Ami az ellenzéknek világvége, az országnak gyarapodás

2022 kardinális és sorsdöntő választás lesz, amelyen eldől, ki viszi a vadászpuskát a következő négy évben.

Gyurcsány Fotó: Bach Máté

A mindent tagadás egyéb szürke eminenciásaitól, a ,,demokratikus” hullócsillagoktól sűrű elnézést kérek, hogy nem említem őket név szerint. Esetükben a tizenöt perc hírnév eléréséhez még nevük említésével sem szeretnék hozzájárulni, pedig meteorrajuk kérészéletű képviselőiből igen gazdag a felhozatal.

Ismereteim szerint országunk kormányzására 2010 óta folyamatosan, immáron harmadik ciklusát is kitöltve a Fidesz és a kereszténydemokraták kaptak felhatalmazást és nem a baloldali pártok. Ezzel a kijelentéssel írásom tartalmi részéhez érkezve játsszunk el a gondolattal;

egy nem kívánt baloldali hatalomátvétel esetén lenne-e bármilyen esélye, hogy egy döntési felelősséggel felruházott szervezetben, legyen az egy kuratórium által felügyelt intézmény avagy egy minisztérium, állami vállalat, cég, hogy azok felsővezetésében feles elosztással lenne a jobb- és a baloldal képviselve?

Mikor lenne aláírt és végrehajtható döntés bármiben? Soha. Miért? Azért, mert tudjuk, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak és a jelenlegi baloldal a jobboldal nézeteivel még ott sem.

Jelenlegi viszonyaink ismeretében kijelenthető, hogy a felek közötti konszenzus megtalálása lehetetlen. Miután a demokráciánál eddig nem talált fel jobb államformát a világ, amit meg igen, annak az emberiséget érintő, gyászos eredményének ismertetésétől most eltekintenék, talán elfogadható az az állításom, ahogy mindenben, úgy a működtetés tekintetében is hasonló a hasonlónak örül és együtt képesek végrehajtható, gyors döntésekre jutni. Ennek alátámasztására akár vissza is kérdezhetek, ugyan melyik balos kormányzati ciklusban volt jellemző az ellen oldal prominenseinek a helyzetbe hozása?

Ha csak a Kádár-rendszertől indulunk, ott milyen pozícióban dolgozhattak az ellenzéki véleménnyel bírók? Tudom, ha sokat járt a szájuk, akkor könnyen a börtönig pozicionálhatták magukat és az csak a szelídebb formája volt az ellenzéki lehetőségeknek. Jártak rosszabbul is az ellenvéleményes országjobbítók. De említhetném a rendszerváltozás utáni balos, illetve balos és liberális ciklusokat is. Nem cserélték le az utolsó takarítóig a személyzetet a saját kádereikre? Ha igen, a jobboldal mostani, tizenegy éve tartó rendszerében min csodálkoznak, miért savanyú nekik a szőlő? Lehet, hogy azért, mert hatalmi pozícióban, a döntéseiknél nem hallgattak akkori ellenzékükre, jelesül a Fideszre. Meggyőződésem, hogy az esetben mindenki jobban járt volna.

Miért van az, hogy a baloldali, liberális, lejárt szavatosságú potentátok mindig a jobboldali kormányzás időszakában hirdetik egymás lábára taposva világmegváltó ötleteiket, akárhány pontos terveikkel előállva, természetesen a felelősségvállalás legkisebb terhe nélkül? Amiben közösek, hogy jóemberkedésük dollárban számolva is milliókra, milliárdokra rúg, így a világ GDP-jének együttes összege sem lenne elég arra, amit naponta elméletben kiosztogatnak. Hatalmi pozícióik gyakorlásának időszakából miért oly szerények az eredményeik, akkor az embereknek miért nem osztogattak?

Miért kívánkozik minden esetben az ember nyelvére egy fránya f betű az osztogatás főnév elé, amikor ezt a szót halljuk a baloldallal kapcsolatban? Arról, hogy amióta nincsenek hatalmon, folyamatosan ezzel a szóval próbálják meg stigmatizálni a jobboldalt, és elhitetni róla önnön védjegyüket, az jut eszembe, ha igazuk is lenne, két dudás akkor sem férne meg egy csárdában. A jobboldali dudás nótája pedig merőben különbözik a balosétól, ami tapasztalati tény. Akkor meg mit erőlködnek?

Orbán nem bebetonozza és végteleníti a hatalmát, hanem demokratikus felhatalmazása révén gyakorolja azt a jogát, hogy saját elveire, politikai meggyőződésére hagyatkozva négy éven át irányt szab Magyarország bel- és külpolitikájának, megjelölve gazdasági prioritásait. Az egyesült baloldalnak, a szivárványkoalíciónak oldani kellene magában a görcsöt, hogy ezeket a tényeket elfogadja, belássa és valótlan, szakadatlan pocskondiázásai helyett inkább olyan kormányprogram felmutatásában jeleskedjen, amely a 2022-es választáson a szavazók legalább egy részének a bizalmára érdemes.

2022 kardinális és sorsdöntő választás lesz, amelyen a jobboldalnak és a jelenleg még balos szavazóknak kell majd eldöntenie újabb négy évre, hogy ki vigye a vadászpuskát. Számomra és remélem, hogy a csendes többség számára ehhez nem férhet majd kétség.

A szerző színművész