A liberalizmus szemben a demokráciával

Csak a lengyelek és a magyarok nem estek kísértésbe az abszolutizmus csábításának.

Hungarian Prime Minister Viktor Orban arrives to deliver a speech in front of the House of Terror during the celebrations of the 62nd anniversary of the Hungarian Uprising of 1956, in Budapest, Hungary, October 23, 2018. REUTERS/Bernadett Szabo - RC1D847DBA20 Fotó: Bernadett Szabo

Két évvel ezelőtt Zbigniew Rau professzorral (az akkori łódzi vajdával, a mai külügyminiszterrel) a Lengyelországot, Magyarországot, Litvániát és Csehországot összekötő, közös közép-európai alkotmányeszméről cseréltem véleményt. Beszélgetőpartnerem, nota bene az Alexis de Tocqueville Politikai-Jogi Eszmék Kutatóközpontjának igazgatója, akkor az intézet névadójának egy érdekes gondolatát idézte.

A XIX. század első felében Alexis de Tocqueville úgy vélte, hogy földrészünkön a közös európai fundamentum ellenére két alapvető politikai tradíció létezik: az abszolutista és a republikánus. Szerinte az abszolutista hagyományt a németek, a franciák és az osztrákok képviselték, a republikánust pedig az angolok, a magyarok és a lengyelek. Azzal – ahogyan azt de Tocqueville aláhúzta – csak a lengyelek és a magyarok nem estek kísértésbe az abszolutizmus csábításának, Anglia ugyanis a Tudorok idején maga mögött tudhat ilyen tapasztalatot.

Az újkori politikai gondolkodás egyik legkíválóbb képviselőjének ez a megjegyzése jutott az eszembe az Európai Unió keretében most folyó vita kapcsán. Egyik oldalon az uniós struktúrák vannak, amelyekre a németeknek és a franciáknak van a legnagyobb befolyásuk, a másik oldalon pedig a magyarok és a lengyelek magányos ellenállása.

Lehetséges, hogy ebben de Tocqueville a két tradíció, az abszolutista és a republikánus hagyomány ütközésének egyik soron következő állomását látná. A most folyó vitát egyébként így határozzák meg az egymástól oly távol álló gondolkodók, mint például Orbán Viktor és Fareed Zakaria: a liberalizmus szemben a demokráciával. Nem véletlen, hogy Anglia, amely oly erősen kötődik a saját republikánus hagyományához, az egyre inkább a felvilágosult abszolutizmus felé haladó Európai Unió elhagyása mellett döntött.

Úgy tűnik, hogy az uniós elit a mai napig nem vonta le a brexit tanulságát és nem válaszolta meg azt a kérdést, hogy miért tartotta úgy a világ egyik legérettebb demokráciáját képviselő nemzet, hogy az Unió struktúráin kívül jobb jövő vár rá mint annak keretein belül. Döntőnek a jogállamiság adta szabadság tapasztalata bizonyult, amelyről az angolok nem akartak lemondani egy külső politikai erő javára.

Amikor ma Lengyelország és Magyarország ellenáll az alapszerződéseken kívüli megoldások rákényszerítésének, nemcsak a saját szuverenitásáért és függetlenségéért harcol. Ennek az ütközetnek a tétje az Európai Unió leendő berendezkedése. Abszolutista, központosított és egységesített lesz-e, vagy keretein belül lesz lehetőség a különbözőségekre és a republikánus értelem vett szabadság gyakorlására is?

A szerző lengyel konzervatív publicista