Képzeljük el, hogy 2015-öt írunk, és egy nap elindulunk otthonról. No, nem a munkahelyünkre, mert távmunkásként saját lakásunkban dolgozunk, hanem mert valamilyen ügyes-bajos hivatali elintéznivalónk van. Akár falun, akár városban élünk, nem ülünk autóba, hanem elsétálunk a tíz percre lévő közösségi házba. Ott néhány ügyintéző vár minket, és akár önkormányzati, akár adózással kapcsolatos vagy más hatósági ügyünk van, ott helyben elintézik. De bankolhatunk, vásárolhatunk vagy a távoktatás révén nyelvvizsgát, jogosítványt is szerezhetünk magunknak.
A fent leírt kép nem fantazmagória, hanem az információs társadalom víziója. Az információs társadalom ugyanis nem valamiféle számítógépes kütyü, nem server, host, IP-cím vagy valami más, angolul írt, de kínaiul hangzó technológiai blabla. Az informatika pusztán eszköz, amelynek segítségével átalakul az egész társadalom: nem mi utazunk, hanem csak a hangunk, képünk, írásunk, vagyis szakértelmünk, munkaképességünk. Az, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, a fogyó szénhidrogénkészletek és az egyre nagyobb kapacitású és sokoldalúan felhasználható adatátvitel ismeretében nem vitás. Az igazi kérdés az, hogy ez a folyamat a mindenkori központi hatalom ma még elképzelhetetlen mértékű túlsúlyával vagy a civil önszerveződés és a demokratikus társadalmi modellek megerősödésével megy végbe.
Ha ebből a szemszögből vizsgáljuk a magát liberálisnak valló párt minisztériumának tevékenységét, elszomorító képet kapunk. Kovács Kálmán ahelyett, hogy segítette volna a meglévő és életképes civil szerveződéseket, rájuk telepedett, modelljeiket lenyúlta, és a központi, mindenható állam erejével igyekezett mindent letarolni. Az eredmény elszomorító: míg 2001-ben hazánk első helyen állt Európában az egy főre jutó internetes közösségi hozzáférési helyek száma tekintetében, addig ma az utolsók között kullogunk.
Indulásakor Kovács Kálmán még liberális nézeteket hangoztatott: ellenzékből azért marasztalta el az Orbán-kabinetet, mert az nem nyitotta meg eléggé a távközlési piacot, nem mert ujjat húzni a Deutsche Telekommal, az akkori Matáv tulajdonosával. Az új miniszter azt ígérte, a Medgyessy-kormány felállása utáni első száz napban módosítják a hírközlési törvényt. Kívánatosnak tartotta, hogy a Matávval szemben versenytársat építsenek fel, amely kikényszeríti az alacsony tarifákat. Mindebből sem az első, sem a többi száz napban nem lett semmi. Ellenkezőleg: az EU elmarasztalta hazánkat a vezetékes távközlési piacon tapasztalható monopolhelyzet miatt. Mi több, a Kovács Kálmán vezette minisztérium állami díjtámogatást adott kedvezményes matávos internetcsomagok bevezetéséhez. A tárcavezető ezzel szembefordult korábbi nyilatkozataival és ígéreteivel, ráadásul fél év múlva kénytelen volt beismerni, hogy a díjtámogatásra épülő program megbukott.
Nem menti, csak magyarázza az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) gyenge teljesítményét, hogy megalakulása óta folyamatosan kompetenciaviadalra kényszerült a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) működő, Baja Ferenc vezette Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatalával, majd az Elektronikus Kormányzat Központtal. Jól mutatta ezt az egységes digitális rádiótávközlő rendszer (EDR) sorsa. E programot kezdetben a MeH gondozta, később átkerült az IHM-hez, majd végül ismét a MeH felügyelete alatt lépett a megvalósítás szakaszába. Az alapprobléma az, hogy a miniszternek kezdettől nem volt stratégiája. Ezt a megállapítást nem ellenzéki honatyáktól idézzük, hanem az ellenzékiséggel e ciklusban nehezen vádolható Magyar Narancs hetilap egyik 2003. októberi számából. Ugyanitt idéznek olyan véleményeket is, hogy talán nem kellett volna „kukába vágnia a Stumpf Istvánék stratégiáját, annak egyes elemeit továbbvihették volna”. Az informatikai tárca egyetlen pozitív megítélésű tette az új hírközlési törvény kidolgozása és elfogadtatása volt. Sokat levon a dicsőség értékéből, hogy a paragrafusokat nem a hivatal falai között alkották meg. Sajtóértesülések szerint a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég több száz millió forintért végezte el a törvényalkotási munkát. Ezek után csak az a kérdés, mivel foglalkozott négy éven át az IHM apparátusa, ha az egyetlen, valóban minisztériumi kompetenciát igénylő feladatot, a jogalkotást külső beszállítóra bízta? A válasz: sok-sok közpénz elköltésével és a civil tulajdonú Közháló lenyúlásával.
A közpénz elköltése mindig hálás feladat: akitől származik a pénz, az adófizető állampolgár, közvetlenül semmiféle ellenőrzést nem gyakorolhat. Az állammal szerződő beszállító így biztos lehet abban, hogy ha már övé a projekt, pénzéhez jut, és nem néznek szigorúan a körmére. De hogyan lehet megszerezni az állami megrendelést? Áldozni kell rá – mondják a vállalkozók, ezért aztán az állami döntéshozó igen kellemes helyzetben van. Természetesen vannak törvények, amelyek tiltják a korrupciót, és vannak szervezetek, amelyek ellenőrzik a közszolgákat. Éppen ezért olyan értékes az a terület, ahol még a szakértőknek is nehéz meghatározni az egyes eszközök, szolgáltatások piaci értékét, árfolyamát. Ezt hívják „puha pénznek”: persze nem a pénz a puha, hanem az elköltés számonkérése a nehezebb.
Jó példa erre az IHM „kakaóbiztos” számítógép beszerzése. Ismeretes, hogy a tárca a Brunszvik Teréz óvodapedagógiai programban 500 személyi számítógépet rendelt, darabonként több mint egymillió forintért. A felháborodást az okozta, hogy kiderült: a gyártó – rendszerint jótékonysági programok keretében – ingyen terjeszti ezeket a masinákat. Az ellenzék tiltakozott, majd rendőrségi feljelentés is született az ügyben. Végül azonban nem találták szabálytalannak az ügyet: a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Fővárosi Főügyészség írásbeli utasítása alapján bűncselekmény hiányában szüntette meg a kakaóbiztos számítógépek ügyében indult eljárást.
A közpénz elköltése tehát eredményes és biztonságos tevékenységnek bizonyult az IHM-ben az eltelt négy év során. A tárca által indított pályázatokon 2002–2004-ben többek között „e-demokrácia – önkormányzatok a világhálón” célra 502 millió forintot, közösségi hozzáférési pontok bővítésére 912 milliót, gyermekotthonok és védőnői szolgálatok informatikai hátterének a fejlesztésére 972 milliót, a kakaóbiztos számítógépekre óvodáknak 300 milliót, széles sávú világhálós hozzáférések növelésére ugyancsak 300 millió forintot osztottak ki, összesen 23 milliárd forintot. Tavaly pedig 35 milliárdot fordítottak ezekre a célokra.
A pénzt nemcsak eszközökre, de intézményekre is el lehet költeni. Az IHM a Millenárisban találta meg azt a szimbolikus helyszínt, ahol az általa kiválasztott „szerencsések” részesülhetnek a költségvetés jótéteményeiben. Ezért röpke két évvel azután, hogy az előző kormány által kinevezett vezetést rendőrségi vegzatúrának vetették alá, megvádolták a közpénz számolatlan szórásával – ajándék karórák, aranyhaletetés –, a Kovács Kálmán vezette IHM megkaparintotta a Millenárist, és hamarosan két, párhuzamosan működő menedzsment került az intézmény élére. Nyilván a hatékony költséggazdálkodás jegyében.
A tárca zavaros pénzügyei feltűntek az Állami Számvevőszék vizsgálóinak is. Jelentésükben példátlan szigorral marasztalták el az IHM-et. Eszerint nem követhetők nyomon megfelelő módon azok a támogatások, amelyek az informatikai miniszter egyedi döntési jogkörébe tartoznak – állapította meg ÁSZ. A jelentés szerint a tárcánál létrehozott társaságoknál az alapító okiratok a közvetlen irányító részére indokolatlanul nagy hatáskört biztosítottak. Emiatt például 2004-ben a Millenáris Kht.-nál a Jövő Háza-program kapcsán kettős ügyvezetés alakult ki, ami indokolatlan, irracionális vezetői státusok létrejöttéhez és a személyi juttatások megnövekedéséhez vezetett. Továbbá az IHM a pályázatok kezelését is egy minisztériumi tulajdonú közhasznú társasággal végezteti el. Az ÁSZ szerint nem alapozták meg hatástanulmánnyal azt, hogy indokolt-e ezt a tevékenységet államháztartáson kívülre szervezni.
A Kovács Kálmán vezette IHM-nek azonban nem az a legfőbb bűne, hogy 60-70 milliárd forintnyi „puha pénzt” elköltött, hanem hogy nem segítette elő, sőt gátolta az információs társadalom kiépülését az országban. Az első vidéki teleház még 1994-ben jött létre Csákberényben. A Magyar Teleház Szövetség 2001-ben tartott közgyűlésére meghívta a gazdasági élet, a kormányzat szereplőit, és ismertette, milyen szédületes perspektívát jelent már évtizedes távlatban is a szabad hozzáférésű végpontok hálózata. Az MSZP választási programjában, majd a Medgyessy-kormány programjában még benne volt a teleházprojekt. A kormányfőváltás után bukkant fel helyette az e-Magyarország-program. Pettkó András MDF-es képviselő tavaly decemberben a parlament plenáris ülésén a miniszterhez címzett kérdésében azt fogalmazta meg, hogy a Közháló-programot a tárca saját kezdeményezéseként újraindította. Lázas sietséggel a teleházmodell csökkentett értékű másolatának kiépítésébe kezdett, de az e-Magyarország-pontok közül 500-nál a mai napig nincs hálózat. Az IHM nem csupán újraindította a teleházszövetség programjait, hanem módszeresen, hatalmi helyzetével visszaélve megszerezte azok forrásait is. Ha kellett, dokumentumokat vett meg, ha szükség volt rá, embereket. Pályázatokat írt ki, amelyekre a civilek benyújtották terveiket, majd fél évvel később a minisztérium saját kezdeményezéseiként láthatták viszont azokat. Ezt fejelte meg a miniszter azzal, hogy a független magyar bíróság jogerős döntését semmibe véve a mai napig használja a Közháló kifejezést. A Közháló-védjegy tulajdonát a Teleház Kht.-nak ítélő jogerős bírósági döntés tudatában emelte be a 2006-os költségvetési törvénybe a Közhálóra vonatkozó több milliárd forintot és egyéb rendelkezéseket.
A Közháló mint jogi védelmet élvező védjegy a Teleház Kht. tulajdona – írta egy nyílt internetes fórumon Fejes István, a szervezet elnöke. A 2005 szeptemberében született jogerős bírói döntés óta az IHM bitorolja az elnevezést, valamint azt a programot, amelyet a teleházszövetség 2001. november 30-án kelt deklarációja rögzít. A dokumentum szerint „a teleházak civil kezdeményezésre, közösségi, állami és üzleti támogatással megvalósítják a modern információs társadalom helyi alapszükségleteit kielégítő szolgáltatásokat”. A teleházat „franchise hálózatban működő közszolgáltatási rendszernek kell tekinteni”, ezért „országos kiterjedésű hálózattá, közhálóvá kell szervezni két éven belül”. Emellett célul tűzi ki a dokumentum, hogy „Magyarország kezdeményezője legyen a teleházszövetségek nemzetközi uniója létrehozásának”. Az IHM tavaly decemberben formai okokra hivatkozva felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságnál, de ez a lépés nem halasztó hatályú, azaz a jogerős bírósági döntés ma is érvényben van. Ebből következően a Közháló-program nem az IHM-é, így a Közhálóra vonatkozó intézkedések is semmisnek tekintendők. Egy televíziós műsorban Kovács Kálmán „jogi butaságnak” minősítette a jogerős bírósági döntést, és kifejtette: azt esze ágában sincs végrehajtani.
A Közháló-programnak, amely az informatikai tárca presztízsberuházásának tekinthető, maga a miniszter vágja el a további útját azzal, hogy a hozzá tartozó technikai eszközöket kiárusítja. Ez a gesztus egyben a Közháló-program és az önálló informatikai minisztérium hattyúdalát is jelenti. Akármelyik politikai oldal kerül is júniusban kormányra, az informatikai terület visszakerül a Miniszterelnöki Hivatalhoz vagy a gazdasági tárcához. Az IHM, az informatika önálló minisztériuma megméretett, és könnyűnek találtatott kakaóbiztos liberális miniszterével együtt. Fél év múlva talán maga Kovács Kálmán sem emlékszik majd arra, hogy mit is végzett korábban.
origo.hu
Orbán Viktor Varga Mihályt jelölte a Magyar Nemzeti Bank élére
