A pénzügyi megvonások mögött ideológia áll

Az utóbbi hónapok egyházellenes támadásaiban elhangzó leggyakoribb vád az volt, hogy igazából nem is a hívőkkel, hanem úgymond „a klérus hataloméhségével” van probléma. Ezt az érvelést, amely megpróbálja a híveket elválasztani az egyháztól, unos-untalan lehetett hallani a Rákosi-korszakban és az azt követő időkben is. A magyar politikai vezetés akkoriban még a szovjet hatalmi szférában is élen járt az egyház és a hívők elleni támadásokban, elnyomó intézkedésekben és piszkálódásokban. Az egyház a politikai életből teljesen ki volt szorítva, sőt vallási, szociális és nevelési ténykedése is erősen korlátozva volt. Ha az egyházak és a hívők most Magyarországon megpróbálják azt a szerepet betölteni, amely az Európai Unió tagállamaiban, sőt Kelet-Európában (így Oroszországban is) természetes és magától értetődő, akkor teljesen alaptalan azt állítani, hogy a klérussal és annak hataloméhségével van probléma.
Az egyház és az állam elválasztása nem azt jelenti, hogy az egyháznak, amely a hívő emberek összessége, ne legyen joga véleményt nyilvánítani politikai, társadalmi, erkölcsi vagy más alapkérdésekben. Ilyen követelés ellentmond egy demokratikus társadalom alapelveinek. Az egyházakat az EU-ban sehol nem zárják ki a közéletből. Miért, kinek legyen joga a szólásszabadsághoz? Talán csak annak, aki karácsony napján egy rádióadásban kijelenti, hogy minden keresztényt megölne? Csak annak, aki a saját országának eljövetelét hirdeti az utcákon? Csak annak, aki korlátozza az egyházi tanintézmények állami támogatását? Mert egyesek részéről elhangzott az is, hogy az egyház és az állam különválasztása azt jelenti, hogy az állam ne adjon anyagi támogatást az egyházaknak. Magyarországon az egyház állami támogatását a Horn Gyula miniszterelnök és Angelo Sodano vatikáni bíboros által megkötött egyezmény szabályozza. A szocialista Horn nyilván tudta, miért kötötte meg ezt a szerződést. Ezzel jóvátett jó néhány igazságtalanságot, amelyet az elmúlt évtizedekben elkövettek az egyház és a hívők ellen. Egyes szabadgondolkodók úgy vélik, hogy ezt a megegyezést hatályon kívül kellene helyezni. Egy nemzetközi szerződés egyoldalú felmondása vagy be nem tartása azonban általában negatív következményekkel jár a felmondó országra, mert megrendül a nemzetközi bizalom iránta. Nemcsak egyházi vonalon, hanem a pénzügyi beruházók részéről is, mert ők attól tartanak, hogy a beruházások jogbiztonsága is károkat szenvedhet ilyen körülmények között. Magyarországnak arra biztosan nincs szüksége, hogy a nemzetközi hitele megrendüljön. Az esetleg bekövetkező gazdasági károk felmérhetetlenek lennének.
A katolikus és protestáns egyházak Magyarországon és a világon jelentős összegeket és munkát fordítanak oktatásra, karitatív-szociális és más társadalmi támogatásra. Az egyházak átvesznek számtalan olyan feladatot, amelyet az államok nem tudnak vagy talán nem is akarnak magukra vállalni. Ha az egyházak most pénzügyi megszorítások miatt kénytelenek lennének korlátozni ezt a munkát, vagy teljesen kivonulni az oktatási, szociális és társadalmi területekről, akkor ki venné át tőlük ezeket a feladatokat? Tudvalévő ugyanis, hogy nem akárki lenne képes vagy akarna ilyen jellegű munkát elvállalni, amihez pénzen kívül jelentős hivatástudatra és morális elkötelezettségre is szükség van. Magyarországon a különben sem erős szociális hálót az egyház működését és pénzügyi helyzetét gyengítő adminisztratív intézkedések csak jelentősen tovább gyengítenék. Feltehető a kérdés: mire költenék az így elvont pénzeket? Az elmúlt tizenöt év tapasztalatai azt mutatják, hogy az állami pénzeket nem mindig hasznosan használták fel (lásd bankkonszolidációk és más ügyek), vagy éppenséggel nehéz vagy lehetetlen követni, hogy hová kerültek ezek az összegek. Ha az egyházaktól megvonnák az állami támogatást, kétséges, hogy ezeket az összegeket másutt ésszerűen felhasználnák-e. A pénzügyi elvonásokat szorgalmazó javaslatok hátterében ideológia és politika áll, az, hogy ezáltal korlátozzák, mi több, megakadályozzák az egyházak munkáját.
II. János Pál pápa halála és temetése tavaly a világ egyik legjelentősebb eseménye volt. Eddig még egyetlen pápát sem kísért ennyi figyelem, részvét és együttérzés, mert ő csaknem az egész világon kedvelt és népszerű volt. Sírba tételére csaknem kétmillió ember utazott Rómába, köztük rengeteg fiatal. A pápa különösen népszerűnek számított a fiatalok körében. Ez a tény alaposan megcáfolta azokat a kritikusokat, akik ilyen vagy olyan okok miatt, sokszor hajszálhasogató érveléssel azt próbálják bizonygatni, hogy az egyház túlhaladott intézmény. Egyesek Magyarországon statisztikai adatokra hivatkoznak, hogy ennyi vagy annyi ember jár a templomba, és azt állítják, hogy a többiek pedig nem törődnek az egyházzal, sőt ellene lennének. A pápa halála körüli események megmutatták, hogy nem így áll a helyzet. Éppen hogy fiatalok milliói bizonyították be, hogy ha talán nem járnak is minden vasárnap templomba, mégis tisztelték és szerették a pápát, és fennállt-fennáll a hitbéli kapcsolatuk a katolikus egyházzal. Inkább azt lehet mondani, hogy azok vannak kisebbségben, akik agresszív módon támadják az egyházat, de valószínűleg nekik is korrigálniuk kell nézeteiket a katolikus egyház nemzetközi jelentőségéről. A pápa egyben lengyel hazafi is volt, aki országa érdekeit mindig szem előtt tartotta, ezért a lengyel nép hálás is volt neki.
Érdemes egy rövid pillantást vetni az egyházak szerepére a világban. A volt szocialista országokban mindenütt megszűnt az egyházüldözés, és rehabilitálták, valamint kárpótolták őket. Templomaikat, intézményeiket részben visszaadták. Sőt ezekben az államokban mind politikailag, mind anyagilag jelentősen segítik őket. Erre jó példa Oroszország, ahol az ortodox egyház az állam messzemenő erkölcsi, anyagi és politikai támogatását élvezi. A régi templomokat renoválják, és sok újat építenek, a hívők száma növekszik. Az orosz vezetés az állami érdekeket ügyesen összekapcsolja az egyházi érdekekkel. Az egyház intézményeinek, templomainak a létét az orosz kultúra fontos részének tekintik, és ezt a külföld felé is kimutatják. Az orosz politika büszkén hangsúlyozza: az ortodox egyház és vallás az ország történelmének fontos és meghatározó része, amelyről a jelenben sem akarnak lemondani, még kevésbé háttérbe szorítani. Putyin elnök nem mulasztja el, hogy részt vegyen a jelentős egyházi ünnepeken. Az ortodox egyházat Romániában is a nemzeti kultúra fontos elemének tartják, s az állam ennek megfelelően politikailag és anyagilag jelentősen segíti őket. Erdély útjain járva szembetűnő, hogy még a magyarlakta helységekben is számtalan ortodox templom épül.
Lengyelországban, ahol a kommunista időkben sem volt olyan erős az egyházüldözés, mint Magyarországon, a katolikus egyház szerepe és azonosulása a lengyel nép sorsával továbbra is változatlan. A német sajtót figyelve sehol nincs utalás arra, hogy az EU-ban valahol is egyházellenes tendenciák mutatkoznának. A német állam egy több évtizedes konkordátum alapján szedi be az egyházi adót a nagy felekezetek tagjaitól. Ismeretes: az Egyesült Államokban rendkívül erős az egyházak, az evangélista keresztények befolyása. Szerepük a politikában és a jogalkotásban is számottevő. A legtöbb mohamedán államban és Izraelben az állam és az egyház szorosan összefonódik egymással, és szabályozza az egyének hétköznapi életét is.
A magyar nép a Szent István-i államalapítással meggyőződésből és jól felfogott államérdekből a nyugati kereszténységhez csatlakozott. A történelmi viharok és megpróbáltatások ellenére egy évezredig kitartott e döntés mellett. Az EU-ba való belépés ennek a döntésnek természetes és logikus következménye. Művészi emlékeink, kultúránk az európai és a magyar szellemiség összekapcsolódásának ékes bizonyítékai. A neves egyházi iskolákban, mint Pannonhalmán, Sárospatakon, Nagyenyeden, a debreceni kollégiumban és másutt, a magyar és az európai kultúrát oktatták számtalan nemzedéknek. Nagy kárt jelentene a magyar népnek, ha az egyházak kulturális, karitatív és más intézményeinek működését adminisztratív vagy más módon korlátoznák. Ez elfordulást jelentene az ezeréves nyugati orientációtól. Egy egyházellenes politika kezdeményezői manapság sem Nyugaton, sem Keleten nem találnának se támogatást, se szövetségeseket. Így az effajta lépések csak az ország fokozatos külpolitikai izolációjához és egy újabb történelmi zsákutcához vezetnének. Belpolitikailag pedig feszültségeket teremtenek. Sem az egyikre, sem a másikra nincs szükség. Magyarországnak sok egyéb igazi problémája van, amelyek megoldásra várnak. Erre kell az erőt koncentrálni.

A szerző újságíró