Egy következmények nélküli ország

Emlékeznek még a híres olasz film címére? A vizsgálat lezárult, felejtse el!
A 70-es években készült alkotás az akkor még kezelhetetlen olasz maffiaviszonyokról szólt, arról, hogy milyen esélye – illetve esélytelensége – van egy, a maffia viselt dolgait feltárni hivatott ügyészségi vagy rendőrségi vizsgálatnak.
2006-ban Magyarországon, az augusztus 20-i tűzijátékon történt katasztrófa – öt halott, sok-sok sérült – után két nappal Szilvásy György lezárja a felelősségeket feltárni hivatott vizsgálatot, s megnevez felelősként két közalkalmazottat és egy főosztályvezetőt. Azaz: „A vizsgálat lezárult, felejtse el!” Köszönjük, kedves Szilvásy György e mindenre kiterjedő, átfogó, alapos és hiteles vizsgálatot. Ígérhetjük önnek: amit ön eddig mondott és csinált, azt igyekszünk gyorsan elfelejteni!
Ám mielőtt ezt megtesszük, még ide idézem az augusztus 22-én reggel, a királyi tv „közszolgálatinak” becézett műsorában a kancelláriaminiszter egy riporteri kérdésre adott „alhasi” válaszát. A riporter azt vetette fel, hogy a szervező cég, a Nexus Kft. az esemény előtt sms-ben értesítette a VIP-vendégeket, hogy készüljenek egy komoly viharra. Megkérdezte a jeles minisztertől: ha tudott a cég a közelgő viharról, s értesítette a „csókosokat”, akkor a milliós embertömeget miért nem tudta tájékoztatni a veszélyről? Szilvásy miniszter válasza: „Mert az emberek telefonszámát nem ismerik.”
Azt vélem, s komolyan gondolom: egy ilyen cinikus és antihumánus válasz után, ha Magyarországnak komoly miniszterelnöke lenne – mint ahogyan nincs –, Szilvásy, mire kiér a stúdióból, már nem miniszter.
De Szilvásy – képzeljék – még mindig miniszter.
Azt kérdezem: milyen ország ez?
És persze azt is kérdezem: milyen ország az, amelynek olyan miniszterelnöke van, mint Gyurcsány Ferenc, aki egyébként augusztus 20-án este Balatonőszödön van a családjával, s mindenkori üzlettársa, Szilvásy értesítésére nem kér azonnal hat percet a televíziótól, hogy a sajnálatos tragédia kapcsán még aznap este, de legkésőbb másnap reggel néhány mondatot szóljon az állampolgárokhoz? Milyen miniszterelnök az, aki csak hétfőn délután öt óra tájban képes arra, hogy részvétét nyilvánítsa a kormány által szervezett és megrendezett állami ünnepségen történt halálesetek kapcsán?
Higgyék el nekem – de hisz a nyájas olvasó is jó érzéssel sejti –, hogy ez egyetlen nyugati demokráciában sem fordulhatna elő. Az a miniszterelnök, aki nem az általuk szervezett, hanem bármilyen tragédia után egy-két órával nem áll a kamerák elé, és nem fejezi ki részvétét az érintettek felé – nos, az a miniszterelnök másnap már nem miniszterelnök. Nem feltétlenül azért, mert ő azonnal lemond, hanem azért, mert a közvélemény és az állampolgárok kikényszerítik a lemondását.
És ezzel még nincs vége a Gyurcsány által előadott iszonyatnak. A következő lépés augusztus 23-a, amikor a délután folyamán egyértelművé teszi: a tűzijáték-tragédia kapcsán nem lehet megállapítani politikai felelősséget, hisz „a 120 kilométeres szél nem politikai kérdés”. Amikor ezt hallottam, ismét az az érzés szállt meg, mint Szilvásy Nap-TV-s beszólása után. Ugyanis két eset van: Gyurcsány vagy komolyan gondolja, amit mond, vagy pedig csak viccel, gúnyolódik és hazudozik.
Márpedig, ha komolyan gondolja, amit mond, akkor szerintem azonnal le kellene mondania, s ha nem teszi, erre a közvéleménynek kellene kényszerítenie. Hiszen ha komolyan gondolja, hogy a 120 kilométeres szél itt a probléma, akkor „nagy a baj”. Akkor ugyanis azt az alapvető kérdést nem érti meg, hogy nem az orkánerejű szél jelenti a témát, hanem az, hogy a szélsőséges vihar egy egymillió ember részvételével zajló, hagyományos, kiemelt rangú állami-kormányzati rendezvényen csaphatott le az emberekre. Másképp: a megrendelőnek és szervezőnek, azaz a kormánynak alapvető feladata lett volna, hogy a tűzijáték biztonságos feltételeit megteremtse, a veszélyhelyzeteket folyamatosan és rendszeresen, saját embereivel figyelje és ellenőrizze, s ha szükségessé válik, a készülődő eseményt lefújja. Minderre pedig minden lehetősége meglett volna, ha a meteorológiai szolgálattal folyamatos és rendszeres kapcsolatot tart, időnként ránéz a honlapjukra, amely már két nappal az események előtt világosan jelezte, hogy vasárnap este éppen Budapest környékén várható egy jelentős és kiszámíthatatlan erősségű vihar.
A 120 kilométeres szél tehát valóban borzalmas – tapasztaltuk –, de ha az ember időben megteszi az óvintézkedéseket, akkor az emberáldozatok és a sérülések elkerülhetők. Másképp szólva, Gyurcsány Ferenc mondata, ha komoly volt – nem hiszem –, teljes alkalmatlanságát bizonyítja. Ám valószínűleg az a valóság, hogy a miniszterelnök „kommunikált”. Hisz a hírekből már tudjuk: hétfő délelőtt az összehívott stábnak az volt a legfontosabb szempontja, hogy hogyan kommunikálják a tragédiát. Közben meghalt öt ember, és nagyon sokan megsebesültek. Hát nem borzasztó ez? Nem elviselhetetlen, hogy Gyurcsány és társai egy tragédia után is azon tanakodtak, hogy hogyan adják el azt a nyilvánosság és az emberek felé, hogy hogyan „jöjjenek ki jól” ebből a borzalomból? Nem megalázó ez ránk, magyar állampolgárokra nézve?
Ugyanis bizonyos, hogy Gyurcsány a fenti kijelentésével viccelt, gúnyolódott és hazudott. Hiszen számára a tragédia kapcsán csak egy lényeges: hogyan lehet ebből a kormánynak jól kijönnie, hogyan lehet a hatalmat megtartani, hogyan lehet úgy kommunikálni, hogy még véletlenül se merüljön fel a kormányfő és a kormány felelőssége. Meg ne feledjük: hát hogyan is mondathatná le a rendezvény fő felelősét, Szilvásyt, aki a legrégebbi és legbizalmasabb üzlettársa, aki még az Antall-kormány államtitkáraként (!) a kormánytagok átverésével átjátszotta neki a balatonőszödi kormányüdülőt (hja, Őszöd, most is ott voltál, drága miniszterelnökünk!), illetve a Szalay utcai ingatlant, aki tehát megteremtette az ő további gazdagodásának lehetőségét? S aki egyébként különféle szerepekben mindenütt felbukkant a Gyurcsány-féle cégekben? Hát hogyan tehetne ilyet a régi harcostárssal? Hogy most esetleg ártatlan emberek estek áldozatul a kormány, illetve a MeH mindent alulmúló, gyalázatos, minősíthetetlen szervezőmunkájának?
Hja, kérem, ahol esztergálnak, ott hullik a forgács. Egyébként is, ahogy Hofi mondta régen: „Valaki meghalt? Sebaj! Több babgulyás jut!”
Bocsássák meg nekem, kedves olvasóim, hogy ilyen mértékig gúnyolódom. De ami Magyarországon egy ideje történik, az már-már szürreális. Ugyanis – komolyra fordítva a szót – a saját józan ítélőképességünk megőrzése érdekében tisztázzunk néhány világos összefüggést.
Először is. Augusztus 20-a kiemelt állami rendezvény, a tűzijáték ennek része, amelyet a kormány rendel meg, szervez, és amelynek lebonyolításáért a kormány vállalja a felelősséget. A kormány felelőssége, hogy olyan információs láncot építsen ki a különféle biztonsági és felügyeleti szervek között, amely garantálja, hogy a tűzijáték rendben és minden probléma nélkül bonyolódjon le. Alapvető követelmény, hogy a kormányzat folyamatosan, a rendezvény előtt napokkal és azalatt is maga figyelje, kérje a biztonsági információkat, az esetleges veszélyhelyzetekkel és vis maior helyzetekkel kapcsolatos előrejelzéseket, s ennek megfelelően cselekedjen. S ami a fontos, ezt a felelősséget a kormány és annak intézményei senkire nem háríthatják át, sem a szélre, sem a sorsra, sem pedig Gyuszi taxisra. (Lásd a brókerbotrány egyetlen felelőse.)
Márpedig kiderült: a kormány képtelen volt hatékonyan megszervezni a tűzijáték lebonyolítását. Mára világossá vált, hogy e téren is iszonyatosan elavult, kádárista, nevetségesen kisipari módszerek és eljárások függvénye volt a rendezvény sikere, kudarca vagy tragédiája. Kiderült, hogy ez már jó ideje így van, s eddig is csak a jó szerencse védett meg bennünket a nagyobb tragédiáktól. Ám sajnos egyszer minden csődöt mond, a slendriánság, a nemtörődömség és a flegmatikus szervezés végül tragédiába és katasztrófába torkollik. Nem történt itt más, minthogy egy, a pártállami időkből itt maradt, elavult és nevetséges kisüzemi módszertan okozott emberáldozatokat és sok-sok sebesülést.
Szorosan idetartozik egy nemrég megélt személyes élményem, ezért röviden elmondanám. Júniusban, a labdarúgó-vb idején Berlinben tartózkodtam, ahol a brandenburgi kapunál óriás kivetítőkön sugározták a mérkőzéseket, s mindig jelentős, többezres tömeg gyűlt össze. Az egyik nap én is oda tartottam, késve érkeztem, és a kapunál a rendőrség és a szervezők már elzárták a bejáratot. Több százan kérdeztük tőlük: miért, mi az ok? A válasz: a meteorológiai szolgálat igen erős vihart jelez Berlin fölé, s a több ezres tömeg testi épségének védelme érdekében több embert már nem engednek be, sőt, azonnal megkezdték a bent lévő emberek fedett helyre jutásának megszervezését. Többedmagammal nem akartuk mindezt elhinni, bosszankodtunk, de húsz perc után már más véleményen voltam: alig értem fedett helyre, máris iszonyatos erejű vihar csapott le Berlinre, az emberek valóban menekültek, de szerencsére a gyors információáramlás és szervezés eredményeképpen nem történt nagyobb tragédia.
Ezek után, az események tragikus kimenetele után kérdezem: még hogy a meteorológiai szolgálat ügyeletese és a katasztrófavédelem ügyeletese vigye el a balhét? Mit képzelnek ennek a kormánynak az irányítói? Teljesen hülyének néznek bennünket, magyar embereket? Azt hiszik, hogy már végképp rabszolgáivá váltunk egy újkádárista hatalomnak, hogy már végképp azt csinálnak velünk, amit akarnak, azaz megtaposnak, s utána még ki is gúnyolnak bennünket? Hinni akarom, hogy ezt a szerepet még nem fogadjuk el.
Ugyanis tegyük gyorsan hozzá, mielőtt kételyeink lennének: egy 2003-ban született kormányrendelet szerint a tűzijátékot nem lehet megtartani akkor, ha erős szél várható, mert az életveszélyt jelenthet. A 60 km/óra feletti már ennek számít, és a meteorológiai szolgálat már napok óta jelezte ennek valószínűségét. Másfelől, egy 2005-ös törvény pedig arról rendelkezik, hogy az állami ünnep és a tűzijáték lebonyolításáért a politikai felelősséget a MeH-miniszter viseli. Emellett a meteorológiai szolgálatot, illetve a katasztrófavédelmet felügyelő miniszterek felelőssége is megállapítható. Nem beszélve a budapesti védelmi szolgálat elnökéről, a főpolgármester Demszky Gáborról.
Bizony, nagy tehát a baj.
Egy normális demokráciában – ettől nagyon távol állunk – a minimális következmény az lenne, hogy a törvényben is megjelölt fő felelős, azaz Szilvásy önként feláll és távozik, s ha nem teszi, a kormányfő lemondatja. Emellett felmerül a szakterületekért felelős, érintett miniszterek felelőssége is, így Lamperth Mónikáé, Petrétei Józsefé és Persányi Miklósé. (Például csak egy kérdés a sok közül: hogyan lehetséges az, hogy az év legmagasabb tömegrészvételű állami rendezvényének napján a katasztrófavédelem vezetője külföldön nyaral? Hogyan lehetséges ez, tisztelt Lamperth Mónika?) Azonban ezen is tovább kell lépnünk: Gyurcsány felelőssége azért merül fel, mert a tragédia estéjén és másnap délutánig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, mert a részvétnyilvánításnál fontosabbnak tartotta a „kommunikáció” megbeszélését. Ez a cinikus és antihumánus magatartás méltatlan egy miniszterelnökhöz. Valamint méltatlan egy miniszterelnökhöz az a cinikus magatartás is, hogy kijelenti: az ügyben nincs politikai felelősség – a szél a hibás. Hofi Gézától humornak elfogadtuk volna ezt a megnyilvánulást, a magyar miniszterelnöktől ez elfogadhatatlan.
Vegyük ugyanis komolyan: ha egy államilag szervezett, kiemelt rendezvényen történt tragédiáért, emberáldozatokért nincs politikai felelősség a kormányban, akkor az azt jelenti, hogy nincs demokratikus kormányzás Magyarországon. Ugyanis a diktatúrákban nincs a politikai vezetőknek semmiféle felelősségük.
Egész pontosan: elsődlegesen Szilvásy, mellette Lamperth, Petrétei és Persányi felelőssége politikai – sőt Szilvásynál plusz jogi! – felelősség. Azonban Gyurcsány felelőssége döntően erkölcsi. Ő nem visel közvetlen politikai felelősséget a rendezvény szervezéséért és lebonyolításáért, viszont viseli az erkölcsi felelősséget, hogy megnevezze és leváltsa a politikai felelősöket, s esetleg önmaga is felkínálja lemondását.
Mindez persze akkor következhetne be, ha lenne bármiféle erkölcse ennek a kormánynak. Vagy, hogy Nagy László költő szavait használjam: ha lenne még emberi arcuk. Ilyen azonban nem létezik. Ennek a kormánynak csak önérdeke, üzleti érdeke és kommunikációs érdeke létezik.
Ide jutott Magyarország.
Züllött országgá váltunk, menthetetlenül.
És végül, zárszóként: higgye el, kedves olvasó, már nagyon fárasztó mindig ugyanarra a következtetésre jutni a cikkeimben. Fárasztó és elkeserítő újra és újra megállapítani, hogy hova süllyedt az ország, de ettől soha nem változik semmi. Éppen ezért szeretném kijelenteni: az örökös kemény kritika megfogalmazása önmagában semmit nem ér. Egyértelmű, hogy ha a parlamenti ellenzék, illetve a kritikai értelmiség, a független média és sajtó, valamint a magyar állampolgárok nem tesznek tényszerűen valamit a kialakult mocsárállapotok ellen, akkor lassan értelmüket vesztik az ilyen típusú cikkek is, mint az enyém. Akkor ugyanis lassan kár lesz erről beszélni, mert a posztkádári, autoriter viszonyok újratermelődnek, természetessé válnak, és abban mindannyian felelősek leszünk.
Csak egyet kérek: ne ez legyen.

A szerző politológus