszlassa) a parlamentet, míg – ezenkívül – létezik a parlament önfeloszlatási joga, ám ehhez többség kell. Egyszóval nem marad más út, mint hogy az államon kívüli legszélesebb erők – beleértve ebbe a honpolgárok mozgalmait is – politikai nyomásgyakorlással kényszerítik ki a hatalomtól ezt az aktust. Nem lesz könnyű, de nem lehetetlen, mert egyáltalán nem példa nélkül való. Férfias, határozott és bátor cselekedet lenne, de szerintem végtelenül erkölcsös, s a magyar demokrácia legalapvetőbb érdekeit szolgálná.
Az időpont megegyezhetne az európai parlamenti választások időpontjával (tehát egy időben lehetne tartani azzal, ami mellett szólna, hogy egy új történelmi korszak kezdeti pillanatában vagyunk), vagy történhetne az azt követő hónapokban.

A szerző politológus