Álszentség és rosszindulat gyengíti az európai integrációt

Hogy mennyire nem jogi, hanem politikai alapú döntés született Magyarország ellen, azt a tavalyi jelentés szövegének tartalma és elfogadásának körülményei mellett az eddigi feltűnő csend is mutatja.

Hat órán keresztül volt Magyarország és a gyermekvédelmi törvény a vita tárgya az EP-ben MTI/EPA/Patrick Seeger Fotó: Patrick Seeger

Ez bizony itt nem teljesül. A jogállamiság még keményebb dió: ahányan megpróbálják leírni a jelentését, annyiféle meghatározása van. A szerződés ezt sem fejti ki. A 2. cikk többi kifejezésén végighaladva sorra hasonló következtetésre juthatunk, így továbbra is sötétben tapogatózunk az „európai értékek” keresése során.

Ha azonban a dolgok mögé nézünk, közel juthatunk az igazsághoz.

Könnyen belátható, hogy az eljárás politikai alapú, a politikát pedig az érdekek mozgatják. Így máris sokkal világosabb a helyzet: Magyarország öntudatos, önálló és határozott politikája az igazi indoka az eljárásnak. A 2010-ben indult új korszakban hazánk a saját lábára állt. Politikai döntései során a kormány kizárólag a magyar érdekek figyelembevételével járt el, nem riadva vissza attól sem, hogy akár egyedül képviselje álláspontját a tárgyalóasztalnál. Külpolitikánk is fordulatot vett: a behódolás helyett a karakán kiállás lett a módi, és hazánk nem félt mások rosszallását kiváltó diplomáciai, gazdasági kapcsolatok felépítésétől. Mindez a migrációs politikában csúcsosodott ki leginkább.

Orbán Viktor miniszterelnök elsőként hívta fel a figyelmet a határvédelem szükségességére, és minden alkalommal következetesen képviselte a bevándorlás megállításának politikáját. Persze mindez Brüsszelből akár egy kis ország felesleges akadékoskodásának is tűnhetne, ha nem társulna hatékony szövetségi politikával. A visegrádi csoport mára azonban megkerülhetetlen tényező lett Európában, és sok esetben a többi környező országgal is együtt lép fel, veszélyeztetve ezzel a nyugati országok érdekeit.

El is jutottunk a probléma magjához: a bőszen hangoztatott értékek helyett itt kőkemény érdekekről van szó, amelyek egy újonnan elmélyült kelet–nyugat törésvonal mentén állnak szemben egymással. Amikor a közép-európai térség országai csatlakoztak az unióhoz, a régebbi tagállamok nem számítottak arra, hogy az egykor szovjet uralom alatt sínylődő államok öntudatra lelnek, és a külföldről érkező utasítások szolgai végrehajtása helyett kiállnak magukért, illetve saját álláspontot is képviselnek. Az elmúlt években mégis ez történt, amit a nyugati országok nem akarnak szó nélkül hagyni.

A klasszikus módszerekhez nyúltak: az oszd meg és uralkodj elvét próbálják alkalmazni, így a két fő hangadó, Magyarország és Lengyelország ellen lépnek fel, de valójában minden térségbeli országot támadnak ezzel. Ha ugyanis e két országot sikerül megtörni, akkor jelentősen gyengül a térség érdekérvényesítő képessége. De másként is elérheti célját a terv. Akik ugyanis nem állnak eljárás alatt, azokat könnyebb lekenyerezni, leválasztani a többi országról. Agyafúrt az elképzelés, de számos hátulütője van.

A támadók nem látják be ugyanis, hogy a közép-európai országok nem az EU ellen dolgoznak, hanem egy valódi szövetséget jelentő unión, ahol egyenrangú partnerek lehetnek. Azt pedig, hogy ez a politika az itteni polgárok elvárása, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy ebben a térségben igen magas az unió támogatottsága, Magyarországon pedig az egyik legmagasabb.

Ez ugyanis azt jelenti, hogy a közép-európaiak, köztük a magyarok szívesen tagjai a kontinens nagy szövetségi rendszerének, ha ott őket tisztelettel és méltányosan kezelik. A V4 és szövetségesei tehát nem szétverni szeretnék az EU-t, hanem épp ellenkezőleg: megerősíteni, hogy minden polgára számára előnyös legyen.

A nyugati országok azonban a kelet és nyugat közti törésvonal elmélyítésével aláássák az Európai Unió egységét, és veszélyeztetik annak megmaradását.

Az EU vezetése idén megújul. Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnök eddigi nyilatkozatai biztatóak.

Remélhetjük, hogy hivatalba lépése után valóban új korszak kezdődik, amikor az unió vezetése nem a tagállamok vegzálásával fog foglalkozni, hanem a szövetség erősítésével és az érdekek összeegyeztetésével.

A politika ugyanis érdekek érvényesítéséből, ütköztetéséből áll. Persze nem kizárólag: igaz ugyan, hogy fontos helyük van az értékeknek benne, hiszen ezek adják meg a küzdelem kereteit, emellett a kormányzás végső célját is ezek alapján kell meghatározni. Magyarországon például a keresztény nemzeti hagyományok adják a politika által is képviselt értékeket.

Ugyanakkor a politika elsődlegesen a választók érdekeiért van, és a politikusoknak az a feladatuk, hogy képviseljék azokat, akik megválasztották őket. Így hát ross­z­indulatról tesz tanúbizonyságot, aki azért büntet egy szövetségest, mert az kiáll magáért, és álszent dolog homályosan megfogalmazott értékek mögé bújva érvényesíteni az érdekeket. Az álszentség és a rosszindulat nem erősíti, hanem gyengíti a szövetségeket, és ez alól az EU sem kivétel.

Az európai integráció jövőjét így az biztosíthatja, ha az érdekérvényesítés, amely természetszerűleg része a politikának, nem értékek mögé bújva, hanem értékek mentén történik, és ennek során nem elnyomják, hanem partnerként kezelik egymást a tagállamok.

A szerző az Alapjogokért Központ munkatársa