Ez a dilemma elsősorban filozófiai, és nem tudományos kérdés. Occam borotvája (az elv, amely szerint két magyarázat közül az egyszerűbbet érdemes választani) azt diktálja, hogy ne feltételezzük egy számunkra érzékelhetetlen, felfoghatatlan gépezet és egy felderíthetetlen univerzum létezését, ha anélkül is meg tudjuk magyarázni világunk jelenségeit. (Persze minden részletében nem tudjuk megmagyarázni.) A Szilícium-völgy filozófusai viszont más oldalról közelítenek. Azt mondják, ha idővel képesek lehetünk olyan élethűen szimulálni a valóságot, hogy azt nem lehet majd megkülönböztetni a programtól, akkor erre mások is képesek lehettek. Ily módon mesterséges univerzumban élők által létrehozott mesterséges univerzumok láncolata jöhetett létre. Márpedig ha létezik egy ilyen láncolat, abban csak egy valóságos világegyetem van, a szimuláltak száma viszont korlátlan. Vagyis összehasonlíthatatlanul nagyobb esélyünk van arra, hogy nem az elsődleges világban élünk, mint arra, hogy igen. Néhány techmilliárdos most egy kutatókból álló csapatot szeretne összehozni, hogy megpróbáljanak kitörni a mátrixból. Vagy legalább leleplezzék a nagy programozót.
Addig is, amíg ez sikerül, a szimulációhit világhódító útra indul. Vonzerejét az adja, hogy teret enged a fantáziának. Az életre tekinthetünk úgy, mint egy küldetésre. Így a halál nem a létezésnek, csak a játéknak vet véget. Egy kéz leemeli a fejünkről a sisakot, mi zavartan körülnézünk, néhány másodpercig azt sem tudjuk, hol vagyunk, majd felszabadultan felállunk a fotelból, és nyújtózunk egyet. Nagy menet volt! Aztán végignézünk a szomszéd gépeknél ülő, játékban elmerülő szeretteinken, és már nyúlunk is a zsebünkbe az újabb kétszázasért.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!