Tabajdi bátorsága

Tabajdi Csaba ismét megnyilatkozott. A Magyar Szocialista Párt európai parlamenti delegációjának a franciaországi és a hollandiai népszavazással kapcsolatban fejtette ki álláspontját pár nappal ezelőtt, miképpen is kell értékelni e két népnek az Európai Unió alkotmányáról adott elutasító véleményét. Idézzünk gondolataiból:
„A holland és a francia polgárok jelentős része kormányuk, illetve a francia elnök iránt érzett szimpátiájáról szavazott.” „A politikusok az európai sikereket tagállami szinten, sajátjukként könyvelik el, problémák, gazdasági és szociális nehézségek esetén pedig Európát, Brüsszelt teszik felelőssé.”
E két gondolat amellett, hogy jócskán lejáratott, ebben a formájában nem is igaz. Mert egyik országban sem létezik az uniótól független kormány, egyikben sincs az uniótól független belpolitika. Franciaország az unió alapító tagja, állampolgárai évtizedeken át élvezték a közös Európa nyújtotta előnyöket, és most elsőként szenvedik el a kelet-közép-európai bővítés, valamint az angolszász neoliberális politika okozta hátrányokat is. A franciáknak most végre alkalmuk nyílott kimondani: eddig és ne tovább. Franciaországnak elege van a támogatásért koldulókkal, az olcsó munkaerő vég nélküli utánpótlásával rendelkező, felhígított unióból. Jacques Chirackal szemben is mindenekelőtt az a kifogásuk, hogy a francia érdekeket feláldozza az unió oltárán.
A hollandok pedig, akik az egy főre jutó uniós befizetés éllovasai, kire haragudnának, ha nem saját kormányukra, amiért az a bővítés költségeit velük akarja megfizettetni? A hollandoknak kell keményen megdolgozniuk azért a pénzért, amiért a magyarok, a románok, a bolgárok a markukat tartják.
Bennem van magyar vér, én nem könyörögnék a nettó befizetőknek, adjanak többet a közösbe, hogy nekünk magyaroknak több jusson. Én szégyellnék koldulni. Én azon lennék, hogy megmutassam, egy magyar is ér annyit, mint egy holland vagy egy francia, és igyekeznék egy olyan Magyarországot megteremteni, amely képes a maga lábán megállni, és nem szorul az unió segítségére.
Odahaza a csatlakozás előtt unalomig ismételgették, hogy mi is hozzájárulunk sajátos értékeinkkel az unió sikeréhez, de mintha az utóbbi időben erről már nem esne szó, nem is beszélve arról, hogy mi itt Nyugat-Európában még csak elképzelni sem tudjuk, milyen értékekre is gondoltak a szocialista–liberális koalíció vezető politikusai. Mi csak azt érzékeljük, hogy Magyarország egyre lejjebb csúszik az uniós ranglétrán, miközben egyre hangosabban emleget bizonyos gazdasági sikereket, és egyre hangosabban követelődzik az uniós „kohézióra” hivatkozva. Ezért én e szocialista–liberális koalíció tagjaként óvakodnék kritikát kifejteni az EU két meghatározó nemzetének gondolkodásáról.
De mivel szerzőnk megtette, térjünk vissza mélyenszántó gondolataihoz:
„A hangulatkeltő politikai megnyilatkozások a nyugati országokban az olcsó munkaerő beáramlásáról szóltak, a bővítés gazdasági, stratégiai előnyei ritkán kerültek szóba. (…) Nem esik szó arról, hogy a csatlakozás következtében megnyíló piacok gazdasági növekedést eredményeznek, munkahelyek létrejöttét, megőrzését segítik elő.”
Ismét csak egy sablonos gondolattal állunk szemben, de mivel Magyarországon elterjedt, talán érdemes elemezni. A magyar piac már 1995-ben megnyílt az EU számára, és nem járt semmiféle gazdasági előnnyel sem a francia, sem a holland kisember számára. Annál inkább élvezhette előnyeit a földgolyón adózás nélkül átszáguldó multinacionális nagytőke, amelynek az unió jelenlegi vezetői, beleértve a magyar miniszterelnököt is, a legfőbb kiszolgálói. A francia és a német gazdaság utóbbi években nyújtott teljesítménye jól tükrözi, milyen gazdasági növekedést indukált az EU-ban a bővítés. Miközben a hangulatkeltő megnyilatkozások nélkül is eddig soha nem tapasztalt magasságokba szökött a munkanélküliség ezekben az országokban. És a lengyel vízvezeték-szerelő még meg sem érkezett.
Nem Tabajdi Csabának mondom, hiszen ő csak papagáj módjára ismételgeti az EU vezetőinek szavait, hanem minden uniós tisztségviselőnek: elég az önámításból, elég a hazugságokból. Nézzenek szembe önmagukkal. Az EU ma már olyan, mint annak idején a KGST volt. Öntömjénező megnyilatkozások a lisszaboni stratégia keretében létrejövő milliónyi munkahelyről, a növekvő életszínvonalról, az Egyesült Államok lepipálásáról. Mintha a néhai Hruscsov szavait hallanám… Lehet, hogy az EU is az egykori Szovjetunió sorsára jut?
Tabajdi már a bűnbakokat is megnevezi. Ne csodálkozzanak: egyikük Orbán Viktor!
„Veszélyes ösvényre lép az, aki a tagállamok teljes szuverenitását élteti és követeli vissza, aki renacionalizálni akarja Európát. Veszélyes politikát követ az, aki a nacionalista kártyát veszi elő, amiként reagálásában Orbán Viktor volt miniszterelnök vagy Václav Klaus cseh köztársasági elnök tette.”
A szocialista politikus csak azt nem veszi észre, hogy a két nemzet fiai által kimondott „nem” éppen a renacionalizációt erősíti egy gyenge, működésképtelen, problémáival megbirkózni nem képes, magatehetetlen unióval szemben. És a nacionalista kártya még ott van több tagnemzet kezében is, amelyek alig várják, hogy kijátszhassák. Ezért valódi otrombaság Orbán Viktort felelőssé tenni.
Tabajdi így folytatja: „Európának szüksége van az alkotmányra, az unió belső elmélyítésére.” Vajon Tabajdi Csaba nem veszi észre, hogy Európa fejlettebb felének népei éppen ezt nem akarják? Vagy szocialista politikus létére azt állítja, fütyülni kell a nép véleményére?

A szerző történész (Koppenhága)