A jog az emberi társadalmak egyik fundamentuma, és elméletileg a társadalmi igazságosságot és rendet hivatott szolgálni, azonban ki van szolgáltatva a jogalkotók, jogalkalmazók és jogértelmezők önkényének. A bírák morális színvonala és világnézete döntő befolyással van ítéleteikre, melyeket tudomásul kell venni akkor is, ha köszönőviszonyban sincsenek az emberek igazságérzetével. Például a bírák gyöngyöspatai cigányoknak juttatott millióival milliók nem értettek egyet. A jog és joggal való visszaélés édestestvérek. Mint Káin és Ábel. Abból, hogy egy ítélet jogszerű, nem következik, hogy igazságos is, ahogy egy, az előírásoknak megfelelő cselekedet is lehet embertelen. A spanyolnáthajárvány idején, az I. sz. belklinikán búcsúzott az élettől Kaffka Margit és tizenkét éves fia. Az írónőt nem engedték haldokló fia betegágyához, mert a kórházi szabályzat ezt nem tette lehetővé.
„Summum ius, summa iniuria”, foglalta össze tömören Cicero azt, hogy a jog (törvények, rendeletek, előírások) betű szerinti értelmezése és alkalmazása a legnagyobb jogsértésekhez vezethet. A jogkövető ember olykor az ördög patájának nyomában lépked. A jogalkotók és a jogászok beleszerettek saját foglalkozásukba, ahogy a Habsburg-ház spanyol ágának tagjai egymásba, a kivételeket teszik meg mércének, és azon versengenek, hogy meddig lehet tágítani a személyiségi jogok vagy a szólásszabadság fogalmát. Persze csak az egyik irányba, mint azt Demeter Szilárd esete bizonyítja. „A hír szent, a vélemény szabad”, mondotta egykor Pulitzer József. Ma ezt úgy módosíthatná: a hír szent, a liberális vélemény szabad.
Minden korban voltak meghatározó politikai és szellemi áramlatok, amelyeket a gondolkodó ember próbált értelmezni, hogy kialakíthassa álláspontját. A mai kor meghatározó ideológiája a liberalizmus. Nem világos, hogy tarthatják liberálisnak magukat olyan emberek, akik a nekik nem tetsző véleményekkel nem vitába szállnak, hanem azonnal minősítik és szankcionálják a más nézeten lévő embereket. A diktatúrában egykor üldözött, másként gondolkodó emberek üldöznek a demokráciában másként gondolkodó embereket. Ezzel önmaguk teszik nyilvánvalóvá, hogy számukra a liberalizmus csupán egy fizikai másságot ajnározó, de szellemi másságot el nem viselő társaság jól hangzó fedőneve. Vannak, akik ezt az új, nevében liberális, ám valójában minden konzervatív értéket elutasító vagy átértelmező irányzatot a régebbi írásaimban általam is használt neoliberalizmusnak vagy ultraliberalizmusnak nevezik, de némi töprengés után arra jutottam, hogy a mutáns liberalizmus fejezi ki legjobban azt, hogy nem más, mint az egykor nemes tartalmú fogalom humortalan paródiája.