Nem tudom, szükségszerű-e, hogy a posztkommunista országokban megjelenjen egy autoriter vezető, de ha igen, Szlovákia viszonylag gyorsan letudta ezt a nem túl dicsőséges kört Vladimír Meciarral, aki 1998-ig három alkalommal is betöltötte a miniszterelnöki posztot, a második és harmadik kormányban az akkor még magyarellenes SNS-szel koalícióban. Meciar beírta magát a szlovák történelemkönyvekbe; nemcsak azzal, hogy Václav Klausszal egyetemben levezényelte Csehszlovákia felosztását, de azzal is, hogy kiépítette autoriter rendszerét. Ennek későbbi lebontása hozott ugyan gyors, látványos sikereket, de nem zajlott zökkenőmentesen, és maradványai a mai napig kísértenek a szlovákiai közéletben.
Mint minden autoriter vezető, Meciar is olyan rendszer kiépítésén dolgozott, ahol minden döntést ő befolyásol. A hatalom egy kézben koncentrálódott, ő pedig nem volt rest rendszeresen visszaélni vele. A hozzá közel állók vagyonosodását vadprivatizációval biztosította, amelynek során az elemzők szerint 109 milliárd koronányi vagyont 31 milliárdért kótyavetyélt el. A külföldi befektetők távoztak Szlovákiából, az államnak pedig 1998-ban hitelt kellett felvennie 30 százalékos kamatra. Korlátozták a sajtószabadságot, a kormányra külföldön panaszkodó ellenzékiekre ráfogták, hogy csak a saját pecsenyéjüket sütögetik, és Szlovákia rossz hírét keltik. Az ország nemzetközileg elszigetelődött, az európai integráció megtorpant.
Az efféle rendszerek nem tudnak meglenni ellenségkép nélkül. A korszakban sokszor a szlovákiai magyarok töltötték be a fekete bárány szerepét: emlékezzünk csak a névháborúra, a táblaháborúra vagy a büntetés lehetőségét bevezető államnyelvtörvényre. Ebben szerepe volt Meciar koalíciós partnerének, az SNS-nek is, amelyet 1994 után Ján Slota vezetett.
A meciarizmus mélypontját az jelentette, ahogy a rendszer névadója a korábban általa jelölt köztársasági elnök, Michal Kovác vele való szembefordulását kezelte. Történt ugyanis, hogy az elnök fia, ifj. Michal Kovác csalási ügybe keveredett, amely alól úgy tudta volna tisztázni magát, ha részt vesz a pozsonyi német nagykövetségen tartandó kihallgatáson. Ezen azonban nem jelent meg, mivel 1995 augusztusában ismeretlenek elrabolták és Ausztriába hurcolták. Az ügyben a mai napig nem született ítélet, ugyanis pár órával azután, hogy 1998-ban lejárt Kovác elnöki mandátuma, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen gyakorló akkori miniszterelnök – bizonyos Vladimír Meciar – amnesztiát hirdetett az emberrablás ügyében, lehetetlenné téve az igazságszolgáltatást. Tette mindezt jogszerűen.
