Az anyák megmentője

Semmelweis kiváló tudós és nagyszerű ember volt, aki mások életéért saját egészségét sem kímélve, haláláig küzdött.

Csupán 47 évet élhetett az Anyák megmentője Forrás: mta.hu

Éjjel-nappal dolgozott, kereste az okokat, nyugtalanná vált és lázadozott. A szülő nők életmódjára, fizikai állapotára és a betegség lefolyására vonatkozó minden adatot rögzített, a betegeket oldalra fektette, elkülönítette, szellőztetett, figyelt a tisztaságra, az utolsó kenet időtartamát lerövidítette, őröket állíttatott.

Gyanúja beigazolódott, hogy a boncolás elvégzése és a gyermekágyi láz között összefüggés van, ugyanis a II. sz. klinika nővérei, akik a szüléseket vezetik, nem boncolnak. Az I. sz. nőgyógyászat orvosai igen. A boncoló orvosok kezére tapadó hullarészeket a hüvelyi vizsgálat során az orvosok a felsebzett szülőutakba juttatják. A kiváltott betegség pedig az anyáról az újszülöttre terjed. Ezért rendkívül ritka a gyermekágyi láz az otthonszülő nőknél és a II. sz. klinikán, a gyors és könnyű szülések esetén, hiszen a bábák nem boncolnak.

Semmelweis tudatában volt felfedezése jelentőségének. Maga mondta, hogy felfedezésével legalább annyi emberéletet lehet megmenteni, mint Jenner himlőoltásával. Számára nyilvánvaló volt, hogy a betegséget közvetítő hullarészeket a vizsgáló kézről el kell távolítani, megtisztítani és méregteleníteni. 1847 májusában a szülő nők vizsgálata előtt kötelezte az I. sz. klinika medikusait a körömkefével végzett klóros kézmosásra. A halálozási arány ezt követően az áprilisi 28,27 százalékról 1847 végére 0,17 százalékra csökkent az I. sz. klinikán.

A XIX. század gazdag orvosi ­felfedezéseit főleg a technikai fejlődés új eszközei tették lehetővé. Semmelweis esetében a klinikai és a kórbonctani felkészültség, kivételes megfigyelőképesség és a rendkívüli logika és az ok-okozat pontos megítélése érvényesülhetett a bécsi nagy forgalmú szülészeti klinikán. A Bécsben tanuló külföldi diákok nagyra becsülték és lelkesedtek Semmelweis oktatói és klinikusi tevékenységéért, emberségéért, szorgalmáért. Tájékoztatták hazájuk vezető szülészeit az új felfedezésről, akik továbbították kollégáiknak és barátaiknak Euró­pa számos országába. A címzettek legtöbbje hűvösen, elutasítóan reagált. Ugyanakkor Kielben Michaelis azonnal bevezette az új módszert, amely igazolta Semmelweis állításait.

Franciaországban Wieger, Angliában Routh propagálta és népszerűsítette az új módszert. A levelezések során több pontatlanság került az orvosi köztudatba, amely alkalmat nyújtott Semmelweis megtámadására. A kibontakozó vita azt bizonyította, hogy lehet Semmelweis elméletét támogatni, lehet támadni, de nem lehet róla megfeledkezni. Megkerülhetetlenné vált. A pesti egyetem – néhány tanár ellenszenve ellenére – mindig elismerte és nagyra értékelte Semmelweis minden tevékenységét, és felismerte felfedezésének jelentőségét. Történelmi tény, hogy az egyetem sebészeti klinikáján Balassa János 1858-ban rutinszerűen alkalmazta a klóros kézmosást, 1862-ben pedig, a világon először, az illetékes hatóság kötelezővé tette a magyar kórházakban a Semmelweis-féle szülészeti profilaxist.

A bécsi Orvosegyletben tartott sikeres előadás (1850) után Semmelweis úgy gondolta, hogy meggyőzte a szülészeket, eredményei önmagukért beszélnek. Az irodalomból és külföldi látogatóival folytatott beszélgetései­ből azonban nem ez tükröződött. Európa és a Brit Birodalom országainak szülészei és orvosi társaságai sem fogadták el – kevés kivétellel – a ­téziseit, ezért kilépett. Rájött, hogy mulasztott, és elhatározta, hogy kilép a világ orvosi közvéleménye elé.

1857–1858-ban előadás-sorozatot tartott téziseiről a Pest-budai Orvosegyesületben, amelyet a magyar orvostudomány nagyjai kivétel nélkül végighallgattak. 1860-ban másfél év megfeszített munkájával adta ki fő művét, a Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxe des Kindbettfiebers című dokumentumgyűjteményt és felszólította a szülészeket káros eljárásaik azonnali befejezésére, az emberi életek megmentésére. Az áldatlan vita megtörte.

1862–1863-tól személyiségében és fizikailag is megváltozott. Kevésbé örült már a gyarapodó elismeréseknek. A vidám bécsi és pesti diákból, a jó kedélyű, kedves, megnyerő orvosból ingerlékeny, lehangolt ember vált. Rendkívül gyorsan öregedett, testileg leromlott. Tudományos, egyetemi és társadalmi feladatait és betegeit mindemellett a halála előtti utolsó hónapig hiánytalanul ellátta. Semmelweis szerint az őt ért támadásokat nem a becsületes meggyőződés, hanem az ellenséges indulat vezette. Megelőzően, a felfedezés időszakában sem mindenki méltányolta Semmelweis igazmondását, lázas aktivitását, a bécsi forradalomban játszott szerepét, hangsúlyozott magyarságát a levert szabadságharc után is.

A tudomány legfőbb módszere akkor a kísérlet volt, amit Semmelweis alig használt. Nem értették, nem fogadták el a statisztikát tudományos módszernek. Munkássága és stílusa sok volt egyszerre a nagy hírű tudósok hiúságának és önbecsülésének. Maradt a józan ész röghöz kötése, az elhallgatás és a félremagyarázás „klasszikus” – napjainkban is létező – „tudományos” módszere. Mivel tanítása halála után is egyre inkább teret nyert, értéke növekedett, egyre kevésbé támadták. Inkább eltorzították, félremagyarázták, kétségbe vonták az eredetiségét, mások részigazságait felülértékelték. Halála után sokszor kétségbe vonták az elmeállapotát is. Az 1800-as évek végén – Pasteur és Lister nyomán – döbbent rá az egész világ korszakalkotó, zseniális felfedezésére és méltó helyre, az orvostudomány Parnasszusára emelte.

Semmelweis fedezte fel a gyermekágyi láz és a vérmérgezés jellegét, okát, a fertőzés kapuját, a fertőzés eszközét, módját, következményét, és a megelőzés lehetségességét. Statisztikailag bizonyította módszerének eredményességét. Semmelweis az orvostudomány egyik legfontosabb felfedezését tette, amely emberi életek millióit mentette és menti meg. Felfedezése elismeréseképpen az „anyák megmentője” és az „emberiség jótevője” örökös jelzőket érdemelte ki. Történeti jelentőségű munkássága révén nem véletlen, hogy a Semmelweis-napon köszöntünk minden áldozatkész egészségügyi dolgozót.

A szerző az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, egyetemi tanár