A dübörgés csupán kormánypropaganda

Január elején jelentek meg az Európai Unió statisztikai hivatalának legfrissebb jelentései a tagországok gazdaságának helyzetéről és néhány egyéb fontos társadalmi mutatóról. A kiadvány szerint 2004 harmadik negyedévéhez mérve 2005 harmadik negyedévében a huszonöt tagországban az átlagos növekedési ütem 1,8 százalék volt. Kiemelkedően nagy volt a gazdasági növekedés Észtországban (10,4 százalék), Lettországban (8,5 százalék) és Szlovákiában (5,8 százalék). A magyar gazdaság 4,4 százalékkal növekedett. Ha pedig a legfrissebb tendenciákat nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy 2005 második negyedéről harmadik negyedére a magyar gazdaság csupán 1,1 százalékkal bővült, miközben ez az érték Dániában 1,4 százalék, Észtországban 2,6 százalék, Görögországban 1,8 százalék, Litvániában 2,4 százalék, Lengyelországban 1,3 százalék, Szlovákiában 1,5 százalék és Finnországban 2,9 százalék volt.
A magyar gazdaság teljesítménye tehát jóindulattal is csak átlagosnak minősíthető. Ha azonban a részletekbe is belenézünk, akkor drámai problémákra bukkanunk. Például iparunk bővülése ugyanezen időtartam alatt csupán 5,4 százalékos volt, miközben a cseh ipar 7,5 százalékkal, az észt 11,9 százalékkal, a lett 8,4 százalékkal, a szlovák 7,9 százalékkal növekedett. Milyen dübörgésről beszél tehát a gazdasági miniszter? Az ipar teljesítményének romlása gyengülő nemzetközi versenyképességünkre enged következtetni. Ami azonban még ennél is megdöbbentőbb, az a magyar mezőgazdaság gyorsuló leépülése. 2004 és 2005 első, második és harmadik negyedével összevetve mezőgazdaságunk sorvadása tragikus mértékű: 6,8 százalék, 8,1 százalék és 9,9 százalék csökkenést mutat. A 2004 harmadik negyedéhez mért 2005 harmadik negyedéves 9,9 százalékos termelészuhanással a magyar mezőgazdaság a huszonöt ország között az utolsó helyre került. Ezt a sikertelen mérlegű EU-csatlakozás, az agrárstratégia teljes hiánya, a sodródás és a hazai piac tökéletes kiszolgáltatottsága – vagy talán kifejezőbb szó a kiszolgáltatása – együttesen okozza.
Méltánytalan és sértő ezért a problémák okát a gazdálkodókban keresni. Az sem igaz, hogy a termelésszűkülésnek alapvetően piaci-keresleti okai lennének, hiszen az EU számos országa ugyanezen időtartam alatt növelni tudta mezőgazdasági termelését. Példaként említhetnénk Szlovákiát, amelynek mezőgazdasága 3,3 százalékkal bővült ugyanazon időtartam alatt, amikor a magyar mezőgazdaság 9,9 százalékkal zsugorodott. A szlovák mezőgazdaság dinamikus fejlődését saját bőrünkön tapasztalhattuk akkor, amikor a szlovák élelmiszerek ellepték a magyar piacot. A szlovák mezőgazdaság tehát talált magának többletpiacot, miközben a magyar nemhogy többletpiacot, exportbővülési lehetőséget nem talált, de a saját, hazai piacáról is kiszorult az importdömping miatt. A 9,9 százalékos termeléscsökkenés ennek is köszönhető. Ezzel az a magyar mezőgazdaság került az EU-ban az utolsó helyre, amely nem is túl régen még nemcsak a magyar gazdaság legversenyképesebb ágazata, de egyben a régió legversenyképesebb mezőgazdasága is volt.
Szembeötlő az is, hogy Dánia 11 százalékkal, Belgium pedig 6,8 százalékkal tudta növelni mezőgazdasági termelését, amelynek egyik oka éppen az, hogy jelentősen megnőtt az exportjuk, többek között a magyar piacra is. Ennek az intenzíven bővülő exportnak az egyik jele, hogy elöntötte a magyar piacot például a belga sárgarépa. De valóban hihető az, hogy Belgiumból gazdaságosabban lehet sárgarépát Magyarországra exportálni, mint azt itt megtermelni? Elképzelhető az, hogy a magyar gazdák nem tudják ellátni a hazai piacot jó minőségű sárgarépával? Vagy máshol keresendő a furcsa jelenség oka?
A valóság az, hogy nem a magyar sárgarépa a versenyképtelen, hanem a magyar gazdaságpolitika, ezen belül a magyar agrárpolitika. A magyar gazdákat ugyanis eleve versenyképtelenné teszi az, hogy a belga és a többi régi tagország gazdái által élvezett EU-támogatásnak alig egyharmadát kapják meg. A magyar kormány mintha teljesen érzéketlen lenne a sorsuk iránt. Az Európai Unió saját elemzése szerint egyébként a tíz ország csatlakozása óta 7800 milliárd forinttal nőtt a régi tizenötök exportja az újonnan csatlakozottak piacára. Ez egymillió munkahely megőrzését eredményezte az EU gazdagabb országaiban.
Gazdaságunk összességében átlagos, a mezőgazdaság területén pedig tragikus teljesítménye okozza a munkanélküliség növekedését, de hozzájárul a költségvetési hiány növekedéséhez is. Tavaly novemberben már tíz országban volt alacsonyabb a munkanélküliség, mint nálunk, beleértve Észtországot, Litvániát, Szlovéniát és Ciprust is. Az EU-statisztikák szerint a 25 éven aluliak munkanélküliségi aránya nálunk 20,7 százalék, amelynél rosszabb helyzet csak négy országban van. A költségvetési hiányt nyilvánvalóan növeli a lehetségesnél alacsonyabb gazdasági növekedés, amelynek okai között – a mezőgazdaság agonizálása mellett – megtalálhatjuk a hazai kis- és középvállalkozások versenyképtelenségét, valamint és jelentős arányú tönkremenését is. Az alacsonyabb növekedés miatt pedig kevesebb a költségvetés bevétele. Másrészről pedig a munkanélküliség növekedése emeli a költségvetési kiadások összegét.
A gazdaság állapota természetesen nem választható el a társadalom általános állapotától. A munkanélküli ember fizikailag és lelkileg egyaránt előbb betegszik meg. Szomorú jele gazdasági-társadalmi bajainknak a rendkívül alacsony várható élettartam és – részben emiatt – a lakosság további fogyása. Az Eurostat ez év januári demográfiai adatai szerint hazánkban a férfiak születéskor várható élettartama 68,4 év, a nőké pedig 76,7 év, miközben az EU eredeti 15 tagországában az átlagérték 75,8 és 81,6 év. Azonban van ennél tragikusabb adat is. Ez pedig az egészségben töltött várható élettartam. Ez nálunk a férfiak esetén 53,5, a nőknél pedig 57,8 év. A férfiakra vonatkozó adatunkkal a huszonötödikek, vagyis a legutolsók, a nők esetében pedig az utolsó előttiek vagyunk. Tavaly az Európai Unió huszonöt tagországa közül tizenhatban nőtt, kilencben pedig csökkent a lakosság száma. Kiugróan nagy fogyás Lettországban (4,9 százalék), Litvániában (4 százalék) és hazánkban (3,9 százalék) következett be. A legnagyobb növekedés Írországban (8,8 százalék), Luxemburgban (3,9 százalék) és Franciaországban (3,7 százalék) volt. A halálozási arány a lettek után nálunk a legnagyobb.
Gazdasági és társadalmi problémáink tehát jelentősek. Még ha kiválóan teljesítene is a gazdaság, akkor is mit ér a GDP – a bruttó hazai termék – növekedése, ha eközben egyre betegebbek az emberek, egyre rövidebb ideig élnek, és fogy az ország lakossága? De, mint ahogy a statisztikai adatokból láthatjuk, a gazdaság sem teljesít jól. Erről árulkodik a Világgazdasági Fórum által frissen megjelentetett versenyképességi lista is, amelyen az Európai Unió huszonöt tagországa között a huszonegyedik helyre szorultunk. Csehország, Szlovénia, Észtország, Lettország és Málta egyaránt megelőz bennünket.
A versenyképesség romlásával egy időben a bruttó külföldi adósságállományunk 2001-ről 2005-re megduplázódott, ami azt bizonyítja, hogy az újabb és újabb hiteleket a kormány nyilvánvalóan nem a gazdaság fejlesztésére és a versenyképesség javítására fordította. De nem költötte tudásbővítésre, innovációra sem, hiszen innovációs indexünk alapján a legfrissebb EU-vizsgálat szerint csupán a tizenötödik helyet érhettük el.
Mi is dübörög tehát nálunk? A félrevezetés, a probléma elkendőzésének kampánya. Pedig gazdasági és társadalmi problémáinkon ez nem segít, hanem inkább növeli azokat. A betegnek is csak akkor van jó esélye a gyógyulásra, ha először egy őszinte, korrekt és szakszerű diagnózis készül az állapotáról. Ha ehelyett azt mondják neki, hogy minden a legnagyobb rendben van vele, minden funkciója kiválóan működik, sőt olyannyira jól, hogy mások akár irigykedhetnének is rá, akkor ezzel felelőtlenül és cinikusan még halálba is küldhetik a beteget.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár