Demokrata aggályok és siralmak az amerikai elnökválasztás finisében

A demokrata vezetés és lakájmédiájuk (CNN, Washington Post, The New York Times) újabb pofozóbábura akadtak.

Nem először került kínos helyzetbe Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

Joe Bidennek valójában gigantikus szerencséje van a koronavírus-járvánnyal és a feketék napi szintű lázongásaival. Mindkét tényező ugyanis gyengíti a gazdaságot és rombolja az emberek közérzetét, valamint általános bizonytalanságot teremt, és ez óriási hátszelet ad az ellenzéki jelöltnek. Így talán először fordulhat elő az Egyesült Államok történelmében, hogy egy bizonyíthatóan demens elnökjelölt, aki ráadásul korábban rendkívül furcsa viselkedési hajlamot mutatott kisgyermekekkel és nőkkel folytatott kontaktusai terén, becsúszhat az elnöki székbe. Minden érdem nélkül. Negyvennégy éves politikai karrierjének (ebből nyolc év a Fehér Házban Barack Obama elnök szárnysegédjeként) megkoronázása lenne, ha sikerülne győznie, annak ellenére, hogy szinte semmit nem tud felmutatni, amit valóban sikerként lehet elkönyvelni akár a belpolitikai, akár a külpolitikai porondon.

Pedig Trump külpolitikája sikeresnek mondható. Nem véletlen, hogy a minap Nobel-békedíjra jelölték az Izrael és Egyesült Arab Emírségek közti megállapodás miatt. Az elnök erős Amerikát épített, visszaállította az Egyesült Államok kicsorbult hírnevét és egyetlen háborút sem indított, elnöksége kifejezetten pacifista és békepárti volt (az időnkénti harcias szavak ellenére). A háborút nélkülöző, csapatvisszavonásokra fókuszáló kormányzás, amelyet Trump szorgalmazott, szinte egyedülálló Amerika modern kori történelmében. Minden amerikai elnök indított már valamilyen katonai akciót a világ legkülönbözőbb szegleteiben, kivéve Trump elnököt.

A demokráciaexport külpolitikája viszont Biden győzelme esetén újra beindulhat, amelynek eddig világszerte milliós nagyságrendű civil esett áldozatul. Erre mondanák gondolkozó emberek, hogy ez a választás lényegében egy „no-brainer”, azaz akinek van agya (vagy akár szíve), az nem szavazhat háborúkra és belső káoszra. No de, mint a CNN a nap 24 órájában magyarázza nekünk, és ahogy Joe Biden és Kamala Harris is hirdetik: „ők majd egyesítik, és jó útra térítik az országot”. Na persze. Ahogy ezt ideológiailag hasonszőrű globalista társaik is tették: a demokrata Jimmy Carter és Bill Clinton elnök, valamint mindkét Bush elnök, apa és fia (akik ugyan republikánusok voltak, de neokonzervatívak, azaz intervencionalisták). A demokráciaexport ugyanis egyenlő a beavatkozással és az agresszióval. Még akkor is, ha azt a Hillary Clinton által bevezetett úgynevezett „smart power” eszközökkel foganatosítják. Ezt szenvedjük el mi is idehaza nap mint nap Washington és Brüsszel részéről.

Trump elnökségéhez sokak szerint Ronald Reagan elnöksége áll legközelebb, talán azzal a kivétellel, hogy Reagan kedves, simulékony természete még a hitetlenkedőket is gyakorta meghódította. Mindenesetre a kocka el van vetve, novembert követően az Egyesült Államok vélhetően valamilyen irányba – patrióta vagy a globalista/intervencionalista irányba – el fog mozdulni, és bizony ez Európára és hazánkra is nagy hatással lehet.

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista