A madárinfluenza-vírus figyelmet érdemel

A napisajtóból, sőt még tudományos körökből is gyakran hallhattuk, hogy a H5N1 vírus körül hisztériakeltés folyik: nem érdemelne annyi figyelmet. Elismert kutatók is hangoztatták, hogy madárinfluenza-vírusok mindig is léteztek és okoztak baromfijárványokat, ám ezek – helyesen – távolról sem kaptak ekkora teret a médiában. Sajnos ezekkel a véleményekkel a tudományos tények figyelembevétele után nehéz egyetérteni, mert a H5N1 vírus legalább két nagyon fontos tulajdonságával elkülönül az eddig ismertektől. Az olvasó számára a legfontosabb azt tudni, hogy az elmúlt évtizedekben más madárinfluenza-vírus nem betegített meg súlyosan embereket, a H5N1 vírus pedig, amint azt a több mint száz haláleset mutatja, erre nagyon is képes. A másik egyedülálló tulajdonsága a szétterjedésével és a háziszárnyasokra való veszélyességével kapcsolatos: eddig még soha nem volt egy baromfijárványokat okozó madárinfluenza-vírus ennyire elterjedt a Földön. Tudjuk, hogy a vírus az elmúlt kilenc hónap során Délkelet-Ázsiából kiindulva szétterjedt Eurázsiában, és nemrég behatolt Afrikába is. A kórokozó tehát jogosan érdemel különös figyelmet.
E cikkben arra szeretném összpontosítani a mondanivalómat, hogy napjainkban hazánkban, hol „tartózkodhat” a vírus, mi lehet a fertőzés forrása, milyen fertőzési utakon terjedhet emberre, és hogyan kerülhető el a fertőződés.
A H5N1 vírust vízimadarak hurcolták be hazánkba, tehát elsődleges fertőzési forrásnak ezek tekinthetők. Mivel a legtöbb ember ritkán jár olyan élőhelyeken, amelyeket vízimadarak használnak, többségünk szinte bizonyosan biztonságban van. Azok, akik vizek közelében járva elhullott vadmadarat találnak, ne érintsék meg a tetemet, hanem értesítsék a természetvédelmi őröket vagy a legközelebbi állatorvost. Természetesen ne fogyasszunk lőtt vadrécét vagy vadludat, mert ez komoly kockázattal járhat. Hivatalos árusítóhelyeken forgalomba hozott baromfit azonban kockázat nélkül vásárolhatunk és fogyaszthatunk!
Fontos kérdés az, hogy parkok tavacskáinál vagy kiránduláskor vizek partjainál, ha találkozunk közelben úszkáló vízimadarakkal, mit tegyünk? Nézegethetjük-e, távolról etethetjük-e őket; nem veszélyesek-e ránk messziről? Az eddigi humán megbetegedéseket az okozta, hogy az emberek fogdosták, illetve feldolgozták a beteg vagy elhullott szárnyasokat. A H5N1 vírus alapvetően madarakhoz alkalmazkodott kórokozó, amely az embert csak különleges körülmények között képes megfertőzni. Ennek oka az, hogy az ember és a madarak víruskötő receptorai biokémiai tulajdonságaikban erősen különböznek. Sikeres madár-ember vírusátvitel csak akkor jöhet létre, ha extrém mennyiségű kórokozó jut a szervezetbe. Jó hírként tehát közölhetem, hogy távolról, akárcsak három-négy méterről, a madarak nem betegíthetnek meg bennünket. A madárinfluenza-vírusok és a vízimadarak közötti viszony szoros, a vírus általában nem betegíti meg a gazdamadarat, míg az utóbbi segíti a vírus terjedését. Vadrécékben és más alkalmas gazdákban a madárinfluenza-vírusok a belek falában szaporodnak, és nagy mennyiségben ürülnek a széklettel. Ezután a vízbe került vírusok még hosszabb ideig fertőzhetnek. Nagyobb tavakban és folyókban a madárinfluenza-vírusok természetesen csak nagyon alacsony koncentrációban találhatók. Nincsenek adataink arról, hogy a H5N1 vírus mennyi ideig maradhat „életben” a vadvizekben, és arról sem tudunk, hogy ilyen módon megfertőzhet-e embereket. Óvatosságból ezért, ha olyan vadvizekben fürdünk, ahol sok vízimadár található, mindenképpen óvakodjunk a víz lenyelésétől.
Nemrégiben hírügynökségi hírekből tudhattuk meg, hogy Rügen szigetén (Németország), ahol közel száz, madárinfluenzában elhullott vadmadarat találtak, egy elpusztult macskában kimutatták a H5N1 vírust. A macskák szerepéről rögtön vita támadt a szakértők között. Egyes vélemények szerint egyedi eseményről van szó, és nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani a történteknek, mások arról beszéltek, hogy a macskák a fertőzés terjesztésében is szerepet kaphatnak. Ismét a tudományos tényekből kiindulva: a mértékadó Science folyóirat már 2004-ben közölte azt a cikket, amely arról számolt be, hogy a házimacskák nemcsak elpusztulhatnak a H5N1 vírus fertőzésben, hanem a beteg példányok továbbadják a kórokozót az egészségeseknek. Már azt is tudjuk, hogy a fertőzött egyedek székletükkel ürítik a vírust.
Mivel a macskák magányos, elkószálásra hajlamos állatok, előfordul, hogy útjaik során elhullott madarat találnak, amit elfogyasztanak. Ha a madár fertőzött volt, elkaphatják tőle a madárinfluenzát. A legnagyobb probléma az, hogy macskáink a nap nagyobb részét az otthonainkban töltik, élvezve a gazdák simogatását, kényeztetését. A közeli kapcsolat megteremti az elméleti lehetőségét annak, hogy a vírus „átugorjon” az emberre. Megelőzésként azt tanácsolhatjuk, hogy a vadvizek közelében lakók lehetőleg ne engedjék elkószálni házi kedvenceiket, és ha azok betegnek tűnnek (tünetek: láz, orrváladékozás, nehéz légzés), azonnal forduljanak állatorvoshoz. Kóbor macskákat ne fogjunk meg és ne fogadjunk be!
Thaiföldön, ahol közel kétezer baromfijárványgócot jelentettek, megvizsgálták a kutyákat is, és mintegy kétszáz egyedben kimutatták a H5N1 vírus ellenanyagát, ami azt bizonyítja, hogy az állatokat fertőzés érte. Mivel tüneteket mutató példányokról eddig nem számoltak be, lehetséges, hogy a kutyák nem betegednek meg madárinfluenzában. A kutyák vírusterjesztő szerepe eddig még nem tisztázott.
Fontos kérdéskör az is, hogy jelenleg Magyarországon a H5N1 vírus milyen madarakban, milyen élőhelyeken „tartózkodik” és még mennyi ideig jelenthet veszélyt ránk? Köztudomású, hogy Európában és hazánkban is legtöbbször elhullott bütykös hattyúkban mutatták ki a madárinfluenza veszélyes kórokozóját, ami azt jelenti, hogy a hófehér madarak nagyon fogékonyak a fertőzésre, ugyanakkor az is belátható, érzékenységük miatt nem képesek arra, hogy a veszélyes kórokozót hosszabb ideig hordozzák és nagyobb távolságokra juttassák. A valódi terjesztőket a kutatók trójai falóként emlegetik, mert ezek a fajok tünetmentesen hordozzák a H5N1 vírust, és mivel nem betegednek meg tőle, egy-egy madár vonulása során száz kilométerekre hurcolhatja a fertőzést, miközben több más vadmadarat is megfertőzhet. Idén a vonuló vízimadarak szinte egész Európát megfertőzték a vírussal, és a fertőzött egyedek száma még növekedni fog, mert áprilisban vonulnak át országunkon az Afrikából érkező fajok, amelyek telelőhelyeiken vagy útközben felszedhették a kórokozót. Mivel a vonuló madarak egy része nem repül tovább, hiszen nálunk költ, egyes szakértői véleményekkel ellentétben az várható, hogy a veszélyes H5N1 vírus a költési időszakban is nálunk marad, sőt az idén kikelő új generáció egyedeire is átkerül. Magyarán, mostantól a vírus megbetegítő képességének csökkenéséig számolni kell némi veszéllyel.
Mai tudásunk szerint az Európában honos több mint négyszáz madárfaj közül csak négy-öt – a trójai falóként említettek – hordozzák tünetmentesen a H5N1 vírust. Ezek (a tőkés réce, a barátréce, a kendermagos réce, a böjti réce és a szárcsa) mindannyian vizes élőhelyeken élnek, így azt mondhatjuk, hogy a veszélyes kórokozó főként ezeken a területeken tartózkodik. Ez azt jelenti, hogy a szárazföldi élőhelyeken élő madarak (például fecskék, rigók, poszáták, pintyek) nem jelentenek veszélyt, ezért zaklatásuk értelmetlen, vandál cselekedet. De ne bántsuk, ne üldözzük a vizes területek madarait sem, hiszen a megrémült állatok szétszéledve behurcolnák a vírust olyan területekre is, ahol korábban nem volt.
Az eddigiekben főként arról szóltunk, hogy céltudatos viselkedéssel, miként akadályozhatjuk meg, hogy a H5N1 vírus megfertőzzön bennünket, elsőrendű fontosságú azonban az is, hogy elkerüljük baromfiállományunk megfertőződését. A baromfitartók legfontosabb feladata ebben az, hogy állományaikat biztonságosan elkülönítsék a vadmadaraktól.
A H5N1 vírus elleni hosszú távú küzdelem lényeges eleme az, hogy megismerjük a kórokozó kapcsolatát az egyes vadmadárcsoportokkal, megtudjuk, hogy milyen körülmények között és hogyan adódik át, mely madárfajok hordozhatják tünetmentesen és melyek az áldozatai a vírusnak. A madárökológusok, akik ismerik a vadon élő madarak viselkedését és ökológiáját, valamint a virológusok, akik izolálják és genetikailag jellemzik az egyes H5N1 vírus törzseket, együttes munkával deríthetik fel a különleges H5N1 vírus és a vadmadarak rejtett viszonyát.

A szerző biológus, szakíró, a vadmadarak és a H5N1 vírus kapcsolatával foglalkozik