A merénylő jogai

A német bírói testület fontosabbnak ítélte egy nem is német személyiségi jogait a német állampolgárok élethez való jogánál.

Fotó: MTI Fotó: Ujvári Sándor

Öt év négy hónap börtönbüntetésre ítéltek egy Dagesztánból származó férfit, aki 2011-ben kért és kapott Németországban menekültstátust. A bizonyított vád szerint az illető robbantásos merényletet készített elő az őt befogadó országban, azaz Németországban. No nem hirtelen felindulásból akarta elkövetni a tettet, hanem nagyon is megfontolt szándékkal. Az ügy felderítését megkönnyítette, hogy gyakorlatilag 2011 óta a hatóságok látókörében volt, mivel az első pillanattól kezdve szélsőséges iszlám nézeteket vallott, és baráti köre is egyértelműen terroristagyanús emberekből állt. Többek között azzal az Anis Amrival terveztek terrortámadást elkövetni, aki 2016 decemberében Berlinben a karácsonyi vásáron a tömegbe hajtott, emberek halálát okozva.

A dagesztáni férfi – miután barátját, Anis Amrit az olasz hatóságok lelőtték egy ellenőrzés során – elhatározta, hogy Szíriába utazik, és csatlakozik az Iszlám Állam terrorista hadsereghez. Utazását a hatóságok megakadályozták – nem kapott kiutazási engedélyt –, mely eljárás része volt annak a vélelemnek, hogy terrorcselekményt kíván elkövetni. Ezt követően a sértődött terrorista bosszúból, amiért nem utazhatott el, elhatározta, hogy Németországban követ el merényletet. Ezt sikerült megakadályozni, és elítélték, súlyosnak éppen nem nevezhető, öt év négy hónap börtönbüntetésre. Hogy hívják a célszemélyünket? Sajnos ezt nem tudhatjuk meg, hisz az illető személyiségi jogaira hivatkozva a hatóságok megtagadták nevének nyilvánosságra hozatalát.

Konklúzió: Németország még nem halott, de haldoklik, mivel jól látható módon már elveszítette józan ítélőképességét. Azon is érdemes elmélkedni, hogy mit akar szimbolizálni öt év négy hónap börtön. Hogyan viszonyul ez a meglehetősen enyhe ítélet a békés emberek elleni merénylethez, még ha az csak kísérlet is? Ráadásul a néhány éves elzárása során a börtönben lévő többi radikális muszlim elítélttel együtt tökéletesíthetik a merényletekhez szükséges ismereteiket. Mert tényszerű, hogy az európai börtönök lakóinak jelentős része éppen a rácsok mögött szövi újabb és újabb terveit arra, miként pusztíthatná el a befogadó európai országok polgárait.

Van tehát egy illető, aki Nyugat-Európába jön, pontosabban Németországba, de már megérkezésekor is radikális muszlim. Majd a befogadását követően – merthogy nem hálás a lehetőségért – azonnal azon jár az esze, hogyan gyilkolhatna meg minél több „hitetlent” – keresztény vagy zsidó embert – csak azért, mert ők saját hazájukban nem az egy igaz hitet követik, vagyis nem iszlám vallásúak. A hatóság ezzel tisztában van, de hagyják, hogy szabadon készülődjön tette elkövetésére az adott országban. Csak akkor gorombulnak be egy kicsit, amikor a dagesztáni bevándorló az Iszlám Államhoz akar csatlakozni. Megtiltják az utazását. Meglepő módon nem fogadott ügyvédet, mondván, megsértették a szabad mozgáshoz való jogát, hanem ennél egyszerűbb visszavágást tervezett: merényletet készített elő, hogy móresre tanítsa az őt korlátozókat. Megjegyzésre érdemes, hogy számtalan példa van arra is, miszerint a mindenre elszánt ügyvédek a pénz és a hírnév reményében kiharcolják a merénylő tömeggyilkosok követeléseit például az állammal szemben. Úgy tűnik, ez a fajta biznisz nem csak külföldön dívik, hiszen Magyarországon is bőven van példa arra, amikor bűnözők kártérítési pert nyernek ügyes védőügyvédek segítségével.

A témán elmélkedve elém került egy hír egy kukkolóról, aki redőnyökön lukakat fúrva meglesett vetkőző nőket, sőt egy házaspárt is. Szörnyű bűne miatt nyilván legalább tíz évet kap a társadalomra veszélyes tette méltó büntetéseként. Csak remélni lehet, hogy kiszabadulva nem válik távcsöves kukkolóvá. Sajnos a német élethelyzet nem tréfa kérdése, nem is illik cinikus megjegyzésekkel illetni, például egy kukkoló ügyéhez hasonlítani.

Ami viszont érthetetlen, hogy egy komoly biztonsági felkészültséggel rendelkező ország – amilyen a német – miért költ egy centet is potenciális terroristák folyamatos megfigyelésére, ahelyett, hogy világgá zavarná őket, ha már nem akarja – nem meri – kiiktatni ezeket a társadalomra veszélyes elemeket. Aki merényletet készít elő, tervez és a végrehajtásban is részt kíván venni, és ez bizonyítottan kitudódik, ne kerülhessen ártatlan emberek közelébe. Örökre legyen vendége a börtönnek vagy, ami még egyszerűbb, menjen vissza oda, ahonnan jött, ez esetben Dagesztánba. Hazájába visszaérkezve az ottani hatóságok pontosan tudni fogják, hogy mit kell tenni egy ilyen terroristával. Saját kérésére legalább engedték volna Szíriába utazni, ezzel is védve a német emberek biztonságát.

Nem! A német bírói testület fontosabbnak ítélte egy nem is német személyiségi jogait a német állampolgárok élethez való jogánál. Mi pedig, a terroristák célpontjai itt szerte Európában, csak a fejünket csóváljuk az egyre agyamentebb jog­gyakorlatot látva. Egy olyan kontinensen tűnt el a védelem, a tisztességes emberek iránti felelősségvállalás, ahol korábban szenzációnak minősült, ha elvétve megtörtént egy-egy terroristák által elkövetett bűncselekmény. A sóvárgás a normális világ után már nem elég, hisz az ellenünk nyíltan támadó ellenség seregének tagjai itt élnek közöttünk. Súlyos ára lesz annak, ha a civil világnak saját magát kell fizikailag is megvédenie, mert a hatóságoknak elment a józan esze. Ugyanis egy valóban demokratikus, szabad és intellektuálisan is rendben levő világban a merénylők azok, akiknek nincsenek jogai.

A szerző titkosszolgálati szakértő