Történelemformáló Szent II. János Pál, miközben buzgón szorgalmazta a keresztény gyökerek megemlítését az uniós alkotmányban, nem engedett a megújulás köntösébe bújt liberális törekvéseknek. Kiállt az abortusz, az eutanázia, a fogamzásgátlás ellen, és nemet mondott az azonos neműek házasságára is. De közben „maradi” volt, ragaszkodott a nők társadalmi szerepéről alkotott felfogásához, hogy az ő legfőbb hivatásuk az anyaság.
Mi, idehaza tartjuk magunkat rendületlenül. Nálunk az alaptörvény Istennel kezdődik, igaz, maradiságunkért kapunk is a „művelt” Nyugattól. Vajon kiknek áll ma is útjában a szelíd Jézus, a Biblia-tanítás, a hittanoktatás, maga a hit? Kik azok, akik minduntalan nevetség tárgyává próbálják tenni sajtóban, közbeszédben? Nem vitás: a hitetlen kalmárvilág. Újkori kufároktól érkeznek a gúnyos kritikák. Máig nem tudják megbocsátani kiűzetésüket a jeruzsálemi templomból. Jézus hite útjában van a pénzhitűeknek. A szív csap össze a szívtelen pénzzel. Hívő a hitetlennel. Romlatlan vidék a romlott várossal. „Maradiságunkért”, amiért visszük tovább Jézus keresztjét, mi kapjuk a legtöbb hideget, meleget a „bölcs” Nyugattól. Épp azoktól, akiket a mi végváraink védtek évszázadokon át az Európára rontó hitetlenektől. (Hogy eközben ők békésen gyarmatosíthassanak.) Aztán mára mi lettünk azok, akik lemaradtak egy brosúrával, szemben a kontinens finomabbik felével, ahol már eldobták, kinőtték a kétezer éves hitet.
És azt is írja Wass Albert: „vigyázzatok és imádkozzatok! / Valahol fenn a magos ég alatt / mozdulnak már lassan a csillagok, / s a víz szalad, és csak a kő marad, / a kő marad.”
Hiszek neki.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!