A múltunk, a magyarságunk a jövőben is kötelez bennünket

Hol van az megírva, hogy fel kell adnom a keresztény hitemet olyan, ki tudja, honnan táplálkozó kényszer kedvéért, amely nem tiszteli a vallásom, a nemem, hazám és Európa törvényeit?

Fotó: MTI

Annyi mindennek van már napja, hogy lehetetlen követni. Magunk sem tudjuk, hogy aznap mi mindent kellene ünnepelnünk, már ha követjük az emléknapok cunamiját. Persze vannak olyan dátumok, amelyeket mindnyájan ismerünk, de nagyobb azok száma, amelyekről nem is hallottunk, vagy valamiért nem tartjuk fontosnak, hogy megemlékezzünk róla. Itt volt például április 25. Idén is csendben telt el, még az ellenzéki média sem hisztériázott. Hiába kutakodunk internetes okosoldalakon, nem találjuk meg sehol azt a felemelő dolgot, ami miatt ezt a napot ünnepelnünk kellene.

Csupán a Népszava egy 2017-beli szösszenete utálkozik egy sort azon, hogy 2013. április elseje óta ez a nap – kihirdetésének emlékére – az alaptörvény napja. Igen, ünnepelnünk kellene. Közösen. De kizárt. Kizárt, mert kevés olyan jogszabályunk van, amely jobban megosztaná a nemzetben gondolkodókat és a globalistákat, mint az alaptörvény.

Miért is? Ha jól elemzem az ellenzék szavait, ők a jogállamiság megszüntetésének időpontját látják ebben a napban. Mi, kormánypártiak meg azt az ünnepet, amely szerint magyarok vagyunk, és vállaljuk is a magyarságunkat. Illyés Gyula azt állítja, hogy magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga. Mélyen egyetértek minden betűjével és eszmeiségével. Mert elég-e az, ha csak anyakönyvi bejegyzés a magyarságunk?

Nem, nem elég. Az állampolgárság valóban származás dolga, de az az érzés, amely mindennél erősebben köt egy adott földrajzi helyhez, kultúrához, létformához, nyelvhez, a sokszor elrabolt szabadságunkhoz, küzdelmeinkhez, történelmünk minden pillanatához, őseink önfeláldozásához, az az érzés nem az anyakönyvi bejegyzéssel keletkezik. Hogy azt az érzést, kötődést örökké és visszavonhatatlanul magunkévá tegyük, vállalni kell ma olyan nem igazán divatos, lenézett, elítélt elveket, mint a valódi értékek, a rend, az egymásért tevés, a kitartás, az ősök, a nemzeti trikolór tisztelete.

Vállalni kell, hogy alaptörvényünk Isten nevével, a Himnusz soraival kezdődik, és a „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” felkiáltással végződik. Vállalni kell, amit alaptörvényünk is: a kereszténységet vagy a férfi és nő kötelékén alapuló család szentségét. Vállalni kell a Szent Koronát, tagadni a magyar állampolgárok ellen a nemzetiszocializmus és a kommunizmus diktatúrája alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését és elutasítani az 1949-es kommunista alkotmányt. S ha vállaljuk magyarságunkat, akkor tudjuk, hogy mi a teendő egy másik napon, május 26-án.

Igaz, az mozgalmasabb, mint az egy hónappal korábbi alaptörvény emléknapja. Mozgalmasabb, mert a naptár szerint 1980-ban ezen a napon indult el világűrbéli útjára a magyar űrhajós, Farkas Bertalan. De történtek országrontó események is ezen a napon.

Például 1912-ben ekkor született a kommunista és magyarságot nem vállaló Kádár János. No és 2006-ban ekkor mondta el Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszédét az MSZP-frakció zárt ülésén, amely azonban csak szeptember 17-én került nyilvánosságra. De kapcsolódik ehhez a naphoz egy másik gyászos esemény is: Orseolo Péter 1045-ben felajánlotta országunkat III. Henrik német–római császárnak, elárulva Szent István örökségét. Azt mondják, alaposan megbűnhődött érte. Úgy, ahogy az az árulóknak jár. 1986-ban pedig ekkor vált az Európai Unió hivatalos zászlójává a kék háttérben arany csillagokkal díszített lobogó. És ha már unió, idén ezen a napon lesznek az uniós választások.

Amikor dönteni kell, magyarok leszünk-e vagy beolvadunk egy globális masszába, ami nem tiszteli a nemzeteket, a hazafias érzéseket, a kereszténységet, az abból építkező kultúrát, hanem hamis ígéretekkel felszámolja az identitást, nemzeti gyökeret, történelmet, függetlenséget, és arra kényszerít, hogy áruljuk el mi is Szent István örökségét, ajánljuk fel országunkat egy új birodalomnak. Mindehhez minden ígéretet megkaptunk az ellenzéktől, még a júdáspénzt is európai minimálbér, szociális ellátás és minimálnyugdíj formájában.

ajon hogy emlékeznek majd meg örököseink rólunk? Azt olvashatják majd rólunk, hogy Hunyadi János, Dobó István, Zrínyi Miklós küzdelmei nélkül magunk hívtuk be az oszmán sereget, ezúttal illegális bevándorlók köntösében? Igen, tudom, mit mondott Ferenc pápa Bulgáriában. Arra kérte a keresztényeket, hogy ne fordítsák el a fejüket, ne zárják be a szívüket a migránsok láttán.

Keresztény vagyok és katolikus. Nem fordítom el a fejem, és nem zárom be a szívem. Sőt, ismerem a krisztusi szeretet parancsát. De hol van az megírva, hogy fel kell adnom a keresztény hitemet olyan, ki tudja, honnan táplálkozó kényszer kedvéért, amely nem tiszteli a vallásom, a nemem, hazám és Európa törvényeit? Ha magyarok maradunk, attól még, sőt éppen attól nyitva lesz a szívünk a segítségre szorulók számára. És büszkék lesznek ránk az utódaink, amikor majd azt olvassák, hogy 2019-ben ezen a napon a döntő többség vállalta a magyarságát.

A szerző jogász