Közép

Mert ha van valami tényleg jó és felettébb hasznos az Európai Unióban, az az, hogy minden hibája ellenére egy gigászi békeprojekt.

Brüsszel, 2018. március 1. Az Európai Parlament plenáris ülése Brüsszelben 2018. március 1-jén. A képviselők állásfoglalást szavaztak meg, amely üdvözli a lengyelországi jogállamiság rendszerszintű megsértésének kockázata miatt az Európai Bizottság által az európai uniós alapszerződés hetes cikke szerint megindított eljárást. (MTI/EPA/Olivier Hoslet) Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

A langyosokat kiköpi az Úr. De ez még szabad fordításban sem jelenti azt, hogy folyamatosan hörögni kell. Középen állni jó. Persze ez azzal a következménnyel járhat, hogy két oldalról is üthetik az embert úgy, hogy a fal adja a másikat. Ugyanannak a falnak két, látszólag különböző variánsa. Viszont ami nem öl meg, az megerősít.

Itt van például mindjárt és egyben a kertek alatt a migráció problematikája, amit még évekkel ezelőtt merészeltem legújabbkori népvándorlásnak nevezni és felelőssé tenni érte a háborúkat, a kilátástalanságot, a gyarmatosítás következményeit, a Nyugat cinizmusát és nagyjából mindenkit, beleértve a Fehér Ház bolgár vécésnénijét, hogy egy Woody Allen-i gondolattal is éljek ugyanezzel a lendülettel.

Hozzátéve még, hogy ez csak az előörs, az lesz majd a durva, ha felpörög a klímaváltozás, mert akkor milliók indulnak el, nagyjából egyszerre. Akkor már elvétve sem lesznek közöttük gazdasági menekültek, és a primer életösztönt nem állítja meg semmilyen kerítés. Ennivalójuk már nem nagyon lesz, fegyverük és platós teherautójuk viszont bőven, köszönhetően a virágzó szabadkereskedelemnek.

Addig is, míg mindez (vagy valami egészen más) bekövetkezik, a magát kereszténynek valló vagy legalábbis gondoló embernek dolga, kötelessége, hovatovább hívatása (a hosszú í használata itt felettébb indokolt), hogy segítse az elesetteket, a kiszolgáltatottakat, a megalázottakat és megnyomorítottakat, a többit pedig bízza a titkosszolgálatokra. Ha meg nem így véli, akkor alapítson egy új szektát és húzza ki a feladatokból mindazt, ami számára nem teljesíthető és/vagy vállalható, vagy nem szimpatikus, különös tekintettel Mártonra, a köpenyre és Jézusra, oszt’ menjen Isten hírével libamájat enni, hogy jövőre is legyen rá pénze. Az akarat szabad és gondolkodni is szabad.

De az nem megy, hogy összemixelünk mindent, ami tetszik, ami meg bajosabb, az menjen a levesbe. A kereszténység már csak ilyen nehéz tantárgy, így lett kitalálva. Ugyanakkor nem a lúzerek eldorádója.

Mert ugyanezzel a visszafogott lendülettel középre húzódva az a félelmem, hogy Suleman Maliknak elgurult a gyógyszere. Erfurt város muszlim polgármester-helyettese ugyanis vallási hevületében többszörösen is veszélyes vizekre evezett. A kevésbé türelmesekben még az is felmerülhet, hogy vagy tényleg ketyós, vagy provokátor.

A hírek szerint az történt, hogy Erfurtban egy új mecset építése ellen tiltakoztak a tiltakozók, és ellenérzésüket falragaszokon is nyomatékosították. Mire az elöljáró a magyar fordítás szerint a következő Twitter-üzenetben látta meg a helyes válasz lehetőségét: „Ne épüljön új mecset Erfurtban – ilyen feliratokat ragasztanak a nácik a lámpaoszlopokra a mecsetünk környékén. Dehogynem! A mecsetünk fel fog épülni, aztán egy másik, majd egy újabb és még sok másik. Amíg minden faluban nincs mecset!

A nácik biztosan nem állíthatnak meg minket.” Na ez itten minden tiszteletem mellett több sebből vérzik, efendi. Mert a folyamatos, ronggyá koptatott nácizással könnyen úgy lehet járni, mint az egyszer volt SZDSZ-es kismalac. Ugyanis az echte nácikról lepereg, sőt valószínűleg büszkén vállalják ezt a titulust, viszont a mérsékelt polgárból előjöhet a vaddisznó, és kissé indulatosan odacsaphatja a söröskorsót.

Hogy egyrészt anyádat sértegesd, másrészt ez nem más, mint erőszakos iszlamizáció, egyelőre a hőbörgés és a szavak szintjén, aztán meg majd jön a kiképzés, a késelés, meg a nemi erőszak, mi!? Mert úgy általában így eszkalálódik némi erőszak. És igaza lehet annak a józan hangú twitterezőnek is, Herr Malik, aki azt fűzte hozzá a bejegyzéséhez, hogy „Országunkban a templom hozzátartozik a faluképhez, a mecset viszont nem feltétlenül”.

Így van ez nálunk is, abban a faluban is, ahol élek, és nem látom a helyiek arcán, hogy feltétlenül változtatni szeretnének ezen az állapoton. Arról nem is beszélve, hogy a hajnali harangszót is nehezményező nagyeszű turisták teljesen kiakadnának, ha még a müezzin is becsatlakozna naponta ötször. Vicceltem.

Az viszont komoly, hogy nem kéne húzgálni az oroszlán bajszát, megvárni, míg feléled a jólétben eltunyult fentebb említett életösztön, és a békésebbje is kibiztosítja a szent antiochiai kézigránátot. Persze lehet, hogy pont ez a cél, több oldalról is.

A feladat tehát adott, behúzódni középre, mint Lovrencsics a jobb pillanataiban, és menteni, ami menthető, a pofonok völgyében. Mert ha van valami tényleg jó és felettébb hasznos az Európai Unióban, az az, hogy minden hibája ellenére egy gigászi békeprojekt.

A szeretetet mindenkinek, gyűlöletet senkinek elv alapján, ahogyan azt Suleman Malik oly szépen megfogalmazta a profilján egy kegyelmi és egyben ihletett pillanatban. Kelt fent mint lent, advent második vasárnapján, St. Fülig di James.