Meddig tartható még a dolláralapú globális pénzrendszer? Meddig finanszírozza a világ az Egyesült Államok gazdaságát? Meddig tarthatja sakkban Amerika a világot a dollárral? A második világháború után kialakult, a dolláron és az aranyon alapuló nyugati pénzrendszer megteremtésekor az Egyesült Államok fölénye kétségbevonhatatlan volt. Amerika uralta a tőkepiacokat, vezetett az ipari termelésben, ő adta a világ széntermelésének felét, a kőolaj-kitermelés kétharmadát, a megtermelt villanyáram közel felét. Kezében tartotta az aranykészletek közel 80 százalékát. Minden szektorban képes volt stratégiai cikkek tömeges gyártására, kimagaslóan ütőképes hadseregének már atombombája is volt. Ám a világ azóta nagyot változott. Ahogy 1971-ben megszűnt a dollár aranyhoz kötött árfolyama, úgy bontja tovább az erőviszonyok eltolódása a Bretton Woodsban kialakult rendszert. Ez egyelőre talán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) befolyásának gyengülésén látszik leginkább.
Ma Kína adja a globális export 23 százalékát, és teremti elő a világ GDP-jének 15 százalékát. Vásárlóerő-paritáson már 2013-ban megelőzte az amerikait, és a legnagyobb gazdasággá vált. Az aranytartalékok nagyságát tekintve is az élen áll Kína, ugyanakkor pénzügyi téren alig bontogatja a szárnyait. A világkereskedelem mindössze két százaléka bonyolódik jüanban, miközben dollárban 40, euróban 33 százaléka. Amerikai pénzben jegyzik az adósságok 40 százalékát is, és ebbe a valutába fektetik az állami tartalékok 60 százalékát.
Ez az aránytalanság történelmi távlatokban bizonyosan el fog tűnni, ám a változás lassú, és egyáltalán nem automatikus. Nemrégiben a Nemzetközi Valutaalap már beletette valutakosarába a kínai fizetőeszközt, de ahhoz, hogy a jüan fölvegye a versenyt a dollárral vagy az euróval, az kell, hogy növekedjen iránta az igény a külső szereplők között. A kínai valuta vonzerejét viszont erősen behatárolja korlátozottan konvertibilis volta. A liberalizáció meglehetős óvatossággal halad, Peking láthatóan nem siet. Tisztában van ugyanis vele, milyen hektikus hatással volna a jüan internacionalizálódása a kínai pénz- és valutapiacra. A fejlődő országok sorában tapasztalt árfolyam-ingadozásból, a leértékelődésből, mindennek a szociális következményeiből nem kér a kínai vezetés.
Inkább megpróbál improvizálni. Úgy igyekszik növelni a jüan globális befolyását, hogy közben megtartja saját pénzpiacának zártságát, árfolyam-politikára gyakorolt meghatározó hatását. Ebből a megfontolásból invesztált dollármilliárdokat – a Világbank szerepét ellensúlyozandó – a BRICS Fejlesztési Bank megalapításába, de a jüan külpiaci erősítésének unortodox eszközei közé tartozik többek között a fém-, az áru-, valamint a termény- és olajtőzsde összeolvadásából alakult Sanghaji Határidős Tőzsde (SFE) létrehozása is, amelynek kereskedési összetételét még mindig a mezőgazdasági cikkek dominálják, ám egybehangzó vélemények szerint hamarosan az olaj és a fém veszi át a kulcsszerepet. S aki ódzkodik a jüantól, konvertálhatja aranyba is, hiszen itt működik Ázsia legnagyobb aranytőzsdéje, ahol immár három éve külföldiek is korlátozás nélkül kereskedhetnek. Ezzel párhuzamosan fel-felröppennek hírek arról, hogy Kína tárgyalásokat folytat Szaúd-Arábiával azért, hogy az olajat ne dollárban, hanem jüanban számolják el. Venezuela ezt már ősszel bejelentette: az amerikai szankciókra válaszlépésként külkereskedelmének egészét egy, a jüan és az euró által dominált valutakosár alapján bonyolítja le. Hasonló megfontolásból tett lépéseket a rubelelszámolás kiépítésére Oroszország, amely fontolgatja jüanalapú államkötvények kibocsátását is. Moszkva közben hatalmas léptekben – tavaly 13,5 százalékkal – gyarapítja jelenleg 58,8 millió unciát (1829 tonna) nyomó, 76 milliárd dollárt érő aranytartalékait is.
A dollár szerepének gyengítése ezekben az esetekben egyértelműen politikai célokat követ. Élen járnak ebben a feltörekvő államok, ám mint a már említett BRICS példája is mutatja, a cél nem a dollár leváltása jüanra, hanem egy többpólusú nemzetközi pénzrendszer alapjainak lefektetése. Így a dollár dominanciájának letörésére szövetkezett államok érthetően nem kérnek Kína túlerősödéséből sem. Elsősorban már most sem a jüanban, hanem határidős ügyleteik nemzeti valutákban történő elszámolásában gondolkodnak.
Ezt a megközelítést figyelmébe ajánlhatjuk mindazoknak, akiket az Amerikával szembeni – jelentős részben megalapozott – ellenérzéseik gondolkodás nélkül Kína karjaiba hajtanának. Akik az egekbe emelik az Új selyemút jelentőségét, és meglehetősen rövidlátó módon, egymást összetörve próbálnak függő helyzetbe kerülni a Mennyei Birodalomtól. Ahelyett hogy előbb megtanulnák, hogyan lehet jól tárgyalni a kínaiakkal. Csakis óvatosan.
