Védelmi eszközök a hibrid háborúban

Az iszlám harcosai még nem álltak össze harci alakzattá Európában, mert konspirált életet élve lesből, sunyi módon támadnak merényletek formájában.

2019. május 24-e van. Két nap múlva az Európai Unió polgárai szavaznak, hogy milyen irányba haladjon az újjáválasztott Európai Parlament. Komoly stratégiai kihívásokkal néznek szembe a megalakuló uniós testületek. Mindezek közül az egyik legfontosabb tétel az „összeurópaiság” kérdésköre. Ráadásul nemcsak az Európai Unión belüli egységet jelenti, hanem a kontinens összes országának jövőjét is kell hogy érintse. Minimum azért, mert miközben az uniós csatlakozási folyamat nem záródott le, van nemzet, amelynek kilépése folyamatban van – Nagy-Britannia –, és vannak olyanok, akik politikai szótárában a potenciális kilépés gondolata már csírájában megjelent.

Az „összeurópai” problémakör sokféle módon értendő, úgymint közös gazdaságpolitikai törekvés, külpolitikai stratégia vagy védelempolitika. Erős csábítás van arra, hogy ezen kérdéseket szó szerint összehangolva kezeljék az unió tagországai. Ilyenkor hangosabbak azok, akik egyébként is az Európai Egyesült Államokat tartják követendő politikai iránynak. Ma még – s ezt 72 óra múlva a tények is bizonyítani fogják – azonban azok az államok vannak többségben, amelyek a nemzeti önállóság megtartása mellett kívánnak együtt élni az unión belül.

Mi is a helyes stratégiai cél például a védelempolitika területén? Egyértelmű kettősség látszik ebben a folyamatban és útkeresésben. Egyfelől hetente deklarálják arra illetékesek – a NATO-főhadiszállás, illetve az országok hadvezetései –, hogy a katonai szervezetet erősíteni kell. Ehhez Donald Trump amerikai elnök nem felejti el hozzáfűzni, hogy minden tagországban a GDP két százalékának megfelelő hadiköltségvetést kell elfogadni és ezt a pénzt a fegyverek beszerzésére költeni. Még Németország is növelte 2019-es költségvetésében a hadikiadásait. Ugyan nem érte el a két százalékot, de az elfogadott 1,38 százalék is 49,67 milliárd euró. A többi érintett ország – Magyarországot is ideértve – egyre nagyobb arányban vesz részt a fegyverkezési versenyben.

A kérdés csupán az, hogy ki is az ellenség, s a fegyverek számának és pusztító erejének a növelése garanciát jelent-e Európa biztonságára. Gyorsan hozzátehetjük, hogy Európa – nem csupán az unió – egyre kevésbé van biztonságban ettől a stratégiai víziótól, hisz a NATO következetesen Oroszországot tartja stratégiai ellenségnek, mintha még mindig létezne a Szovjetunió. Nem veszik figyelembe, hogy Oroszország Európában van, és ha kitörne egy fegyveres összecsapás a NATO és Moszkva között, nem maradna egyetlen ép épület sem, nem is beszélve az élőerő-veszteségről a kontinensen belül.

Nyilván senki nem gondolja komolyan azt sem, hogy Kína vagy akár Észak-Korea ellen kellene tovább halmozni és szárazon tartani a NATO-puskaport. Éppen ezért a másik, új és egyre többet hangoztatott védelemstratégiai kihívás az Európába szivárgó szélsőséges iszlám elleni védekezés. Harci repülőgépekkel, nukleáris rakétákkal, páncélozott harcjárművekkel és lézervezérelt tüzérségi és gyalogsági lőfegyverekkel?! Érdekes háború lesz! Az ellenség ugyanis még nem látható egyértelműen, hisz beszivárgott a védelmet élvező európai polgárok közé. Amennyiben hagyományos technikával akarunk lőni rájuk, számolnunk kell azzal, hogy a védendő tömeget találjuk el.

Az iszlám harcosai még nem álltak össze harci alakzattá, mert konspirált életet élve lesből, sunyi módon támadnak merényletek formájában. Az persze nem tagadható, hogy létszámuk, elszántságuk és ebből adódó harckészültségük aggódásra adhat okot. Nagy mennyiségű fegyverhez is juthatnak, ha elérnek egy kritikus tömeget és európai bázisú laktanyákat foglalnak el. Az így megszerzett fegyverekkel pedig konkrét támadást indíthatnak európai célpontok ellen. De ma még nem tartunk itt. Függetlenül attól, hogy európai politikusok és üzletemberek tömege – kollaboráns módon – támogatja e növekvő dzsihadista hadsereg Európába jutását és finanszírozza létezésüket. Teszik ezt rövid távú politikai és üzleti érdekből, „garantálva” a kontinensünk elleni invázió sikerét. Hazaárulásuk valódi harc nélkül is elpusztíthatja az európai identitás minden elemét.

Tehát ha tényleg védekezni akarunk, más stratégiát kell követnünk. Azt a dilemmát, hogy ne legyen hagyományos háború országaink földjén, miközben védekezünk az ellenséges dzsihadisták serege ellen, csak operatív eszközök bevetésével tudjuk garantálni. Vagyis a hadigépezet fejlesztése mellett költeni kell azokra a védelmi eszközökre, melyek ereje nem a látható dimenzióban húzódik meg. Nem elrettenteni akar, hanem megelőzni. Akkor hatékony, amikor még az összecsapás nem következett be, és ereje éppen abban van, hogy ne is történjen meg a konfliktus eszkalálódása, a fegyveres művelet. Belülről rombol és teszi ártalmatlanná az ellenség képességeit, ellenségnek tekintve azokat is, akik az ország védelmi erejét kollaboráns tetteikkel szándékosan gyengíteni akarják, vagy akár jóhiszemű egyéni vagy politikai érdek miatt.

Olyan harceszközről van szó, mely törvényi keretek között mozog, de létezése – operativitása – a célt tartja elsődlegesnek, garantálva a többségi civilek élethez való jogát, és azok szó szerinti védelmét. E megoldás első hallásra talán sokaknak a titkosszolgálatot és annak feladatkörét juttatja eszébe. Valóban az ő feladatuk az operatív védelem biztosítása. De mára a háború már olyan szakaszába lépett, amikor a fent leírt cselekvési mód szélesebb összefogást feltételez egy sokkal átfogóbb struktúrában, meghagyva a szolgálatok koordináló szerepét.

Amennyiben Európa védelmét nem akkor kezdjük komolyan venni és tenni érte, amikor az még a legkisebb áldozattal jár, a fegyverek ereje csak ahhoz lesz elég, hogy romboljon és emberek tömegeit pusztítsa el. Ugyanis Európa elfoglalása, átalakításának kísérlete, kultúrájának és identitásának megkérdőjelezése nem engedélyezett!

A szerző titkosszolgálati szakértő