Levettük a koronát

1946-ban a köztársasági államforma bevezetése csak kevesek ügye volt.

A nemzetgyűlés alkotmányügyi bizottsága 1946. január 28-án tárgyalta meg az államforma megváltoztatásával kapcsolatos előterjesztést. A baloldaliak követelték, hogy a szöveg térjen ki arra is, hogy a magyar nép szabadon, külső nyomástól mentesen döntött a köztársasági államforma mellett. Hamarosan, január 30-án részletes vitára bocsátották a törvényjavaslatot. A téma előadója a kisgazdák egyik legtekintélyesebb, legnépszerűbb politikusa, Sulyok Dezső volt. Sulyok köztársaságpárti volt, de annak bevezetését túlságosan korainak tartotta, és csak a baloldal által irányított Tildy rábeszélésének engedve vállalta a számára kínos feladatot. Beszéde elején megemlítette a kézenfekvő, mégis oly gyakran elfeledett tételt, miszerint „a szabadság: eszmény, a demokrácia: elv és a parlamentarizmus: eszköz, az eszközzel, az elv tiszteletben tartásával meg lehet valósítani az eszményt”. Később elegánsan utalt rá, hogy az államforma ennek csak a kerete, hiszen „a királyság és köztársaság államformája egyformán lehet erkölcsös és hasznos is”. Hogy miért döntött mégis a nemzetgyűlés a köztársaság mellett? Szavai szerint „elsősorban az Egyesült Nemzetek felé akarunk tettekben megnyilvánuló dokumentumot adni”. Utalt a belső kényszerre is: „a munkáspártok és az úgynevezett polgári alapon álló többségi párt között van egy természetes bizalmatlanság, de ezt a bizalmatlanságot is ki kell küszöbölnünk magunk közül.”

A kommunista párt részéről Rajk László szólalt fel. Üdvözölte, hogy a törvény biztosítja az állampolgárok alapvető jogait, de ugyanakkor figyelmeztetett a „belső ellenség” szervezkedésére is, amelyet nem illetnek meg a demokratikus állampolgári jogok. Rajk már akkor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy mielőbb szükség lesz a köztársaság védelméről szóló törvényre. (Bő másfél hónap múltán, március 12-én fogadták el a demokratikus államrend és a köztársaság védelméről szóló 1946. évi VII. törvényt, amelynek alapján tízezreket hurcoltak meg, börtönöztek be, internáltak, és legkevesebb ezer embert végeztek ki.) A szociáldemokrata Kéthly Anna azokra a vádakra válaszolt, amelyek kétségbe vonták a nemzetgyűlés illetékességét az államforma megváltoztatására. „Az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján megválasztott nemzetgyűlés most a magyar nép nevében és megbízásából megalkotja azt az államformát, amely a nemzet akaratának és érdekeinek megfelel: a magyar köztársaságot” – jelentette ki a nemzetgyűlés alelnöki tisztét betöltő képviselő asszony. Ez szépen hangzik, csak egyrészt a magyar nép erre nem adott megbízást, másrészt az akaratára senki sem volt kíváncsi.

A kisebb pártok szónokai – Darvas József a parasztpárt, Eckhardt Sándor a demokrata néppárt és Szent-Iványi Sándor a polgári demokraták részéről – hol nagyon, hol kevésbé lelkesen támogatták a javaslatot. Egyetlen ellenzője a másnap, január 31-én felszólaló pártonkívüli Slachta Margit volt. Durva és gúnyos közbekiabálásokkal zavart beszédében az organikus fejlődést kérte számon. Szerinte az ország államformájáról csak a Szent Korona-tan alapján lehet dönteni. „Amikor kimondjuk a köztársaságot, ezzel nemcsak a király fejéről, hanem a saját fejünkről is levesszük a koronát.” A köztársaság hátrányai között említette, hogy „a köztársasági elnök a pártok embere, a király a nép embere”. Tapasztalataink szerint ez a megállapítás legalább felerészben pontos és igaz.

A nemzetgyűlés gyakorlatilag vita nélkül fogadta el hazánk új államformáját. (Slachta Margittal nem vitatkoztak, hanem otromba módon letorkolták.) Ezt a törvényhozói egyetértést úgy állították be, mintha a királyság megszüntetése a magyar nép egészével összhangban, annak kifejezett akaratára történt volna. A törvényjavaslat előadóját, Sulyok Dezsőt hamarosan utolérte a baloldal hálája: követelésükre a köztársaság védelméről szóló törvény vitája után kizárták a kisgazdapártból, majd egy kifejezetten rá szabott törvény alapján képviselői mandátumától is megfosztották. A magyar respublika akkor, hetven évvel ezelőtt valójában csak kevesek ügye volt.